Magyar Országos Tudósító, 1938. december/2

1938-12-30 [195]

— IZGATÁS RENDŐR I IGAZOLTATÁS KÖZBEN. Kulcsár Ferenc kecskeméti napszámost a tavasszal egy kis jelentőségű ki­hágási ügyben igazoltatni akarta az őrszemes rendőr. A saját nevet lile-, delmésen bemondta és amikor a rendőr apja nevét tudakolta, az e tárgyban föltett kérdésre megtagadta a választ. Sőt felelet helyett kiütötte a rendőr kezéből a ceruzát és a kis följegyzési könyvét. Ezekután a rend­őr be akarta kisérni Kulcsár Ferencet, aki azonban ellenállott. Az őr­szemes rendőr az előíráshoz képBest ezekután meg akarta szíjazni Kulcsár Ferencet, aki azonban továbbra is dulakodott a rendőrrel ugy, hogy mind­ketten a földre zuhantak. Kulcsár a rendőr haját tépte és a torkát szo­rongatta. A gyorsan érkező segítséggel az izgága napszámost mégis még­bilincselték és bekísérték a rendőrségre. Útközben szitkozódott, fénye ­notődzött'akként, hogy kijelentései miatt is eljárás Indult ellene Izga­tás miatt, mert szavai a társadalmi rend erőszakos felforgatásának gon­dolatát kelthették és a lelkek forradalmasítására is alkalmasak voltak. A budapesti büntetőtörvényszék ötöstanácsa a rendtörvénybe üt­köző izgatás éa hatósági közeg elleni erőszak vétségében mondotta ki bű­nösnek Kulcsár Ferencet, akit emiatt kéthónapi fogházbüntetésre Ítéltek el. A bejelentett semmisségi panaszok folytáén a kir. kúria dr. Töreky Géza elnöklete mellett tartott tárgyaláson dr. Balogh István kir. koro­naügy észhelyettes felszólalása után az ötöstanács által kiszabott bün­tetést négyhónapi fogházra emelte föl. /MOT/ G. — EGY MEZŐŐR AGYONVERTE HIVATALBELI ELŐDJÉT. Császár András hatvanhatéves mezőőr Heves községben május 4-én kissé italosán" énekelve ballagott lakása felé. Útközben találkozott Galambos Jánossal, aki ugyancsak Ittasan, énekelve haladt az országúton. Galambos János ugyancsak mezőőr volt, azonban tavaly az ő helyébe választották meg a mezőőri állásra Császár Andrást. Emiatt haragos viszony volt kö­zöttük. Összetalálkozásuk alkalmával heves szócsata keletkezett a volt és a jelenlegi mezőőr között. A vita hevében Galambos Sándor botot emelt Császár. Andrásra, aki erre előkapta mezőőri baltáját s azzal akarta ki­védeni a fenyegető botütéseket. De az utolsó pillanatban Galambos meg­gondolta magát, leeresztette a botját és békülékeny hangon szólt Császár ^ndráshoz: 'No, ne bántsuk egymást!" A feldühödött Császár azonban nem akart bekülni és megából kikelten mondta: "PusztoW el!" Ugyanebben a pil­lanatban súlyos baltájával ütlegelni kezdte Galambos fejét, aki nyomban esszeesett és az elszenvedett súlyos sérülések következtében a helyszí­nen meghalt. Császár Andrást az egri törvényszék szándékos emberölés bűn- " tette miatt hatévi fegyházra Ítélte el. Fellebbezés folytán a budapesti kir. Ítélőtábla Kállay-tanácsa megsemmisítette a törvényszék ítéletét és Császár Andrást a sertett támadó fellépése folytán keletkezett eros fel­indulásban elkövetett emberölésben mondotta ki bűnösnek és a büntetését ketevi es haromhónapi börtönre csökkentette. /MOT/ G. NYILAS RÖPJRATTERJESZTŐK. Dr. Svaszta Gyula okleveles közgazda és Bézi István orvostanhallgató Debrecenből Hatvanba utaztak autón, amelyen nagymennyiségű Nemzeti Szo- ' cializmus cimü röpiratot szállítottak. E röpiratból egy nagy csomaggal Jászberény piacán és a város környékén is osztogattak. A szolnoki törvény­szék izgatás vétsége'miatt inditott eljárást ellenük és fejenkint egyheti fogházra Ítélte őket, A budapesti tébla dr. Svaszta Gyulát fölmentette a vád alól, mert a perbeli adatok szerint ellene"megnyugtató bizonyíték nincsen; Bézi büntetését viszont helybenhagyta, de annak végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. A kúria a bejelentett semmisségi pa­naszok elutasításával a tábla Ítéletét jogerőre emelte. /MOT/ G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom