Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1
1937-02-08 [157]
/A köz igazgatási bizottság ülése.. Folytatá s.4./ A koldus kérd ..sse 1 kapcso latban szükségesnek tartaná azt Petrovácz Gyula, hog; mindazok a gazdagok es tehetősek, akiknek a főváros segitsjg.re kellene hogy siessenek megfe lelő adom anyukkal, de ezt egyáltalában nem teszik, a Fővárosi Közlönyben név3 íerint említtessenek meg. Több felszólaló nem lévén, az elhangzott kérdésekre az alpolgármesterek válaszoltak, mert Szendy Károly polgármester hivata_ los elfoglaltsága miatt az ülés első feliben nem volt jelen. Mielőtt azonban a válaszadásra rátértek volna,a polgármester előbb szavazás alá bocsátotta Lázár Ferenc és Petrovácz Gyula ind itványait, amelyet kisebb módosítással elfogadjak.' . Ezután Lamotte Károly alpolgármester válaszolt a városi vámokra vonatkozólag. Rámutatott arra,hogy ebben az ügyben volt már egy barátságos konferencia, amelyben azonban megegyezésre nem lehett jutni, mert & pestkörnyéki városok a vám elengedését kiv ánj ák.A főváros azonban a mai pénzügyi helyzete mellett nincsen abban a helyzetben, hogy a városi vámokn-1 lemondjon, A Rákóczi-uti házbeomlásra azt válaszolta, hogy a lebontásról e»zert nem lehetett eddig intézkedni, mert a biróság azt kívánja, hogy a pör tárgyalásáig az épületben ne történjék változtatás. A téli kivilágításba polgármester megfontolás tárgyárrészi, s ugyancsak vizsgálat tárgyává teszik a mérnöki differencializálódás* kérdését is. A légvdelmi üggyel kapcsolatban az elöljárósági rendelkezéseket a furt kutakra vonatkozólag felülvizsgálják es megfelelő rendelkezést fognak kiadni. A két pengős jegyek ügyében a polgármester meg fogja hallgatni a Beszkárt véleményét. Ezután Schuler Dezső alpolgármester adott felvilágosítást több elhangzott kérdésre. Közölte, hogy. intézkedni fognak abban az irányban, hogy a fővárosi tüdőbetegek 11 * ^i'AKe'-afi* a vidiki szanatóriumban akadályokba ne ütközzön. Ami a szegény gyermekek lábbeli hiányát illeti, ismertette a alpolgármester, hogy a főváros nemcsak uj cipőket oszt szet, hanem a regi rossz cipőket meg is talpaltatja. Ezt az akciót a főváros ki fogja szélesiteni .Ami a kolduskerdést illeti, újból rá kell mutatni arra, hogy a főváros tehetősebb rétege nem hozza meg a kívánt áldozatot, azonban klpeHengerezést bevezetni nem lehet, mert ez sok esetben igazságtalan volna. /Fábián Béla: Egyesíteni kell a jótékonysági akciókati/ Szendy Károly polgármester szólalt fel ezután, aki közölte, hogy a főváros cipö-segelyezes 1 akcióját a szegény kisgyermekek részére, tekintet n lkül a költségvetésre, folytatják és kibővítik. Az adózási és a pénzügyi felszólalásokra Csilléry Béla pénzügyigazgató válaszolt, közölve^ hogy az elhangzott indítványokat es javas .latokat a legkomolyabb tanulmányozás tárgyává teszi. Hangsúlyozta, hogy a pénzügyi hatos ágok mindenkor az egyenlő és igazságos adózást tartják ssemelőtt, de természetesen a legkíméletlenebbül .ke 11 eljárni azokk.l szemben, akik jövedelmüket el akarják titkolni. Éppen ezért kénytelenek a hatóságok sokszor erélyes eszközökkel is kutatásokat végezni,ez mindig igy volt es Így is lesz. Azonban semmiesetre sem mennek tul a hatósági közegek azon a kereten, amelyet a törvények megengednek. A pénzügyminiszter is azt az utasítást adta, hogy a legnagyobb óvatossággal ós vigyáz-.ttal kell az ..dc'zási problémákat kezelni, nem szabad túlzásba esni. A minisztérlum intézkedett abban az irányban is,hogy nem szabad er és zakós ade kivet seket foganatosítani és ehhez a rendelkezéshez mindenkor szigorúan alkalmazkodtak. Ezután a bizottság a polgármesteri jelentest elfogadta, majd a különböző jelentéseket hallgatták meg a bizottsági tagok. Ferenc zy Tibor főkapitány Bánóczi László felszólalására válsolt ezután, általános figyelem között. Közölte, hogy Thomas Mann I előad ia át annakidején a rendőrség engedélyezte, azonban nem engedélyezhettek a nagy nemet irótüdvözló versinek felolvasás át,mert eztprogrammon 'jukivttl vették tervbe. f'\ - /folyt, köv./