Magyar Országos Tudósító, 1936. május/2
1936-05-29 [140]
—A TEJTERMELaK MEG VANNAK ELÉGEDVE AZ ÉRTÉKESÍTÉSI HELYZETTEL. A Tejtermelők Országos Szövetségének :1 szövetkezeti" és "ipari tej" bizottságai felsőeőri Nagy Pál elnöklésével tegnap együttes ülést tartottak, amely a vidéki te j értékes ités i helyzet ellenőrzése során szerzett tapasztalatokat tárgyalta. A bizottság az ország sok vidékén végzett helyszíni ellenőrzések eredmery eképen megelégedéssel állapította meg, hogy a tejtermelők a tejrendeletben megállapított minimális tejárat mindenütt, még a legtávolabbi vidékeken is megkapják, sőt a legtöbb helyen ennél kedvezőbben tudják tejüket értékesíteni és hegy a legújabb tejrendelet és az annak keretében történő tejértékesités beváltja a hozzáfűzött reményeket, A gyűlésen résztvett kistermelők és szövetkezeti vezetők annak az egyértelmű kívánságnak adtak kifejezést, hogy a tej értékes ités jelenlegi szinvonalat minden erővel fenn kell tartani. Ez irányban biztosan remélik a földmivelésügyl miniszter kilátásba helyezetjgiegértő támogatását, mert hosszú időn át - különösen a magas abrakáraí? miatt - nagy áldozattal termelték, a tejet, igy méltányos, hogy a mostani kedvezőbb takarmányozási viszonyok közepette is fenntartassák a jelenleg érvényben lévő minimális tejár o /MűT/0 m ».-> «r<1 n HÍREK —A MUNKAPIAC HELYZETE, A m, kir, állami munkaközvetítő hivatal jelentése szerint május 27-én a budapesti és a hét vidéki hatósági munkaközvetítő együttesen/625 munkahelyet tartottak nyilván éspedig férfi és női szakmunkások részére 276. segédmunkás és napszámos részére 103, háztartási f%kimszcttak részére 80, tanoncok részére 86, Ezzel szemben'ny1lvánt arb ott a k összesen 14,014 munkakeresőt és pedig C623 férfi és női szakmunkást, 6932 segédmunkást és napszámost, 413 háztartási alkalmazottat, 41 tanoncot 3 100 munkahelyre jutott 2242 munkakereső a tanonchelyek és tanoncok leszámításéval pedig 2592. A mult heti arányszám 2267 s illetve 2669 volt, Budapestre jutott Összesen ^306 munkahely és pedig szakmunkások részére 132, segédmunkások napszámosk részére 106, tanoncok részére 68, E munkahelyekből hadirokkantak és más hadigondozottak részére fentartott munkahelyek száma 220. A budapesti hatósági munkaközvetítőnél nyilvántartott munkakeresők összes száma 4592 és^pedig szakmunkás 2895, segédmunkás ás napszámos .1444, háztartási alkalmazott 239 és 14 tanonc. E munkakeresők közül a nyilvántartott hadirokkantaknak es más hadigondozottaknak széma 1,077, Budapestre Így 100 munkahelyre jutott a tanoncok leszámításával 1920 munkakeresö a múlt héten pedig 1970, Az elmúlt hét folyamán közvetítés volt Budapesten 586.vidéken 743/összesen tehát 1.329. /MOT/B —-' . AZ UJ ISKOLA ÜNNEPSÉGE* A Domokos Lászlóné vezetése alatt álló Uj Iskola elemi és leánygimnáziumi tagozatának növendékei bensőséges ünnepélyt* endéztek az első szent áld ozáshoz járulók lelkének elmélyítésére, A III, és IV c osztályos gyermekek Méthé evangéliumának a feltámadás titkáról szóló részét adták eSő, a'-nagyobb növendékek pedig a Szehtmlse áldozat nyomán misztérium*, játékkal ünnepelték a kicsik első szent áldozás át. A szavalókórus Sik Sándor verseiből . adott elő részleteket, majd Liszt Szent Erzsébet oratóriumából hangzottak el részletek, A felemelő ünnepség megrendezésének érdeme Domokos LászIónét illet 1 ,/MOT/B fi-*--™