Magyar Országos Tudósító, 1936. november/2

1936-11-18 [152]

—-ZU KARNIOL GYULA. ÜGY..,/l.. folytatás,/ A letartóztatásban lévő elsőrendű vádlott azzal kezdte vallomá­sát, hogy bűnösnek érzi magát, mert olyan értékpapírok- főképpen kötvé­nyek vásárlását közvetítette, amelyekről tudta, hogy tiltott uton kerültek Hagyarors z ágba, - Tudtam azt is - vallotta, - hogy minden valószínűség szerint ezek az értékek vagy külföldi fizetési eszközök, vagy magyar bankjegyek formájában külföldre fognak vándorolni. Ennek elismerése mellett azonban ki kell jelentenem, hogy mégsem érzem magam bűnösnek a vádinditvány értel­mében. Eszerint ugyanis tagja voltam egy olyan bűnszövetkezetnek, amely azzal foglalkozott, hogy külföldön vásárolt kötvényeknek és részvényeknek csempészesével és az azokkal való bűnös manipulációval foglalkozott. Én nen voltam tagja ennek a bűnszövetkezetnek, Szerepem mindössze az voltj hogy az értékpapirok egyrészét értékesítettem, az eladást közvetítettem, A bűn­szövetkezet tagjait nem ismeremj kivéve Stockhammer Mózest és dr. Kovács Sándor budapesti tőzsdeügynöke* Stockhammert egy régebbi lombardügyből' kifolyóan ismertem meg, Kleint és Belgrádért csak futólagosan ismerem,;, - A leveleket a fogházból nem maga irta? - kérdezte az elnök, 5 Nem, - No, majd meglátjukl Felkérem a jelenlévő írásszakértőt, hogy vizsgálja'meg a vádlott írását és a leveleken szereplő kézírást és álla­pítsa meg, azcnosak-e, Goldzieher Klára Írásszakértő erre megjegyezte, hogy a rendel­kezésére álló kézirás nem elégséges, szükséges lesz még próbairást venni Karnioltói, Az elnök ezután folytatta Karniol kihallgatását, - Nagyon oaoJtély az amit maga itt elmondott, - szólt a vádlott­hoz - mondjon esakmást is az ügyeiről. Az Írásbeli bizonyítékok tömegét találtuk a lakásán. Még mindig nem tér észre s nem látja be, hogy amivel védekezik az gyerekesség? Azt mondj a. hogy Stockhammer hagyta a lakásán az iratokat. Ezt majd a szakértői vélemény fogja eldönteni. Adataink szerint éveken kérészt.ül üzérkedett a bűnszövetkezet tagjaival együtt, *- A lakásomon talált levelek között nahány valóban engem illet, de tudtam, hogy a többi levelek tiltott üzelmekre vonatkoztak, Bretschnei­der Suchert a Rombach-utcából ismerem, ott volt füszerüzlete, vásároltam nála, de üzleti összeköttetésben nem alltam vele, ­- Kiderült, hogy összevásárolták az idegenek a valutákat és Bretschneider üzletében és a Rombach-utca környékén eladták. Maga adott megbízást,a vizsgálat adatai szerint, Askenáainak, hogy valutákat vásárol­jon, Stockhammer szintén nagy valutabeszerző volt addig, amig Budapesten tartózkodott. Törökéknél folytatta le telefonüzleteit, ott találkozott ba­rátaival is. Tudták, hogy maga mivel foglalkozik? - Ugy ismertek, mint borkereskedőt, - A maga apja is a bibliában hordta a valutákat. Már el ifc ítél­tük, Ugylátszik a fiát is jól nevelte,,, - Amikor az édesapám kitöltötte büntetését, nyomban borüzletet nyitott. Egy alkalommal 35,ooo pengő értékű üzletet is lebonyolított," - Bgy borkereskedő nem'küld értékpapírokat Rácz Viktornak, - je­gyezte meg'közbevetőleg az elnök, 5 Apám sohasem küldött Rácznak semmit, - Maga Rácz Viktor beismeri ezt. Az elnök tovább is részletesen faggatta Karniolt a nyomozat so* . rán felmerült adatokra vonatkozóan, de Karniol tovább is azt hangoztatta, hogy csekély része volt a bűnszövetkezet működésében. Elmondta, hogy Stock­hammer egy alkalommal őt is be akarta vonni és nagyobb jövedelmet Ígért, de o nem vállalta a neki szánt Szerepet, mert nem volt pénze. Elmondta, hogy a behozott értékpapírokból, mintegy tizenöt alkalommal 42,ooo pengő értékben lombardiroztátott értékeket Törőkéknél, m A vád azt mondja - folytatta Karniol - hogy ötkilos lisztes csomagban adtam át GrüBBgott Zsigmondnak az értékpapírokat, Ez nem felel meg a valóságnak, - Ismeri Grüssgott Matyit és Nagelberget? - Csak a fogházból ismerem a Matyit. Nagelberget'sem ismerem, /F^lvt,. köv./s v.

Next

/
Oldalképek
Tartalom