Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1

1937-02-05 [157]

POLITIKA —A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJÁNAK SZOMB1THELYI HIVATALOS JELÖLTJE DR. HALLÁ AURÉL ÁLLAMTITKÁR. A Magyar Országos Tud°sitó jelenti: Szombathely, 19c7. február 5. A Nemzeti Egység tártjának szombathelyi kerületi nagyválaszt­mánya ma értekezletet tartott, amelyen dr. 0 s t f f y Lajos főispán is r-:sztvett. Dr. Csupor Sándor elnöki megnyitójában közölte, hogy az értekezlet célja az, hogy a K o z m a Miklós v. belügyminiszter lemon­dása folytán megüresedett mandátum sorsáról döntsenek. Az elnök a továb­biakban meleg ós hálás szavakkal emlékezett meg Kozma Miklós képvi­selői működéséről. Kozma Miklós eszményi harmóniát tartott fenn vá« las ztókerületének minden egyes polgárával. Éppen ezért igen nagy az a veszteség, amely a kerületet az Ő lemondásával érte. Bejelentette még az elnök, hogy a K o z m a Miklós belügyminiszternek korábban felajánlott diszpolgárság elfogadása elé Kozma Miklós részerői most már semmi akadály sem hárul, miután a miniszterségtől megvált, éppen ezért csütör­tökön, amikor v álas ztókerüle tében megje lenik, a díszpolgári oklevelet ia ünnepélyes keretek között átnyújtják neki. Ezután 0 s t f f y Lajos dr. főispán közölte # nagyválaszt­mánnyal a kerület mandátuma ügyebon Budapesten lefolytatott tárgyalásai­nak eredményét. Eszerint a pártvezetőség és a kormányzat is H a 1 1 a Aurél dr. kereskedelemügyi adminisztratív államtitkárt ajánlja a kerület­nek jelölésre. A nagyválasztmány egyhangú lelkesedéssel fogadta' el a fő­ispánnak azt a javaslatát, hogy Hallá Aurél dr. kereskedelemügyi ­államtitkárt jelölje a manddátumra. A határozatot a nagyválasztmány tá­viratilag közölte Ivády Béla országos pártelnökkel és H a 1 1 a Au­rél dr. államtitkárral, a., Szombaton U j v á r y Ede dr» polgármester és Csupor Sándor dr. NEP kerületi elnök vezetésével küldöttség utazik Budapestre, hogy Hallá Aurél dr. ^államtitkárt felkérje a szombathelyi választókerület jelöltségének elfogadására,/x/

Next

/
Oldalképek
Tartalom