Magyar Országos Tudósító, 1939. január/1
1939-01-12 [196]
ó « T/Orv©uysüBKi KXUUHB* _ ^^^^^ ^ ^, -"^ - * o —— - NÉMETH ANTAL SAJTÓRÁGALMAZÁSI PERE FIÁLA FERENC ELLEN. Ma tartott folytatólagos főtárgyalást a büntetőtörvényszék abban a sajtórágalmazási perbén, amelynek sértettje dr. Németh Antal,'a Nemzeti Szinház igazgatója, vádlottja pedig ffiala Ferenc hirlapiro, az Összetartás cimü hetilap felelős szerkesztője. Fiala Ferenc lapjában több támadást intézett Németh Antal ellen s a cikkek tartalma miatt indult meg az eljárás felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás miatt a'hírlapíró ellen. Fiala Ferenc a korábbi tárgyalásokon azt hangoztatta, hogy nem érzi magát bűnösnek és a valóság bizonyításának megengedését kérte. Németh Antal hozzájárult a valóság bizonyításához, ugyanekkor azonban ellenbizonyítást kért és ajánlott fel. A törvényszék a' korábbi tárgyalásokon számos tanút hallgatott ki, majd ugy határozott, hogy elrendeli' Bossenyey Zénónak, Hóman Bálintnak és Kaffka Péternek a kihallgatását. A mai f őtárgyalásra megidézett tanuk között szerepel, Hóman Ba-' lint és Bessenyey Zénó is, de nem jelentek meg. A tárgyalás megnyitása után Dorosy Dezső dr. elnök a következő bejelentést tette:" - Hóman Bálint titkára jelentette a törvényszéknek, hogy a volt kultuszminisz ter' lázas beteg, ezért nem tud a tárgyaláson megjelenni.. Közlöm egyébként, hogy Hóman Bálintnak a hivatalos titoktartás alól való felmentése sem érkezatt meg. Ugyancsak nem érkezett meg Bessenyey Zénónak a felmentése sem. Kaffka Péter az értesítés szerint Angliában, illetve Amerikában tartózkodik, ezért nöm jelent meg a tárgyaláson. Az első tanú Csele-La josné, született Könyves Tóth Erzsébet színművésznő, a Nemzeti Szinháf tagja volt. Az elnök kérdéseire elmondta, " hogr 1938 július 1-éh felmondólevelet kapott a Nemzeti Színháztól, a levélben közölték véle, hogy szerződését a színház nem ujitja meg. Ezt sérelmesnek találta, mert a felmondásokat már februárban szoleták közölni. Kéf őbb, októberben visszaszerződtették a Nemzeti Színházhoz, - Van-e kultuszminiszteri rendelet arra, hogy a szerződések meg nem ujitásáról'hat hónappal korábban kell értesíteni a tagokat? - kérdezte az "e lnök, - Ugy hiszem, hogy nincs ilyen rendelet, de azelőtt szokás volt februárban értesíteni a tagokat. Kovács Péter ügyészségi alelnök kérdésére elmondta a tanú, hogy a fizetését júliusra és augusztusra is megkapta, A felmondást sérelmesnek tartotta s ezért lépéseket tett, hogy visszavegyék a színházhoz. Ez meg is történt. Dr, Gyomlay Lászlóné született Környoy Paula, főgimnáziumi tanár felesége, a Nemzeti Szinház nyugalmazott tagja tett ezután vallomást. Elmondta, hogy legutóbb 1935-ben hároméves szerződést kötött a Nemzeti Sz'inházzal és ez a'szerződés a mult év szeptember elsején lejárt. Július 1-én tudatták vele, hogy a szerződést nem ujitják meg, - Mikor szokták a tagokat a szerződés meg nem újításáról értesíteni? - kérdezte az elnök* ' • " - Tudtommal márciusban, - hangzott a felelet.""- Váratlanul ért a ^felmondás. En tizenhat évig voltam a Nemzeti Szinház tagja, A mult szezonban egyszer sem szerepeltettek, az előző évben pedig csupán egyszer' s ezért féltem a felmondástól. Az uram áprilisban felkereste Németh Antalt és megkérdezte tőle, hogy mi fog történni az ügyemben. Az igazgató' ur'azt felelte, hogy még nem tud semmit sem mondani, de húsvétkor tudatja, ha történik valami. A férjemet a minisztériumban is mognyugtatták. Júniusban a Nemzeti Szinház titkárságán közölték az urammal, hogy ha eddig nem kaptam felmondást, nem is fogok kapni, 'ezért nagyon meglepett a július elsején kézbesített levél. Július 6-án, a levél vétele után Teleki Pál kultuszminiszternél Elhallgatást kért a férjem, a kegyelmes ur fogadta is és közölte vele, hogy ki fogja vizsgálni az ügyemet. Azóta semniféns értesítést aem kaptam. A tanú kihallgatása után az elnök a tárgyalást félbeszakította. /Folyt .köv./ P.