Magyar Országos Tudósító, 1936. március/2
1936-03-23 [136]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ K.é z i r a t, -u ——— A • u T iz e n_ö t ö d i k kiadás. Budapest, 193 S.március 23. *) XVIII e e~vfolyan 69„szám FŐVÁROS A KÖZLEKEDÉSÜGYI SZAKBIZOTTSÁG ÜLÉSE. A székesfőváros közlekedésügyi szakbizottsága hétfőn délelőtt tizenegy órakor tartott ülésén, amelyen L i b e r Endre alpolgármester elnökölt, elsősorban a közterületi ,]'árómüőrzésre alakított központi véleményező bizottság tagjait válr.sztötták meg és pedig Botzhenhardt János, vitéz Somogyi Béla és Lázár Emil bizottsági tagok személyében, A napirend második pontja a Rákóczi-uton újonnan megindítandó autóbuszjárat ügye volt c Ezzel kapcsolatban elsőnek Kabakovits József szólalt fel, aki azt kifogásolta, hogy a keresztutaknál szolgálatot teljesítő rendőrőrszem csak a közlekedés lebonyolítására figyel, ellenben rendesen nincsen tekintettel a várakozó közönség érdekeire. Szükségesnek tartja, hogy a forgalom lebonyolítása ugy történjék, hogy az őrszem akkor is szakítsa meg a járómüvek közlekedését, ha túlságos nagyszámban gyülekezik öszsze az átjárásra váró gyalogközönsége Megemliti, hogy a 9-es autóbuszvonal majdnem mind lg túlzsúfolt, minek következtében szükségesnek tartja, hogy különösen a csucsforgalmi időben ujabb autóbuszokat iktassanak be. Mint különleges esetet megemliti, hogy ha valaki a Pálffytérről autóbuszon a Gellért-térre akar menni, ugy előbb Pestre kell jönnie és azután kell visszatérnie Budára, Többféle panaszt sorol még fel, megfelelő intézkedést kérvén. Az -autóbuszjárat megindítását különben örömmel üdvözli, / Következő felszólaló Magyar Miklós, szintén helyesli az uj autóbuszjáratot és rámutat arra, hogy számolni kell azzal, hogy egy nagyforgalmu város belsejében sineken járó közlekedési eszközöket sokáig már fenntartani nem lehet. Reméli, hogy az uj Rákóczi-uti járat a villamosközlekedésen is javítani fog. Minthogy azonban hirek keringenek arról, hogy a főváros uj ötven autóbuszából harmincat a perifériákon fognak járatni, ez ellen előre is óvást emel, mert az autóbuszoknak legfontosabb feladata a belső városrészekben a közlekedést lebonyolítani. Báró Bab arc zy István tanácsnok: Ezt nem lehet végrehajtani, mert a közgyűlés utasította a Beszkárt, hogy a megszüntetett BART közlekedési feladatát vegye át» Az uj autóbuszok közül tehát harminc ennek a feladatnak a megold ás ára van szánva. Miliők SándOPÍ Erős szavakkal kifogásolja, hogy a bizottságot rendkívül keveset hívják össze. Magyar Miklóssal szemben azt hangsúlyozza, hogy ott, ahol már közlekedés van, a mostani^közlekedési eszközöket mindaddig fenn kell tartani, amig a perifériákon, ahol semmiféle közlekedési eszköz nincs, a közlekedési igények ki vannak elégítve, A Bakóczl-uti uj járatot helyesli. Súlyos aggodalmai vannak azonban az utóbbi időkben minduntalan megismét!odő közlekedési balesetek miatt. Ezeknek megszüntetisére feltótlenül kell megfelelő intézkedéseket tenni. Egyes utcák keresztezésénél kimondottan halálsarkok vannak, ahol azonban sem jelzőlámpák, sem jelzőőröket nem alkalmaznak. Ismeri a súlyos pénzügyi okokat, amelyek a rendőrség létszámemelését bizonyos szempontból megakadályozzák, itt azonban, ahol az emberek életéről van szó, ilyen akadályoknak nem szabad léteznie, Cselényi Pál azt indítványozta, hogy az uj Rákócziuti autóbuszjárat végállomása ne az Apponyi-tér legyen, hanem az az Erzsebet-hidon át, egészen a Gellért-térig közlekedjen, ami által meg volna oldva a budai autóbuszközlekedés ügye is, Megemlíti, hogy a napokban és pedig nem is vasárnap, hanem hétköznapon, a Pálffy-tárl végállomásnál egész tumultus támadt, mert a jegypénztárak nem tudták kiszolgálni a nagyszámban összegyülekezett utazni kívánó közönséget. Ilyen esetekben különleges intézkedéseket is kellene tenni. Miliők Sándor közbeszól: A szanáló bízottság nem enged uj embereket felvenni. Homonnay Tivadar szintén hangot'ad annak a kívánságnak, hogy a közlekedési bizottság többet ülésezzék. Nem szabad engedni, hogy" azért, mert most az üzempolitikai bizottság szüntelenül ülésezik, a közlekedési ügyosztály működése háttérbe szoríttassák, Spk köz' léked ás i zavarnak elejét lehetne venni azáltal, ha a Beszkárt nagyobb figyelmet fordítana arra, hogy j ármüvel technikailag mindig rendben legyenKk. /folyt. kev./ 0 RSZÁCOS LE\ LUA*