Magyar Országos Tudósító, 1937. november/1
1937-11-11 [167]
—ZU VÁD ELEJTÉSSEL VÉGZŐDÖTT, ,,/l. folytatás./ Práter ügyét védekezésé liólyességének megállapítása céljából ugyancsak elkülönítette a biróság, majd á tanukat hallgatta ki, ^z ügy sértettjei kijelentették, hogy a náluk elkövetett ékszerlopások tettesei nem azonosak a megvádolt házaspárral, A tanúkihallgatások befejezése után Lukács Tibor dr, kir. ügyész elejtette a házaőpárral szemben emelt vádat," mire a törvényszék meg is szüntette a további eljárást, A védelem indítványára a törvénvszék az asszony szabodlábrahélyezését rendelte el, Férje, aki más ügyből kifolyóan büntetését tölti, továbbra is fogva marad. /I/10T/Sy. <*»»-DR •• VITÉZ MÁLNÁS I ÖDÖN NEMZETRÁGALMAZ ÁS I 'ÜGYE, Dr, Gadó Istvánnak a bünte tötörv ény szék elnökéne'o vezetésével ma tartott folytatólagos tárgyalást a büntetötörvényszék dr. vitéz'Málnás! Ödön egri tanítóképző intézeti tanár nemzetrágalmazási bűnügyében, A tárgyalás irót ma is nagy érdeklődés ' nyilvánult meg és zsúfolásig telve volt a második emeleti tárgyalóterem, amikor az elnök fél 10 óra után pár perccel a tárgyalást megnyitotta. Mindenekelőtt néhány iratot ismertettek, az elnök megállapította, hogy a vádlott büntetlen előéletű, majd vitéz Tamásy László ügyészségi alelnök állott fel és kérte hogy a törvényszék pótlólag ismertessen még az inktiminált könyvből néhány részletet, A védőnek egy tegnapi felszólalásával kapcsolatban megemlítette, hogy a" királyi ügyészség - miként az a vádiratból is kitűnik - a könyv egész tartalmát vád tárgyává tette és csak azért emiitett fel külön több könyvoldalt," mert az azokon szereplő részletek különösen jellemzőek a vád szempontjából. A törvényszók helyt is adott a vádhatóság képviselője indítványának és felolvasták a megjelölt rész *' :TV, . Vitéz Málnás i ugyanilyen értei-' mű indítványt tett ezután és az általa'kijelölt részeket is ismertették. Ezt követőleg dr... Kiss Géza,, a vádlott egyik védője állott fel és indítványt' térje sztett elő a bizonyítás kiegészítése, tekintetéhen, Annak'igazolásárahogy a vádlott tudományos tantételhöl indult ki. könyve'* megírásánál,, kérte Méhely Lajos és Gáspár Lajos professzorok kihallgatását,* Indítványozta Rugonfalvi. Kiss István debreceni egyetemi tanár, jelenlegi dékán tanuként való kihallgatását is, aki a magyar jobbágyság történetének kimagaslóan elismert kutatója. Kérte ezenkívül Szilágyi Zoltán ügyvéd, orientalistának tanukép való kihallgatását, hogy a mohácsi ' katasztrófa a törökök taktikai bosszújának eredménye. Árra vonatkozólag, hogy a frontharcos okról Írottak megfelelnek a valóságnak, indítványozta Molná r Ödön pénzügyi számvizsgáló tanukép való kihallgatását. Becsatolt végül több iratot, amelyekkel igazolni akarja a vádlott egyéniségi megítélésének szempontjából többek között azt, hogy mint katona kiváló szolgálatokat teljesített és hogy mint tudóst a legilletékesebb helyeken ls elismerik. Becsatolta Csernoch egykori hercegprímás levelét, amelynek tartalma szerint engedélyt adott a vádlottnak az egyházi levéltáraknak felkutatására, becsatolta ezénkivül a Pacelli bíboros"által saját kezűleg a vá dlotthoz irt iratot, amelyben értesiti arról, hogy a pápa áldását leüld i. Vitéz Tamásy ügyészségi alelnök a védő Indítványainak eluta-' sltását kérte azon az alapon, hogy azok célra nem vezetők, feleslegesek. Mint mondotta: a vád szerint vitéz Málnási könyvével a nemzet egyetemének erkölcsi integritását sértette meg. Ezt a körülményt nem lehet bizonyítás tárgyává tenni. A törvényszék ezután határozathozatalra vonult vissza,/Ma/, Rövid tanácskozás után Gadó István, a büntetőtörvényszék elnöke kihirdette a biróság végzését, mely szerint a védő által kért bizonyitáskiegészitési indítványt elutasitja, csupán a vádlott egyéniségére és tudományos munkásságára vonatkozóan becsatolt iratok ismertetését rendeli el, A törvényszék azért utasitotta el az indítványokat, mert jogkérdésről van szó és szakértő meghallgatása felesleges, Ismertettek több., Málnás! Ödön dr. volt katonai parancsnokságai által kiállított igazolványokat j melyek szerint a vádlott á kommün idejében a kOirmunisták ellensége volt, hazafias, jó magyar ember, később, mint a székely zászlóalj segédtisztje is törhetetlen hazafias ér~" zéséröl tett tanúságot.. p©^!|t$|gták számos olyan levelet, amelyekben ismert közéleti férfiak megköszönik, hogy egy-egy történelmi munkáját megküldte nékik, /Folyt. köv./P.