Magyar Országos Tudósító, 1936. május/2
1936-05-26 [140]
A magyar szociális kongresszus kedden folytatta tanácskozásait. Ma két szakosztály ülésezett. Az első a szociális munka kiegyenlítő hatását vizsgálta a közösségi élettel vonatkozásban. A másik a szociális munka nemzetközi fejlődését s annak tanulságait vitatta meg. Az első szakosztályi ülésen, amelyen Mihalovlts Zsigmond, az Actio Cathollca országos Igazgatója elnökölt, dr. Imre Ilma statisztikai adatokkal világította meg a széles néprétegek életszínvonalának azokat a változásait és eltolódásait, anelyek az utóbbi időben bekövetkeztek. Oberschall Ilma a nők munka-és életlehetőségeiről tartott szemléltetően érdekes előadást. Dr. Pét e r Aladár az ifjúság szociális törekvéseiről számolt be 0 Dr. L e i s s e n Erzsébet a munkásnők anyagi, erkölcsi életviszonyainak összefüggését mutatta ki. Vó. gül 1VÍ u r a k ö z y Gyula dr-, szociális viszonyaink rendezetlenségének erkölcsi von^tkOTásu pusztító hatásaira mutatott rá. A második ülésen dr. C s o r n a Kálmán székesfővárosi árvaszéki elnök megnyitóbeszédében párhuzamot vont a szociális munka és a szociálpolitika nemzetközi szerveinek működése között. Mihályffy Antal a nemzetközi munkásvédelmi mozgalom eredményeit tette vizsgálat tárgyává, Bezerédj Antónia a iíemzetközi Vöröskereszt és a Vöröskereszt Ligának az élet követeimenyeihez mindenkor alkalmazkodó munkaszolgálatát ismertette. Vaj k a y Rózsi a nemzetközi gyermekmentő szivetség történetét és működését tárgyalta, dr. B a t 1 z Dénes a keresztény ifjúsági egyesületek szövetségének munkájáról számolt be, Szegedy-Maszák Al^dárné a magyar katolikus nőmozgalmak nemzetközi kapcsolatáról és azoknak a közösségi oletre való kihatásáról beszélt, dr. Masszanek Gáborné a Szent Vince-szeretetegyesületek nemzetközi munkáját ismertette, s végül dr. D o m j á n János a protestáns felekezetek nemzetközi együttműködéséről számolt be. Május 27-én, szerdán délután félőt órai kezdettel a nevelésügy és a szabadidő felh sználásáról tárgyal a kongresszus szociális vonatkozásokban. /M0T/X:K