Magyar Országos Tudósító, 1937. február/2

1937-02-23 [158]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDóSITó Kézirat. fi Tizenkettedik kiadás, — , Budapest, 1937. február 23. XIX. évfolyam,, 43. szám. DAR..LYI GYJULA PROFESSZOR BESZÁMOLÓJA KELETI ÚTJÁRÓL, Kedden este nagyszámú és előkelő közönség jeleriétében tar­totta meg D a r á n yi Gyula dr. egyetemi tanár, orvoskari dékán "Bul­gáriai és konstantináplyI utazásom" című rendkivül érdekes előadását e Pázmáry Péter Tudományegyetem közegészségtani intézetének nagy előaaótor­mében, A professzor ezúttal számolt be keleti tanulmányútjáról és benyo­másairól, amelyeket Bulgáriában és Törökországban szerzett, szófiai és kon­stantinápolyi előadásai kapcsán. Kifejtette, hogy bár mind a két országnak évszázadok mulasz­tásait kell pótolnia és a mai közgazdasági viszonyokhoz mérten szinte le­hetetlen feladatokat megoldania, az egészségügyi kultúrának olyan fejlett intézményeit találta mindkét országban, amelyek bármely kultur állambyn meg­állnák a helyüket. Igy például a bulgár közegészségtani intézet minta­szerű működést fejt ki. A tanitókat két éven át orvosok oktatják az egész­ségtanra, ugyanakkor nálunk még ma sem ormosok kezében van a csupán egy évre előirt egészségtan tanítása, A várnai gyermekszanatóriumhoz hasonló modern tüdőbeteg goedozó intézethez hasonló tökéletes berendezést az elő­adó csiipán Hollandiában látott. Ennek a szanatóriumnak a berendezése csu­pán egynegyed annyi költséggel járt, mint a mi mátrai szanatóriumunk fel­állítása. Az előadás további részében utalt Darányi professzor arra, hogy a modern és korszerű intézmények mellett természetesen nagy száma régi, elavult intézete van Bulgáriának, de a meg nem felelő elh.elnézés ellenére ezekben is komoly munka folyik,, Különösen kifejlődött a malária, pellagra és a veszettség elleni küzdelem, amelynek magyarázata speciális helyi okoban keresendőd Konstantinápolynak az egészségügyi kultúra szempontjából legnagyobb érdekessége a hadügyminisztérium volt épületében elhelyezett orvos egyetem, A hatalmas és diszes termek legnagyobb részében a német egyetemekről meghívott orvosprofesszorok: a világhírű Dessauer, Braun, Wintv,rstein, Hirsch, Lichtwitz, a magyar származású Schwartz stb 0 tarta­nak előadásokat német és francia nyelven, amelyeket azután mondatról mon­datra tolmács fordit át török nyelvre, hogy mindenki minden szót megért­hessen. Érdekes jelenség, hogy az egyetemi oktatás teljesen dijtalan és a felvétel minden korlátot néliülöz. Ezzel szemben az évenkénti vizsgá­don a legszigorúbb rostálás folyik. Az egészségügyi viszonyok és intézmények sajátosságainak ismertetése során az előadó kitért azokra a kedves epizódokra is, amelyek­kel útközben találkozott. Igy pl, a bolgár határállomáson: Lom-ban, a Himnusz hangjaival fogadta az ottani dalárda, a polgármester pedig, mint Kossuth honfitársát üdvözölte kíséretével együtt c A nagy magyar emigráns emléke még ma is elevenen é--l Vidin-ben és Sumehbcn, ahol nem egy kultúr­intézmény neki köszönheti fenállását. Fogadta a professzort Boris bolgár király is, akiről megemlítette, hogy a legkedvesebb és legközvetlenebb emberek egyike; beszélgetés közoen szavaiba minduntalan beleszőtt egy­egy magyar kifejezést. A régi török élet megváltozását misem jelzi jobbén, miht az, hogy Bosporus tele van strandiürdökkel, s hogy Hagia Sofia mecseteknek használt ősrégi keresztény templomát amerikai archeológusok restaurálják és állítják visszza 51 régi freskókat és mozaikokat, A turbán tilalmat Kemál Atatürk olyan szigorúan vette, hogy a tüntetően ellenszegülők kö­zül néhányat fel is akasztatott és az egyiptomi követnek állítólag saját kezűleg ütötte le a fejéről. Darányi professzort és kisérotét a legnagyobb szivályesség­gel fogadta a két rokonnép, előadásait zsúfolt termekben a legelőkelőbb közönség hallgatta, sőt Konstantinápolyban meg is kellett ismételnie. A " Budapóst,Fürdőváros" fiimü filmet bemutatta óriási siker mellett. Az Országos Közegészsegi Egyesület által rendezett és mind­végig nagy figyelemmel hallgatott előadás előkelő közönsége sorában leien volt Stoiloff bolgár követ, a követség tagjaival.sképviseltette magát a török követség is. A jelen lévők a vetített képekkei illusztrált beszámo­i ló után Darányi professzort lelkes ünneplésben részesitotték./MOT/Sy

Next

/
Oldalképek
Tartalom