Magyar Országos Tudósító, 1936. május/1

1936-05-11 [139]

/PILSUD3KI-EML;KÜLES AZ AKAD iM IÁN. Folytatás 1./ - E három axióma - folytatta Kállay Miklós - egy élet mun­kájával megvalósult. A három axiómából egy nemzet támadt, harmincmillió ember nyerte vissza jogát és szabadságát, akik eddig elnyomottak ós jog­talanok voltak. Pllsudskl hatalmat adott nemzetének, amellyel ha él ás jói él, örökéletüvé lesz. Keretet adott egy nemzet alapításával a szo­ciális gondolat és munka megtérítésének, * ' ' "nr* v+ feiúát mutatott, hogy miért áraemes az emberi életet leélni; azért, hogr a meggyőződés ereje áttörj ön mind en akadáfyon és győzelemre vezesse a kitűzött éélto - Az eddig elmondottak legalábbis kétségessé teszik, hogy Pllsudskit szocialistának lehet nevezni: , de határozottan tagadon, hogy forradalmár lett volna. Mint a szocialista pártnak a tagja, nemcsak tá­voltartotta magát minden forradalmi jellegű aktustól, merényletektől, de a lengyel szabadság gondolata, amelyért küzdött, s ami egyedüli cél­ja volt, szintén egészen távol áll u forradalom fogalmától, s küzdelme és eszközei távol állanak a forradalmak eszközeitől. Kl a forradalmár? Talán ugy lehetne meghatározni, hogy forradalmár az, aki Baját országá­nak társadalmi, politikai, kormányzati rendjével nincs megelégedve ós ellene támad. Osztályok egymás elleni haroa vezet forradalomhoz, ura­lomra vágyó csoportoknak mérkőzése indíthat meg forradalmi megmozdulá­sokat*, A klasszikus nagy francia forradalmaktól kezdve a legutóbbi Idők délamerikai, vagy balkáni forradalmai ugyancsak ezt igazolják, ugyanezt a képet viselik, s ugyanilyen a ma tomboló spanyol forradalom. Ezek tényleg forradalmak, de egy nemzet felkelése, haroa, küzdelme az Idegen zsarnokság ellen, osztály különbség nélküli össze ölelkezése egy nemzet minden rétegének a közös ellenség, az elnyomó leblrádéra - az nem forra­dalom, ez nemzeti felkelés, ez szabadságharc* Pilsudski, Kosc luskonak, a legendás nemzeti hősnek utóda, a lengyel nemzeti függetlenség gondola­tának testet öltött Inkarnációja - nem pedig forradalmár* A lengyel és a magyar szabadságharc lelkisége azonos volt, szabadságharcainkban támo­gattuk egymást,' a magyar és a lengyel szabadságharcoaok lelkisége élt Pllsudsklban iso Ezután Pilsudski fent Idézett harmadik mondásával foglal­kozott, s ehhez a következő gondolatokat fűztet - Emberi, népi, társadalmi erők kifejlődése keret nélkül nem lehetséges. A szociális tanok,Igazságok expanziója ls csak addig fe­szit, addig erő és addig alkotó érték, mig egy adott keretet nem tölt be, s ez a keret nem lehet más, mint a nemzeti keret* A gőz ls csak ak­kor jelent hajtó, dolgozó, termelő erőt, ha megfelelő határok közé van szoritva 0 Ha szabadon bocsátják, elpárolog, klhül és semmivé lesz* Agl orosz szocializmus, az osztályharc, a nemzetköziség szocializmusa, lerom­bolta a nemzetet, de belepusztult maga is* Bármelyik ember, vagy társa­dalom, ha kll$p a nemzeti keretből, megszűnik összefogó, egyetemes ered­ményt létrehozó lenni, s anarchizmussá lesz* - Pilsudski tisztán meglátta, hogy elnyomott kisebbségek mellett egy országban szociális igazság nem lehetségesé Nem kell csak az oroszoknak a lengyel lakosság fölött gyakorolt zsarnokságát néznünk, pél­da erre a háboruelőtti és háboruutánl Dunamedence-probléma is* Az osztrák­magyar monarchia dualisztikus berendezkedése irta elő, hogy védekezzék a kisebbségek nemzeti törekgósel ellen, ezt azonban nem nyera erőszak al­kalmazásával akarta elérni, hanem az akkor vilégáramlatot jelentő libe­rális politikának a nemzetiségi kérdésben való érvénye8 ltésével. A mo­narchia nemzetiségei teljes szociális egyenjogúságot élveztek, minden pozíció nyitva állott részükre és a legfontosabb helyeket jelentős szám­ban ők töltötték be. Sokat hallunk mostanában a háború olőttl liberaliz­ál musról. íme nekünk liberálisnak kellett lennünk, nemcsak azért, mert f/M Ausztria az volt, a nemzetiségei iránt, de azért la, hogy egy liberális •\ politikai, közigazgatási, gazdasági éa szociális keretben adjunk teret ,/ a nemzetiségi törekvéseknek és ne kónyszerltsük őket arra, hogy önálló I nemzeti keret után vágyjanak* , . , I ORSZÁGÍMÜ^B^Í 60 * Következik./ V Kszekció . J?Ol

Next

/
Oldalképek
Tartalom