Magyar Országos Tudósító, 1937. augusztus/2

1937-08-30 [162]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Tőrvényszéki szerkesztősége: V, Markó-utca 27. sz., I. emelet 26. Telefonok: 1-252-34. 1-252-35 Szerkesztésért és kiadásért felelős: NÉMETH IMRE. 1, törvényszéki kiadás. Budapest, 1937, augusztus 3o. —* NYOLCHÓNAPI BÖRTÖN A VITRIOLOS MERÉNYLETÉRT. Dr. Syhadl Ernő tanácselnök vezetésével ma tartott tárgyalást a büntető­törvényszék Szomolányi /Steigerwald/ András fodrászsegéd bűnügyében, aki ellen'a királyi ügyészség kétrendbeli egészségrontás büntette cimén emelt vádat, A vád szerint a fodrászsegéd ez év augusztus 12-én vitriollal le­öntötte tőle különváltan élő feleségét, született Kovács Ilonát és annak társaságában lévő Török -^ászlónét. A vádlottat fogházőr kisérte a mai tárgyalásra. Beismerte azt,^ hogy a feleségét leöntötte} védekezése szerint azonban ^öröknóre csak vé­letlenül fröccsent a maró folyadékból. -, Hosszabb ideig beteg voltam, igy aztán nem tudtam dolgozni és emiatt nemsokára napirenden volt közöttünk a veszekedés, Egy^év °ta meg volt már a vitriol, amelyet különböző rozsdás tárgyak tisztítása végett vásároltam meg annakidején és elkeseredésemben ragadtattam el magamat ar­ra, hogy a külön élő feleségemet leöntsem. Nagyon sajnálom a történteket. Az elnök megállopitotta, hogy ugy Szomolányiné, mint Török Lász­lóné nem-épültek még fel sérülésükből és ezért nem is jelentek meg o tár ­gyalásoh. Az elnök ezután ismertette Írásba foglalt vallomásukat, amely­ben részleteseri elmondották a Király -utcában történt vitriolos merénylet lefolyását. Szomolányiné szerint férje előzőleg is már többször megfehye­gette' őt. A perbeszédek elhangzása után a törvényszék a vádirat ért elmeben mondta ki bűnösnek a fodrászsegédet és nyolc hónapi börtönre ítélte,/MOT/ JOGÉRVÉNYESEN KIKÖTHETŐ, HOGY A VEVŐ "MÁSTÓL NEM VÁSÁROLHAT", Néhány évvel ezelőtt Molnár Ernőné és Müller József sütődetul^ .idonos ok megállapodást kötöttek a Mami kávéház tulajdonosaival arranézve,, hogy a kávéház pékáruszükségletét az ő sütődéjüktől bzerzi be. Ezzel egyidejű­leg Molnárné és iü üller 2ooo pengő kamutmentes kölcsönt folyósítottak a Miami kávéház számára és kikötötték, hogy ezt az összeget a kávéház tu­lajdonosai napi hatpengös részletekben törlesztik. Egy darab időn át simán ment minden. A Miami kávéház vásárolta a péksüteményeket és naponta törlesztette a hatpengős kölcsönrészleteket is. Utóbb azonban differencia támadt közöttük és ennek folyományaképp a Miami kávéház tulajdonost.i a kölcsön hátralékos összegét egyszerre kifi­zették s a péksütemény beszerzését egyidejűleg beszüntették. Molnár Ernő­né és Müller József pékvállalkozók emiatt pert indítottak a Miami kávéház tulajdonosai ellen és kártérítést ^cv eteltek amiatt, mert a kávéház más­tól vásárolta a kikötött időtartam alatt a kölcsön visszafizetése után a péksüteményeket, E kártérítési perben a központi járásbíróság előtt azt a jogkérdést kellett eldönteni, vojjon jogérvényes-e az a kikötés, hogy a vevő "mástói nem vásárolhat"; A járásbíróság nemlegesen döntötte el ezt a kérdést, olyan megokolással, hogy a kávéház visszafizette a kölcsönt, s ettől az időponttól ^ezdve megnyílt a joga a péksüteményeket máshal oe­szerezni, A törvényszék mint fellebbezési biróság megváltoztatta uz első­biróság döntését és közbenszóló Ítélettel a Miami kávéház kártérítési kötelezettségét megállapította, ^z Ítélet indokolása szerint amikor a sütőiparos kávéháznak vagy egyéb viszonteladónak kamatmentes kölcsönt nyújt és ennek a feltétele az, hogy a kávéház ellenszolgáltatásként szük­ségletének beszerzését leköti a sütöipi rosnál, ennek a lekötöttségnek az időtartama rendszerint annyi napra szól, ahányszor a kölcsönösszegben a napi törlesztési összeg bentfoglaltatik. Az iratok igy visszakerültek a járásbírósághoz a kártérítési összeg megállt.pitása végett,, /MOT/ G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom