Magyar Országos Tudósító, 1938. január/2

1938-01-27 [173]

—-HATH6NAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTÉK EL GRÓF KEGLEVICH PÁLNÉ TÁMADÓJÁT, Dr. Messik Lajos büntető törvényszéki egyesbiró mult év októberében mér tartott fő tárgy a lést Juhász János kertészmunkás bűnügyében, aki ellen az ügyészség súlyos testA sértés büntette cimén emelt vádat-, A vád szerint muj.tfc év augusztus 14™én a grófné B u dakeszi-uti villájának kertjében Ju ­hász egy kapával fejbevágta Keglevichnét, aki súlyos sérüléseket szenve­dett, A vádlott azzal védekezett, hogy a grófné, aki felmondott neki, ál­landóan kifogásolta munkáját és korholta őt. Az eset előtt egy-két órá­val három pohár bort ivott., az alkohol megártott neki és igy történhetett, hogy elfogta az indulat és Keglevichnét fejbevégta. Kihallgatták gróf Keglevich Pálnét is, aki vallomásában elmondta, hogy egy.két hónapig Ju­hász rendesen viselkedett, később elhanyagolta munkáját, kifogásolta az élelmet, a kérdésekre gorombán válaszolt, ugy, hogy háromszor is kényte­len volt neki felmondani. A felmondásokat azonban mindig visszavonta, mert Juhász azzal állt elő, hogy egyizben állás tala nságá, miatt má* ön­gyilkosságot kísérelt meg. Remélte tehát, hogy a fiatalember mégis csak, megbecsüli magát. Ez azonban nem következett be. Az eset előtt közvetle­nül semmiféle szóváltás köztük nem volt és Juhász minden ok nélkül,^há-­tulról vágta őt fejbe. Ma tartott ez ügyben folytatólagos tárgyalást-a büntetőtörvényv• szék, A bizonyítási eljárás befejezése és a perbeszédek elhangzása után a törvényszék súlyos testi sértés vétségében mondotta ki bűnösnek Juhász Jánost és ezért hathónapi fogházra itélte el, /MA/. — CSIRKÉT LOPOTT, ZSEBTOLVAJLÁST KÖVETETT EL, MEGHARAPTA A RENDŐRT ­Rf-THÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK, Varga J^ nos rovottmultu napszámos, akit a rendőrségen, mint lemezjáté­kost tartanak nyilván, többrendbeli cselekmény miatt ma került vitéz Vass Lajos dr 0 törvényszéki biró elé. Néhány nappal ezelőtt a Teleki­téren, az egyik árus elől ellopott egy csirkét és al akart tűnni a forga­tagba. Észrevette, hogy követik, mire eldobta a csirkét és•futásnak ersár. Közben volt annyi ideje., hogy egy vevő zsebéből kilopja a pénztárcát .Ek­korra azonban már nemcsak°'régen figyelő egyik detektív, hanem mások is üldözőbe vették a vakmerő tolvajt, akit sikerült is elfogni. Rendőrt hivtak, aki be akarta kis érni az őrszobára, de a tolvaj a rendőrnek tá­madt, dulakodni kezdett vele és megharapta a kezét. Nehezen tudták meg­fékezni a valósággal dühöngő fiatalembert, akit előzetes letartóztatás­ba helyeztek. A királyi Ügyészség lopás, hatósági közeg elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt emelt vádat Varga ellen, aki kihallgatása s&rán csak azt ismerte be. hogy dulakodott a rendőrrel, de a lopásokat és a többi bűncselekményt tagadta. Kihallgatta a biró a szemtanukat, a detektí­vet és a rendőrt, akik egybehangzóan terhelő vallomást tettek, A törvény­szék a bizonyító eljárás lefolytatása és a perbeszédek elhangzása után bűnösnek mondta ki Varga Jánost a terhére r°tt valamennyi bűncselekmény­ben és ezért - tekintettel arra, hogy már nyolcszor volt büntetve - hat­h°napi börtönbüntetéssel sújtotta. Az Ítélet nem jogerős, /MOT/ Sy. NAGYARÁNYÚ CSEMPÉSZÉSI ÜGY A BÜNTET ŐT ÖRVÉNYSZÉK ELŐTT, Merschitz ^álmán dr, büntetőtörvényszéki egyesbiró ma tárgyalta Rákos Ferenc és Zavetz Józsefné csempészési bűnügyét. A per előzménye szerint ^riedmann Sámuel, aki Magyarország területéről ki van tiltva és a ható­ságok mint csempészt ismerik, mult év folyamán valóságos ügynökségeket állított fel Budapesten, ataelyek segítségével Csehszlovákiából ezüstöt, tűzkövet, szaharint es egyéb,árut csempészett be az országba és a szö­késben lévő Friedmann Ferenc' 8 fakereskedo utján helyezte el ügynököknél. Friedmanné azután Zavetz Józsefiéhez juttatta a nagymennyiségű árut,ami azután Friedmanné fivére: Rákos Ferenchez került, aki viszont a főváros különböző részeiben már előre megbeszélt helyekre vitte a csempészhola mit, Mult év február 16-án Rákos éppen a Newyork palota előtt felszállt egy autóbuszra, hogy a meghatározott helyre csomagot vigyen', amikor /Folyt.köv./ Sy,

Next

/
Oldalképek
Tartalom