Magyar Országos Tudósító, 1936. március/2
1936-03-17 [136]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ 2. törvényszéki kiadás; • Budapest, 1936. március 18. —- MARHAEXPORTSRÖK VAL'JTAÜGYE A büntetetörvényszék üorváth-tanácsa ma tartott folytatólagos tárgyalást Magyarország egyik legnagyobb állatexportörje Ka11a Abrls marhakereskedö, fivére Kaila Mór és sógora: Goldberger Oszkár magántisztviselő valutaperében. A királyi ügyészség fizetési eszközökkel elkövetett visszaélés büntette, illetve folytatólagosan üzletszerűen elkövetett valutaüzérkedés elmén emelt ellenük vádat/ mert mint a Kalla és társa cég tagjai - a vád szerint - sorozatosan károsították meg a Nemzeti Bankot, A vádirat értelmében 1931 és 34 közötti időben többszáz vágón élő és vágott állatot exportáltak Franciaországba, az árut közel tízmillió francia frankért értékesítették, azonban mintegy két és félmillió frankot kitevő devizát elvontak a Nemzeti banktól. Ezenkívül a vád szerint 78oo svájci frank szállítási díjvisszatérítést sem szolgáltattak be. Kalla Abris , akit elsőnek hallgatott ki az elnök, elmondta,hogy huszonöt év óta foglalkozik állatexporttal és mindig eleget tett a Nemzeti B ankkal szemben vállalt beszolgáltatási kötelezettségének. Sok ellensége van, mert nem lépett be a kartelbe és az egész bűnvádi eljárás bosszú müve. Védekezése szerint a kérdéses időben vegyesárut szállított Franciaországba és a husnemüért nem lehetett magas árat elérni, Hangoztutta, hogy nemcsak a vállalt, hanem azon túlmenő összeg erejéig tett eleget kötelezettségének. Ha én visszaéléseket követtem volna el, nem volnék ma tönkrement ember, n armincezer pengőt veszítettem 1933-ban, el kellett árvereztetnem~52ooo pengő évi jövedelmet hozó négyemeletes bérpalotámat is, hogy a veszteségeket valamiképpen pótolhassam. A 78oo svájci frankot sem jogtalanul •tartottam meg, ezt a számlámról leírták, mert költségek cimén járt, - vallotta a kereskedő, aki egyébként kijelentette, hogy fivére csak adminisztrációs munkát végzett, ^oldberger pedig csak az állatok átvételénél tevékenykede Parisban, tehját a szorosan vett 'üzleti munkában nem vettek részt. . *• • Kalla Mór és G oldberger °szkár ugyanazzal védekeztek, amit Kalla Ábris ténykedésükkel kapcsolatban már elmondott, /Folyt.köv./ Sy. — ÁRDRÁGÍTÁSÉRT SZÁZ PENGŐ PÉNZBÜNTETÉS. Kárpáti Jakab Jenő Nagymező-utcai' sütőmester ellen árdrágító visszaélés vétsége cimén emelt vádat az ügyészség, mert mull* 1 év ápriliséban a barna kenyér kilójáért 22 fillér helyett 24 fillért számított, A büntetőtörvényszék Horváth-tanácsa mint uzsorabiroság ma vonta felelősségre a sütőmestert, aki azzal védekezett, hogy rozskenyérért kért 24 fillért és nem barna kenyérért, kihallgatták a tanukat, akik azonban arról vallottak, nogy nem rozs, hanem barnakenyér kilójáért követelt Kárpáti huszonnégy fillért, '^•'öbbször figyelmeztették, hogy jogtalanul magas összeget számit, azonban ennek ellenére sem csökkentette az árat. E zután történt, hogy feljelentették. • A törvényszók a bizonyító eljárás lefolytatása, valamint Schindler Dezső dr, királyi ügyész vádbeszéde után bűnösnek mondta ki Kárpáti Jakab Jenőt árdrágító visszaélés vétségében és ezért száz pengő pénzbüntetésre ítélte,. Az Ítélet nem jogerős, /MOT/ Sy. KÉNYSZEREGYEZSÉGEK, - Börcsök és társa /Lónyay-utca 51./ bejegyzett cég és ennek egyedüli tulajdonosa'* Fekete Zsigmond festék, háztartási és piperecikk kereskedő kényszeregyezségi ügyében a törvényszék az f egyezséget jóváhagyó végzést jogerősnek nyilvánította és a vagyonfelügyelő diját ós kiadását 543 p^ngő 12 fillérben állapította meg. - Guttmunn Rebeka /istván-ut 47./ be nem jegyzett kereskedő kényszeregyezségi ügyében a törvényszék az eljárást befejezettnek nyilvánította. /MOT/ TJfcszÁcos T VVVXTÍn