Magyar Országos Tudósító, 1936. október/1

1936-10-07 [149]

1. törvényszéki kiadás* Buci pest, 1936. október 7. MÁS FÉLÉVI BORT ÖKRE ÍTÉLT a TÁBLA EGY TOLVAJNÖT, AKI VARRÓT EKET NYSLT 4 Végvéri GyuIóné született Löblovits Jolán már imgyon régen nem vJolt nor­m/ális viselkedésű no, E leglehetetlenebb éb-lgokat művelte: igy ::. sok furcsa dolga közt példái! kanálszámra ette a varrótűt. Férjéről, aki még javában ált, széltéban-hosbzáhban azt híresztelte, hogy meghalt és állandóan a temetőben járt képzeit halob t jóhoz. Mindé ki tudta róla, hogy elmezav:. rt, de mikor azután sorozatos bűneselekménye.cet kezdett elkövetni, noncsak el­m egyogyintézetbe került, hanem a bontetobiróságok is felelősségre vonták. Nem itolték azonban el, mert az orvos szakértők megállapították r°la, hogy elmebeteg és zárt intézetben helyezték el. Végigjárta az összes elmegyógy­intézeteket, ahonnan azután egy idő mnlva, mint gyógyultat bocségjtották el, ..emiu.t azonban ismét kikerült az fgletbe, a morfium és az alkohol rab* ja lett. Újból bűncselekményeket követett el, még pedig egés z'különös m°­don. Orvosokat keresett fel, akiknél, mint beteg jelentkezett. Rendsze­rint kileste, -mikor az orvos nem E.rtozkodik otthon, azzal az ürüggyel, hogy az orvos részére levelet .kar irni, bevezettette magát a readeloszo­bába és ott aztán ellopta, ami a kezeügyébe került. Valóságos réme lett a az cr vo soknak. Több, mint tizenöt orvost károsított meg és rengeteg érté­kes holmit lopott össze. A törv én--széken megtartott .tárgyaié son Végváriné védője arra hi­vatkozott, hogy Végváriné elmebeteg. Újból megvizsgáltatták és a törvény­széki orvosok ekkor azt a meglepő szakvéleményt adták, hogy Végvárinén a tízévvel ezelőtt megállapított elmebetegség ma már nem mutatható ki. Csupán azt állapították meg rol a törvényszéki orvosszakőrtók, hogy rend-­kivül erősen hisztériás és korlátozottan beszámítható egyén, aki azonban büntetőjogilag felelősségre vonható. A törv.nyszék ezek után másfél évi börtönbüntetésre Ítélte Végvári fiyulánét. A tábla, <»h ová az ügy fellebbe­zés folytán került, felterjesztette az eltérő orvosi szakvéleményeket az Igazságügyi Orvosi Tanácshoz, ahonnan szintén az a vélemény érkezett vissza, hogy Végvárainé csupán erősen hisztériás asszony, aki -az ónban bün­tetőjogilag felelősségre vonható annak ellenére, hogy elmébetgség cimén gondnokság alatt áll. A t'bla Tóth-tanácsa az Igazságügyi Orvosi Tanács szakvéleménye alapján helybenba gyta a Végvári Gyuláméra, k i szabott másfél évi börtönbüntetést. Az itélet még ner. jogerős. /MOT/H. KE É S F- LÉ VI FBG YHAZB JIÍTETESRE IT ÉLT! A TÁBLA EGY SIKKASZTÓ VOLT FÖ­JEGYZ ÖT . Simon Eihély volt községi főjegyző hivatali működése alatt rendkiv : 1 sok viszzaálést követett el. Hív t li sikkasztások és okira.thamisitások egész soroz- tával vádolt- meg a bűnös útra tévedt főjegyzőt a királyi ügyészség. Simon Mihály a törvényszéki tárg-al'scn azzal védekezett, hogy az alkohol rabja lett, súlyos családi csapások 'rték és emiatt követte el a. • büncse­1 elemé nyéket. A törv ényszák annakidején két és félévi fegyházbüntetésre Ítélte' a. volt f-^ jegyzőt, S ezt az it éle tet ma a té bÜ t Cs onk--tanácsa hcly­berh^ gyta. /MOT/H.

Next

/
Oldalképek
Tartalom