Magyar Országos Tudósító, 1937. február/1

1937-02-08 [157]

/A közigazgatási bizottság ülése, Fo lyta t ás3,/ A köztisztasági hivatal, éppen ö polgárraester utasításába, rendkívüli előterjesztést tett, amit bizonyít az a körülmény' is, hogy húrom turnus­ban hétezer embert alkalmazott a hó eltakarításnál, jóllehet az alkalma­zott munkások száma meg békeidőben is sohsem haladta meg a hatezres szá­mot. Tekintetbe kell venni meg azt is, hogy tisztán humánus szempontból, a köztisztasági hivatal e l s £gf}g§ an fővárosi hadirokkantakat es munkanél­külieket alkalmazott, akiknek re Ijesi tm=nyftk éppen e jellegüknél fogva nem állt azon a színvonalon, amelyen azok a vidéki földmunkások és föld­mivelők teljesítményei állottak, akiket erre a munkára azelőtt a köztisz­tasági hivatal rendszerint alkalmazni szokott. Kétségkívül gondoskodni es intézkedni kell, hogy a köztisztasági hivatal felkészültsége nagyobb legyen, hogy bármily rendkivüli feladattal szemben is meg tudja állani a helyét, Esirányban a szükséges intézkedéseket meg fogja tenni,Ez nem zárja ki azt, hogy a Beszkárt-al szemben ne legyen elismerésééi,amely tényleg a rendkívüli nehéz viszonyok közepette jelentékenyebb munkával sietett a Köztisztasági hivatal segíts égeré. Azt azonban kénytelen megállapítani, hogy az adott helyzetben és az adott viszonyok között a fővárosi köztisztasági hivatal mindent megtett, ami módjában állott. Lázár Ferenc az adózás kérdésével foglalkozott es rámu­tatott arra a gyakran hangoztatott és ismetelt panaszra, hogy a magyar adózási rendszer nem megfe lelő. Inditványt is terjesztett elő,amely sze­rint a kö. igazgatási bizottság irjon fel a pénzügyminiszterhez egy egy­szerűbb és megfelelőbb adórendszer bevezetésére. Indítványozza m^g azt is, hogy a penzügé/mini s ster olyan :rtelmü rendelkezést bocsásson ki, hogy az OTI hátralékok után az adós a jövőben 4-5$ k sedelmi kamatot fizessen. Kari meg; a polgármestert, tegye megfontolás tárgyává azt,hogy nem lehetne-e a fővárost télen is, éppenugy, mint nyáron, megfelelőkép­pen kl"ilágitani. Petrovácz Gyula a mérnöki státus kérdését tette szóvá,rá­mutatva arra, hogy a mérnököknek az előképzése nem olyan egys ges ala­pokon történik, mint például a jogászoké, s az orvosoké, hanem már a kezdet elején specializálódnak bizonyos irányban. A gépészmérnöknek eg.szen más a képzettsége, mint például az építésznek, vagy a mérnök­nek, éppen azért egyik nem v igézheti a máslkn.-k a munkáj át.Arra kell törekedni,hogy a fővárosi mérnöki státus ugy alakuljon, hogy abban 30$ erejéig legyen gépészmérnök, ugyancsak 30-30$-ig kultur-, illetve épí­tészmérnök, míg a többi 10$ az egyéb mérnököket ölelje fel, A mérnöki hierarchiában képesítésük szerint nem egyenletesen oszlanak el a mér­nökök, ami adminisztráció, de munkavégzés szempontjából is hátrányos helyzetet teremt. Nézete szerint három ügyosztályban kellene specializál­ni a mi nököket es pedig aszerint, hogy gépészmérnökök-e, építészmér­nökök, vag t kultúrmérnökök, természetszerűleg ezeknek az ügyosztályoknak a vehetője csak olyan képzettségű mérnök lehet, mint a specializált ügyosztály munkaköre megkívánt. Ezután szóvátette a lagv -delemmel kap­csolatosan kiadott azon kerületi eioljárósági rendeletet, amely szerint mindazok az egyenek, akiknek telkeiken furt kutak vannak, tartoznak ezt az elöljáróságnak bejelenteni, mellékelve két vázraj zot, azonkívül a kut vlzéte vegyv 1 zsgálatot. Már maga ez a két dolog harminc pengőjébe kerül: . egy kut tulaj d ónosnak. Ez arra vezetne, hogy a kuttulajdonosok egyszerűen betemetik kútjaikat. K-ri a polgármestert,hogy vizsgálja meg ezt az ügyet ás adasson kl olyan rendelkezést, amely az elérni kí­vánt cél szolgálatában áll. Kéri még a polgármestert, intézzen felter­jesztést a honvidelmi miniszterhez abban az Irányban, hogy a kormány Írassa össze Budapesten azokat a vállalatokat, akik a már korábban ki­adott miniszteri rendelet é-rtelmében hadirokkantakat ls tartoznak bizo­nyos száz. lék erejéig alkalmazni. Éneikül a kerületi e .őlj ároságok nem tudják megfelelően ellenőrizni, hogy a miniszteri rendelet, amely a hadirokkantak segitas ,t célozta, érvényt seerezzen . Elismer.ssel van , a polgármester iránt azért, mert a BART-kérdést erőteljes kézzel meg­'ia oldotta. Ki T-énatosnak tartja azonban, hogy a napi két pengős éa a fővá­ryros összes közlekedési eszközeire érvényes jegyeket a BART regi vonalai­[ l ra is terjessze ki a főváros, /folyt, köv./ AO/\

Next

/
Oldalképek
Tartalom