Magyar Országos Tudósító, 1936. november/2

1936-11-18 [152]

—ZU KARNIOL GYULA ÜGY,. ,/2, folytatás./ - Mégis furcsa, hogy amikor Nagelberget letartóztatták, megszűn­tek a vele"kapcsolatos tiltott manipulációk,.. - Ha ez a két dátum egyezik, az csak a sors kegyetlen játéka. Pesten három-négy kóser étterem van, a. külföldi állampolgárok itt szoktak találkozni;,. , -Miért csak a valutázók járnak Ide? Es miért kell a telefoná­lásokat más-más helyeken lebonyolítani? Az elnök ezután rátért arra, hogy a fogházban a valutacs elekme­nyek miatt"letart°ztatott foglyok tiltott módon érintkeztek. -Hiába teszünk meg'minden óvintézkedést, maguk mindent hamarabb tudnakk' meg, mint a hatóáágok. - mondotta az elnök. - Ez azért van, mert abban az időben minden második fogoly valu­tás volt a"fogházban,,, - Ez­nem áll! Alig tudok nyolc-tiz nevet felsorolni, akik akkor foglyok voltak. • - Dehogy kérem* voltak vagy huszonötén, mind valutasok. - Honnan tudták meg, hogy a Matyi harminc nap multoa szabadult? Maga ezt irta ki a fogházból. " - H át csak ugy gondoltuk,'Kannak még naiv emberek, akik azt hiszik, hogy ilyen hamar szabadulnak. - Maguk a templomot is arra használják fel, hogy egymással érintkezést keressenek es leveleket csempésszenek. Karniol ezután ezt mondotta: - BUlajdonképpen a nevelésemnek vagyok az áldozata* Van egy bi­zonyos zsidó kör, amelyben nem törődnek azzal, hogy a gyerek iparos vagy más' gyakorlati foglalkozást tanuljon, minden áron azt akarják, hogy latei­ner pályára menjen s nem törődnek azzal, hogy ezen a pályán nincs elhelyez kedési lehetőség. Tízéves korom óta zsidó tudományokkal foglalkozom, ti-' zennyolcéves koromban az apám Frankfurtba küldött. Itt van"a zsidó arisz­tokrácia. Pozitiv célom azonban nem volt. Jártam egyetemre, de'tanulásom­nak semmiféle gyakorlati eredménye nem lett. Amikor hazajöttem, apám há­zát zavaros anyagi viszonyok között találtam és én is belekeveredtem til­tott dolgokba. Annak, hogy letértem a tisztességes útról,•egyedüli oka, hogy nincs pozitiv foglalkozásom. Kovácsoknak azért mondtam, hogy a nálam lévő pénz az enyém, mert imponálni akartam Kovács Évának és az egész csa­ládhoz közelebb akartam férkőzni. - Látja, látja, ilyen bajba sodorta őket is, /Sy,/ Az elnök pergőtüzszerüen Intézett kérdéseket a vádlotthoz és többek között megjegyezte: - Iratszerűen bizonyítva van, hogy hatszázezer pengő értékű köt­vényt, értékpapírt hoztak be az országba és ugyanennyi értékű valutát esem pésztek kii Mennyi értékpapírt adott el? - Én a Rácz Viktor cégnek csupán 4o,ooo pengőért adtam el valu­tát. - ' - Mielőtt maguk megkezdték az üzelmüket.a magyar pengő Bécsben' 125 schilling volt és csakhamar leesett 98 schillingre, így rontották ma­guk a magyar,pengőt, - mondta az elnök, - Én tudtam, hogy büncs.— elekményt követek'el^ de nem tudtam, hogy az én üzolmem által is gyengülhet a magyar pengő, - jegyezte meg a vádlott, A továbblak során az ügyész és a szavazóbirák tettek fel kérdé­seket. Az egyik biró megkérdezte, hogy a lefoglalt elszámolások miként ju­tottak a vádlott lakására s a kérdésre Karniol így felelt: - Stockhammer nem tudott magyarul s az üzletfelei magyar elszá­molást adtak néki. Az üzletfelek egy kicsit beszélhettek zsargonul és hébe rül, de elszámolni csak magyarul tudtak. Ezért kért meg Stockh amm er, hogy az elszámolást revideáljam. - Ugyan, ne mondjon ilyet, - szólt közbe az elnök, -'Az összes" feljegyzéseket tolvajnyelven Írták s ezt valamennyien értették, Csak.ma­guk érthetik meg azt, hogy mit jelent:"tiz citrom' 1 .. Ez lirát jelent. És mondja megj mit jelent az "melukója"? - Melukója, az királyaság, császárság, - Es ki volt a maguk nagy melukója a tőzsdén? Ki volt a nagy császár, akinek pénze'volt? - Nem tudóm, én kis csavar voltam a nagy gépezetben. Ezzel Haifalol kihallgatása véget ért é /Folyt.köv./ P,

Next

/
Oldalképek
Tartalom