Magyar Országos Tudósító, 1938. december/2

1938-12-30 [195]

SOKAT VARNAK A BUDAPESTI MENTŐK AZ IDEI SZILVESZTERI GYŰJTÉSTŐL. Pén­teken este a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület vendégül látta a budapes­ti sajtó képviselőit. Hogy előttük ismertesse a mentők munkáját és a szo­kásos szilveszteri gyűjtést-, Kresz Géza dr, a TÉBE igazgatója, a Mentő Egyesület alelnöke és Ruszwurm Rezső dr, igazgató-főorvos fogadták a saj­tó képviselőit az összes mentőorvosok élén-, Az egyik teremben bemutatták az ujságirókntk a mentők munkájáról, az 50 éves jubileumról, a Kresz-em­lóktábla leleplezéséről és az öreg-mentők őrségváltásáról készült keskeny­filmet, majd ennek befejezése után Kresz Géza alelnök méltatta a mentők és a sajtó között fennálló baráti viszonyto A magyar sjtó - mondotta ­mindig a legnagyobb készséggel támogatta 6 mentők embermentő munkáját* Annak a reményének adott kifejezést, hogy az idei szilveszteri gyűjtés olyan eredménnyel fog zárulni, mint az elmúlt éveké, mert a mentők bevé­telének legnagyobb részét mindenkor a szilveszter-esti gyfijtés adta 0 Ezután Ruszwurm Rezső dr„ igazgató-főorvos üdvözölte az új­ságírókat, s néhány érdekes adattal ismertette a mentők 51 éven át folyta­tott munkáját a A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületet 1387 0 május 10,-én alapit otta Kresz Károly igazgató-főorv'Js, a mostani alelnöknek, Kresz Gézának édesapja,. Az 51 esztendő alatt 1,400 0 000 esetben vonultak ki hely­színre és adtak első-segitséget a mentől: orvosai és ha ehhez hozzászámít­juk azt a 480 0 000 segítségnyújtást... amelyben a háború alatt a katonákat részesítették, akkor a mentők segítségnyújtásának száma megközelíti a kétmilliót, ami annyit jelent, hogy Budapest lakosságát kétszer részesí­tették els őrségitségben az 51 év alatta Krisztusi eszméket követnek a mentők - mondotta az igazgató-főorvos azt a Krisztust követik, aki az első mentő volt, aki a porba hullott vándort felemelte és segítséget adott neki. Megemlítette még az igazgató- főorvos , hogy az 1938 0 évben 60,000 esetben nyújtottak első-segítséget a mentők, majd ő is a sajtó és a men- ' tők között fennálló bajtársi szeretetről beszélt és azt kérte a jövőre is. Végül boldog uj esztendőt kívánt a megjelent újságíróknak és további tá­mogatásukat kérte a mentők önzetlen, nehéz munkájához.., A nagysikerű üdvözlések után Nagy Gyula, a Pester Lloyd mun­katársa köszönte meg az újságírók nevében a baráti üdvözlő szavakat, üd­vözölte Ruszwurm Rezső dr 0 igazgató-főorvost uj tisztségében és ígéretet tett arra, hogy a magyar sajtó munkásai a jövőben ha lehet, még foko­zottabb mértékben fogják a mentőket közérdekű munkájukban támogatni, A kis háziünnepség után a mentők székhazában baráti vacsora volt, /MOT/J, ELJEGYZÉS. Kéve" /Kern/ Margitot, Kevey /Kern/ Elemér m 0 kir , alezre­des és neje véraey Margit leányát eljegyezte Szolga Endre mokir c hadnagy, /Minden külön értesítés helyett»//MOT/B, Pr o d o m o i Eenti eljegyzési hir szives köz­zétételét kéri a t fl Szerkesztőségektől kollegiális tisztelettel Vécsey Leó, a Magyar Nemzet belső munkatársa^ 14a —

Next

/
Oldalképek
Tartalom