Magyar Országos Tudósító, 1938. augusztus/2
1938-08-31 [187]
Bévtelen feljelentés érkezett ez év tavaszán a valutaügyészségre arról, hogy a Loden posztógyár társtulajdonos-főrészvényesé : Roskes Owsej, bial$toki /Lengyelország/ születésű, lengyel állampolgár, bécsi házának jövedelmét elvonta a beszolgáltatási kötelezettség alól: nem jelentette be a Nemzeti Banknak. A detektívek kintjártak a gyárigazgató lakásán és megtették jelentésüket, amelynek alapján a királyi ügyészség külföldi követelés bejelentésének gondatlan elmulasztásával elkövetett vétség miatt vádatemelt ugy Roskes Owsej, mint felesége született Weintraub Eszter ellen. Megállapítást nyert ugyanis, hogy a ház felerészben az asszony tulajdona. A vád szerint a Pavoriten-strasse 165 számú bérház 193o-ban került a házaspár birtokába és mintegy 22.535 schilling tiszta jövedelem mutatkozott 1937 év végéig. Ebből az összegből leszámítva a terheket^ 9848 schilling maradt fenn, ezt kellett volna beszolgáltatni a Nemzeti Banknak. Nétío*' tolmács ismertette az elnök által felolvasott vádat a házaspárral.'Roskes üwsej ugyanis - bár 192o óta él Magyarországon - nem tud magyarul^ felesége beszel egy keveset mag:/ar nyelven. - Tizennyolc év óta lakik Magyarországon és nem volt módja megtanulni a magyar nyelvet? - kérdezte az elnök a gyárigazgatótól, aki nem válaszolt* A továbbiak során elmondta, hogy 36o.ooo pengő vagyona van, gyári részvényekben, havi Jövedelme looo pengő. A vádrafciezve kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Amikor megvásárolták a házat, 3oo wchilling volt a havi jövedelem, ami később csökkent. - Ugy üzleti, mint személyes ügyeimet a vá 11alatnál külön tisztviselő intézi, - mondotta védekezésében Roskes Owswj.- Tudomásom szerint az adóhivatalnál megtörtént a bejelentés, azt azonban nem tudtam, hogy a Nemzeti Banknak is tudomására kellett volna hozni a ház-*-j övedé lem ügyét. - A Lodengyárnak az igazgatója és mint ilyennek tudnia kell, hogy a valutatörvény milyen rendelkezéseket foglal magában. Az újságban la olvashatja, hogy elítélik azokat, akik a külföldi jövedelmeket nem jelentik be - szólt közbevetőleg az elnök, - Azt tudtam, hogy a készpénzt be kell jelenteni de a házbér jövedelemmel kapcsolatban való bejelentési kötelezettségről nem volt tudomásom, - felelte a gyárigazgató, aki mindvégig jóhiszeműségét hangoztatta, majd elmondta, hogy a ház első gondnoka szabálytalanságokat követett el, elsikkasztotta a beszedett jövedelmeket, amiért fel is'jelentette ós el is Ítélték, utódja pedig felszólítására azt válaszolta, hogy három évig vissza kell tartani a házbért az osztrák törvény szerint esetleges tatarozás! kéltségekre. Ilyen körülmények között nem kapott kézhez pénzt a bécsi háza után. Rpskes Owsejné azzal védekezett, hogy sohasem foglalkozott pénzügyekkel ós ezért nem tudott a bejelentési kötelezőttségről sem. Az elnök ezután megállapította az iratokból, hogy 1937-ben a gyárigazgató bejelentést tett a Nemzeti Bankn/1 a bécsi ház jövedelmét illetően és egy nagyobb összeget be is szolgáltatott. A detektivjelentés előterjesztése után Boronkay István dr. " kir. ügyészségi alelnök kérte az Ítélet meghozatalánál figyelembe venni, hogy a nyomozás során maga Roskes Owsej is beismerte, hogy a bécsi ház jövedelmét bécsi nokonai között osztotta szét. Zloch Károly dr, védő ezzel szemben hivatkozott arra, hogy a gyár 75o munkást foglalkoztat és a vádlott igazgató cselekményével - a Nemzeti Bank véleménye szerint - nem vétett a magyar közgazdasági érdekek ellen. A törvényszék a perbeszédek után Ítéletében bűnösnek mondottá ki a házaspárt a vád szerinti vétségben és ezért Roskes Owsejt 4oo pengő feleséget pedig loo pengő pénzbüntetésre itélte. Az ltá&let nem j ogerős . "/"MOT/sy,