Magyar Országos Tudósító, 1936. május/2

1936-05-29 [140]

xi x n a -—PAUL VALERY ELŐADÁST TART BUDAPESTEN, Paul Való- r y, az Akademie Francaise tagja, a világ egyik legjelentékenyebb költője, június 6-án Budapestre érkezik, hogy itt a Nemzetek Szövetségének Entretienján elnö­köljön., A népszövetségi Értekezletet megelőzően június 6-án, szombaton este nyolc órakor a Zeneakadémia nagytermében előadást tart "Le symbolisme" cimmel, A szimbolizmus az ő költői iránya, igy tehát kétszeresen érdekes a témaválasz tás o Az előadást a Socióté de la Nouvelle Revue de Hongrie rendezi, elnöki megnyitót Teleki Pál gróf mond. Jegyek a Koncert­irodában kaphatók, /LÍOT/B • POLITIKA §§A Magyar Országos Tudósit 0 jelenti: A NEP somogyszobi községi szerveze­te propaganda-nagygyűlést tartott, amelyen a Magyar Hiszekegy elmondása után Vincze János kiégazda, községi vezető üdvözölte a megjelenteket, majd beszámolt a szervezet működéséről ós beszólt a Nemzeti Egység nagy jelen­tőségéről:, Hangoztatta, hogy a nemzeti egység nem pártpolitika, hanem egy erős nemzeti összefogásból alakult szellemi és lelki kapcsolata olyan lelkületű embereknek, akik a nemzet legválságosabb óráiban is megállják majd a helyüket. Vitáz Balogh Árpád országgyűlési képviselő ismertette a Gömbös~kormány programját,s hangoztatta, hogy már sokszor igen nagy ne­hézségek gördültek a Gömbös-kormány elé, mindenkor a legnagyobb igyekezet­tel dolgozott a nemzet ós a nép érdokében e Beszédét óriási tapssal ju­talmazta az egybegyűltek nagy tömege e Huszovszky Lajos országgyűlési kép­viselő részleteiben ismertette a Gömbös-kormány népies politikáját, be­szélt a gazdaadósságok rendezéséről, ma,jd az egyenlő adómegosztást sür­gette. Végül az egyszobás-lakások házadó alól való felmentését ismertette. Beszédet nagy tetszéssel hallgatta a közönség, slelkesen megéljenezte, Dr. Harczos György orvos mondott zár°beszedet, amellyel nagy lelkesedést váltott ki hallgatóságából, Vit^z jákfai Gömbös Gyula miniszterelnököt, a NEP vezérét táviratban üdvözölte a somogyszobi közgyűlés lelkes közön­sége, amelyben életére és munkásságara Isten gazdag áldásit kérték. A Himnusz hangjai után lelkes hangulatban ért véget a nagygyűlés, /n./ &§A Magyar ö rsz ágos Tud u sitó jelenti: Tavaszi beszámolót és propaganda nagygyűlést tartott;' „ Izmény, Mucsfa, Klsdorog, Bonyhádbarasd, Czíkó, Szálka es Grábócz községekben Pékár Gyula, a bonyhádi választóke­rület országgyűlési képvisécLöje, akit kőrútjára Alföldy Béla országgyűlési képviselő. d.Vc Nomes József kormányfőtanáősos, választókerületi elnök, Boross György OKH igazgató- választókerületi titkár és Kiss Jenő központi vármegyei titkár is elkísérték. A k pviselőket és kíséretüket mindenütt lelkesedéssel fogadták és az egyes községekben Pékár Gyula országgyűlési képviselő a földbirtokreform, hitbizományi reform ós a telepítési • •• ­nyéket ismertette, majd a külpolitikai helyzetről beszélt, végül kitért az általános gazdasági helyzet ismertetésére. Alföldy Béla országgyűlési képviselő Pékár Gyula e redményes munkáját méltatta, majd ismertette a kts háztulajdonosok adómentességére és a kisebbségi nyelvhasználatra vo­natkozó rendeletet D Ezután az ellenzék működéséről s a közel jövőben várha­tó fontosabb törvényjavaslatokról bedéit. Végül az általánosbelpolltlka 1 helyzetet vázolta s lelkes munkára buzdító szavakkal fejezte be beszédét. Mindkét országgyűlési képviselő nagytetszét aratott mélyértelmü beszédével. Kiss jenő központi vármegyei titkár beszédében a NEP célkitűzéseit ismer­tette, majd a Gömbös kormán eddig elért nagy eredményeit es vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök jövő n. gy programnij át ismertette. Végül a lelkes tömeget további lankadatlan munkára buzdítva a gyűlést bezárta./n/ Ufto/.AljUb LfcTV t,L,í AK i . /; ...... — —

Next

/
Oldalképek
Tartalom