Magyar Országos Tudósító, 1937. augusztus/2

1937-08-30 [162]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat Nyolcadik kiadás Buéapest, 1937. augusztus 30. /jj*? XIX. évfolyam,- 19 6- szánm HÍREK 'Zu:Egyetemi nemzetközi federáció kongresszusa. Az Egyetemi Nemzetközi Pederáció kongresszusán résztvevő kül­földi kiküldöttek valamennyien Budapestre érkeztek és este a margitszi­geti Kaszinóban ismerkedési vacsorára gyűltek egybe. Eriing Cristiansen a Pederáció elnöke, üdvözölte a megjelenteket. Örömének adott kifejezést, hogy a kongresszusba vendégszerető magyar fővárosban tartják és köszönetét tolmácsolta a Pederáció elnöksége nevében a magyar csoportnak lelkes rendezői munk áj áér t. Az élénk tetszéssel fogadott beszéd után dr^GálI. Endrey a magyar csoport elnöke köszöntötte a külföldi vendégeket* A kongresszus holnapi délelőtti megnyitásán a kormány kép­viseletében Lázár Andor igazságügyminiszter jelenik meg. A megnyitó után az ülés résztvevői a parlament erkélyére vonulnak, ahonnan száz fehérga­larabot eresztenek a levegőbe , hogy ezzel is hird ssók a világ minden tá_ ja felé a békét ós egyetértést. Az ünnepélyes megnyitóülés tokaji-kostoló követi a parlament éttermében, A kongresszus érdemi tanácskozásai délután félnégy órakor kezdődnek a Magyar Tudományos Akadémia diszermébenc/MOTM. HAZAÉRKEZETT K0RNI3 GYULA ANGLIAI ÚTJÁRÓL. Komis Gyula dr. képviselő­házi alelnök, Vác országgyűlési képviselője hosszabb angliai és fran­ciaországi utja után hétfőn Vácra érkezett, ahol a kerületét érintő fontos megbeszéléseket fo ;ytatott./MOT/l. ^Ul^k ... \-Ji.;.P. .a-a:- .• k .: • ORSZÁGOS LEVÉLTÁR '•• - /{'} K. szekció •• ' •"' ' - "

Next

/
Oldalképek
Tartalom