Magyar Országos Tudósító, 1937. október/1

1937-10-14 [165]

4. törvényszéki kiadás. Budapest, 1937, október 14. ZU VI&IRSAROK. . ,/l. folytatás ,/ Féja Géza elmondotta, hogy 19oo-ban született, p'estezenterzsébeti^áliami polgáriiskolai tanár és a nagybirto3-os osztály elleni izgatás cimén 1935 december 31-én huszonnégy napi fogházra Ítélték, e büntetés végrehajtását azonban felfüggesztették. Az elnök ezután ismertette a két vádiratot, majd felolvasta oz ügyészség által a könyvből inkriminált részieteket., Vajida Ödön dr. feédő kérte ezután, hogy ezeken kivül még más részleteket is ismer­tessen az elnök, olyan fejezeteket, amelyekkel illusztrálni^kívánja, hogy a könyv meglátja a reménytkelté; a népsors javuláa tekintetében biztató je­lenségeket is/Az elnök ezután - helytadva az előterjesztésnek; - felolvasta ezeket a részleteket is, A könyv ismertetése közel kétóra • * -sszat tartott. Ezt követvleg tért rá az elnök a v'diott kihallgatására, /ka./ - Nem vagyok bűnös - kezdte védekezését Péja Géza, ~ üt,eszten­dőn keresztül jártam ezt a vidéket és gyűjtöttem az adatokat. Tavaly szép- t temberben kezdtem irni a könyvet ós decemberben fejeztem be. A könyv már­cius elején került forgalomba. Az elkobzás idejön körülbelül 3oo pél­dányt foglaltak le és amikor a-v ádV.nác s feloldotta, megjelent a második kiadás. Egy-egy kiadásért 12oo r 12oo pengőt kaptam, - Mi a védekezése a vád ellen? - kérdezte az,elnök. ••• - AZ egyes részletekre kivennék rámutatni.,-, Én tanulmányoz tam' a mezei munkás helyzetét, s hogy a robotszerü munka még ma is érvényben van, bizonyltja az, hogy az aratást részért végzik és többletmunkát kell vál­lalni.,.. - A munkás és a birtokos szerződést köt - szólt közbe áz "elnök. - De kényszer hatása alatt áll a mezőgazda sági munkás. - foly­tatta vallomásét a vádlott. - Ki kényszerűi? - szólt közbe az elnök, - Ha nem akar, nem köt szeraődést. , - A megélhetés kényszeríti, az éhség,.. - Aki .meg, akar élni, annak dolgozni kell! - szólt közbe ismét az elnök, . é :: A továbbiak során Péja Géza azt hangoztatta, hogy a bandagmzda csak akkor fogadja fel a munkást, ha pénzt kap, - Hát ne adjanak pénzt a bandagazdának. Munkásra szükség van, akkor is felveszik őket aratni, ha nem fizetnek a bandagazdának*. Arról beszélt ezután Péja Géza, hogy milyen állapotok vannak a Pallavicini-birfokon, mire az e inök megjegyezte ; - Ön ugy állította be a nagybirtokot;, mintha csak rosszat tenne, de semmi előnye, sem lenne. _ A nagybirtok'végzetes a magy ársávra, - jegyezte meg a vádlott. - Ön jol tudja, hogy a nagyvárosok élelmezése körül a nagybirto­kok fontos szerepet játszanak. - Én csak tényeket soroltam fel,,.' - De a tény eket tendenciózusan csoportosította r Egy elismerő szava sem volt a nagybirtok me lle tt,.. Pesten is lehetne kiragadni egyes részletekét emberek életéből, pedig itt megvan a szociáélis gondoskodás '. , - Hárommillió magyar él ilyen helyzetben,,,,. - Téves ez a .statisztikai adat,. - A faluszövetség adata szerint is kárommillió ember van az éfc nagy részében munka nélkül. •• , - A kisgazdák is munka nélkül vannak télen. Egyhónapi munka nem elég* .Foglalkozzanak háziiparral a munka né Ikü ü s ég idején, télen, - De erre tanitani kellene őket r á tömeget nevelni kellene, A , népoktatás nem gyakorlati,'tuldok a közismereti tantárgy.,. Egyetemet épí­tettek Szegeden meg Pécsen, ahelyett., hogy,-;, - De tanyai iskolákat is épitea tek, - szólt közbe az elnök,. Arról beszélt ezután a vádlott,, hogy rz egyes tunyákat nem kötik össze megfelelő utak, s szerinte nem történt szociális gondoskodni az egyes vidékeken. Beszélt arról, hogy a XIX. század elején a köznemesség meg­tette kötelességét, de a mai középosztály nem viselkedik ugy. mint kellene. - Hát ki teljesiti kötelességét, ha a mai középosztály nem? * szolt közbe az elnök. - A cselédtörvény szerint szoba és konyha jár a cselédnek,' mé^is előfordul, hogy egy szobába négy család szorul.,' Számos uradalomba n . földes szobákban laknak a béresek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom