Magyar Országos Tudósító, 1937. december/2
1937-12-31 [170]
—- KÉPKERESKEDŐK EGYMÁS ELLEN, . Dr, vitéz Ottrubay Dezső tanácselnök mára tűzött ki tárgyalást a bűntr< törvényszéken Porkay Mérton képkereskedő ügyében, aki ellen a királyi ügyészség Hahn János képkereskedő feljelentésére zsarolás vétsége cimén vádat emelt. A tárgyalásra idézést kapott Hahn János mint sértett, továbbá tanúképpen megidézték Krausz Simont, Pelvinczy Takács Zoltánt, bár° Podmaniczky Juditot és másokat. Kraus z Simon betegségével mentette ki magét, mig Hahn esetében az elnök megállapította, hogy az idézést nem lehetett neki kézbesíteni. - Nincs Magyarországon, Parisba szökött,-jegyezte meg a vádlott, Porkay védője,dr. ifj, Timár Dezső állott ezután föl és kijelentette, felelőssége tudatában állítja, hogy a sértett ellen figyelőlapot is bocsátottak mér ki. Egyébként Hahn január 7-ére vádlottként van megidézve a valutabiréság elé. Valószínű, hogy arra a tárgyalásra sem jön el. - Honnan tudja? - szólt közbe Hahn János jogi képviselője. Dr, vitéz B oronkay István királyi ügyész indítványozta ezután, hogy a törvényszék a rendőrség utján hivatalosan állapíttassa meg, hogy Hahn milyen körülmények között utazott külföldre és kérte, hogy a mára kitűzött tárgyalás elnapoláséval Porkay ügyét január 7-ére tűzze ki ismét a törvényszék. Ha ezen a napon Hahn a valutabiréság előtt megjelenik, Porkay zsarolási ügyében is kihtiUgatható lesz, viszont ha Hahn nem jelentkezik, ug;;- a törvényszéknek módjában lesz további intézkedéstételre, A törvényszék ilyen értelemben is határozott és a tárgyalást elnapolta. /MOT/ Ma. —BETÖRÉSES LOPÁSÉRT HÉTHÓNA El BC RT ÖNRE' ÍTÉLTEK EGY ÜGYNÖKÖT, Ma tartott tárgyalást a büntetŐtörvényszék Schadl-tanácsa Pickholtz Henrik ügynök bűnügyében, aki ellen a kir. ügyészség háromrendbeli sikkasztás, kétrendbeli lopás büntette és egyrendbeli betöréses lopás büntette cimén emelt vádat. A véd szerint az ügynök a budakalászi textilművek.;'3 vásárlás céljából megjelent és válogatás közben több vég árut lopott el, Lopást követett el állítólag a Lédérer Lipót textilcégnél is, a Lőwinger Lajos textilcéget pedig, amelynek alkalmazásában állott, körülbelül ezer pengővel károsította meg azzal, hogy nagyobb mennyiségű bizományi árut elsikkasztott. A további vád szerint nővérének: Roth Dezsőnének lakásáb; betört a lakat lefeszitése után és onnan egy perzsaszőnyeget, ruhanemüeket é s'aranyláncot vitt el, • Pickholtz a mai tárgyaláson csupán a bizományi sikkasztást iemerte be, tagadta azonban azt, hogy a többi terhére rótt bűncselekményt elkövette. Védekezése szerint ő kffltísöiíb kért nővérétől^ aki megigérte,hopo majd egy perzsaszőnyeget elzálogosít és ebből a pénzből majd megkapja a kölcsönt. Mivel egy alkalommal nagyon meg volt szorulva, a nővérétől kapott igéret alapján ment be a lakásba és vitt el egy perzsaszőnyeget, A károsultak sorában a törvényszék kihallgatta Roth Dezsőnét is, aki visszavonta följelentését, kijelentette, hogy nem volt előzőleg tudomása arró] hogy testvére ment be a lakásba, ha ezt tudta volna, nem ls tett volna följelentést. Dr, Kesztler Ede királyi ügyész vádbeszéde és dr. Vaj da Sándor védőbeszéde után a törvényszék a bizományi sikkasztás ügyében é% a Rothné kárára elkövetett lopási ügyben mondotta ki bűnösnek az ügynököt, akit büntetett előéletére való tekintettel héthónapi börtönre itélt el. /MOT/ Ma. GONDATLAN EMBERÖLÉSÉRT FELTÉTELESEN EGYHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK EGY VILLAM0SK0CSIVEZET5T. - A budapesti kir. ügyészség vádiratot adott kí Lax Adolf Beszkárt-kocsl*e»ető ellen, közveszélyü cselekmény vétsége és gondatlansággal okozott emberölés vétsége miatt. Lax Adolf a vádirat szerint ezévi február 28-án, a kora hajnali órákban, a Salgótarjáni-uton vezette az egyik közúti villamost, a megengedettnél nagyobb menetsebességgel haladt s igy okozója lett a sínek közt járkáló Járóka György munkás tragikus halálának. A vádlott kocsivezető a büntetőtörvényszéki* főtárt;" láson, a Héthelyi-tanács előtt, azzal védekezett, hogy az eö8# ködös időben a pálya nem volt kellően megvilágítva, a sértett - szerinte - ittasra hevert a sinek közt s igy a sötétben nem lehetett észrevenni, A biróság a terhelő tanutallomésok alapján megállapította a vádlott vétkességét s feltételesen egyhónapi fogházra itélte. Az itélet nem jogerős,/MoT/Ky. (qc