Magyar Országos Tudósító, 1936. június/1

1936-06-09 [141]

P 5 V Á R 0 S -—A KERESZTÉNY KC)ZS %I PÁRT FPTE E ZLETE, A Keresztény Községi Párt W o 1 f f Károlye lnöklés-ivei keidén ' este értekezletet t ártott, ame­lyen a szerdai rendkívüli közgyűlés ügyével f o^lalkozott. \ meghozott határozat értelmében a Keresztény Községi ^árt hozzájárul Ahhoz, hogy a Szociáldemokrata- es a Szabadság-párt városatyái által kért tárgyra, a szanálási ügyekkel kapcsolatos kérdésekre megszavazzák a sürgősséget és saját részéről is szónokot állit. A Keresztény Községi Párt állás­pontja ugyanis abban nyilvánul meg, hogy a szanálást illetően az auto­nómia nem követhette saját felfogását, éppen ezért szükség van arra, hogy annak kifejezést adjon. Első feladaténak tekinti a Keresztény Köz­ségi ^árt a kisemberek helyzetén való segltéste A közgyűlésen a páírtve­zetoség külön határozati javaslatot fog beterjeszteni. Wolff Károly ezután bejelentette, hogy a székesfőváros polgármestere a belügyminisz­ter engedélye folytán a legközelebbi napokban 149 üresedésben lévő köz­igazgatási állásra fog ti zenötnaposlejárattal pályázatot hirdetni, s ezzel még a státusrendezési állásbetöltések előtt nyugvópontra jutnak azok az állások, amelyek már régebben üresedésben vannak. )IIMOT/H H11BI A MAGYAR ORVOSOK RE Hí A.E GYE S Ü LE TE június 13-án, szombaton délután 6 órakor Pécsett Bar anya vár megye székházának közgyűlési termében a reumás­betegségek elleni küzdelem érdekében diszgyülést tart, amelynek diszel­nöke Virág Ferenc megyéspüspök. Előadók: Bakay Lajos és Áng^mrTános egyetemi tanárok és bilkei Pap Lajos egyetemi m. tanár. l4-é:;7'vas árnap délelőtt fel 11 órakor a pécsi belklinika előadótermében lesz a VII. tudományos nagygyűlése a Reumaegyesületnek, amelynek tárgysorozata a következő: 1. Tapasztalatok a reumás megbetegedések rövidhullámú keze­léséről P. dr, Fábry Gabriella, 2. Neurltls tünetek és terápiás beavat­kozások dr. Dányl Mihály főorvos. 3. A nemspecifikus decenzibillzálás szerepe a reumás betegségek f izlkó-ther*pláj ában dr. Schulhof Ödön fő­orvos. 4. A histamln-iontophoresis technikája, dr, Teschler László egye­temi m. tanár. 5. A fájdalomról; dr. Meduna László főorvos. 6, A reumás betegségek diaetetikája dr. Rausch Zoltán egy. m. tanár. 7. Érdekesebb esetek röntgen felvételei, dr. Frigyór László egy. m. tanár ./MOT/B INGYENES FELVILÁGOSÍTÁS BALATONI FÜRDŐ ÜGYEKBEN, A balatoni szállódák és penslok minden balatoni ügyben ingyenes felvilágosítást adnak, egye­düli hivatalos irodájuk: a Balaton Fürdőközpont utj án /Vörösmarty tér 8, tel. 833-31./ Az interurbán szobarendelesek és lefoglalások dljtalanok, az Iroda prospektusokat és tájékoztatókat készséggel ad, felvilágosít a társas- ás egyéni utazásoknál és kiadja kívánságra az 50^-os vasúti menetdijkedvezmény ellátásos jegyfüzeteket,/MOT/SZ. Pro d o m o t A magyar királyi Balatoni Intéző Bizottság hivatalos közlése. ELHALASZTOTTÁK A M0NE VÁLÁS ZT MÁNYI ÜLÉSPT. A Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete június lO^ére, szerda estére hirdetett választmányi ülése elmarad, s helyette az ülést június 13-án. szombaton este hét órakor tartják meg. /MOT/B //itt — ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom