Magyar Országos Tudósító, 1936. február/2

1936-02-19 [135]

ZU. VÍZMÜVEK RÁGALMAZÓJA, .,. /lefolytatás. / Breitenbach Vilmos és Jó István elmondották,, hogy tekintettel Bottenstein Gyula jó hírnevére, az ajánlatok elbírálása előtt tárgyaltak a mérnökkel, aki azonban nem tudott megnyugtató felvilágosítást adni arravonatkozóan, hogy az ajánlati összegért olyan rövid idő alatt el tudja végezni a munkát s ezért azt tanáo3olták Papp Ferenc vezérigazgat ónak,, hog- n székesfőváros üzemi választmánya-előtt, illetve a polgármesternek a jolentŐsen drágább Palatínus r.t, 21o.ooo pengős ajánlatát javasolja elfogadásra, A tanuk nem tapasztalták, hogy Pap Ferenc pártolni igyekezett a Palatínus részvénytár­saságot. A tanuk kihallgatása után a törvényszék ismertette az ügy külöB*­böző iratait, majd Vudy Oszkár dr, királyi ügyész vádbeszóde ós dr, Landau Béla védőbeszéde után meghozta Ítéletét, bűnösnek mondotta ki Bottenstein Gyulát rágalmazás vétségében és ezért háromszáz pengő pénzbüntetésre Ítélte. Megállapította a törvényszék, hogy Bottenstein Gyula beadványában pártos­kodással vádolta meg a vezérigazgatót, de a lefolytatott bizonyítás során kiderült, hogy Pap Ferenc nem volt részrehajló. EnyhitŐ körülményül mérle­gelte a bíróság, hogy a mérnök a pályázattól'val° elesés következtében tá­madt felindult, hangulatában irta a beadványt, A bíróság azért nom felhatal»i mázasra hivatalból üldözendő rágalmazás vótsógóten mondotta ki bűnösnek a mónnököt, mert Pap Ferenc szerződéses alkalmazottja egy a főváros által alapított üzemnek ós mint ilyen nom közhivatalnok. Az Ítélet ellen ugy a királyi ügyész, mint az elitélt mérnök és védője fellebbezést jelentettek be, /MOT/ P, — mm — A KUHIA FELMENTETTE A GONDATLAN EMBERÖLÉSSEL VÁDOiT KÖZSÉGI ORVOST. Molnár Józsefné jászszentlászlói községi szülésznő az 1934-és áprilisának egyik napján, egy vasárnap délután, sürgősen felkereste dr. Kordás Sándor községi orvost, akit megkért, hogy azonnal kocsizzon.ki a Jászszentlászló­tól mintegy hatvan kilométernyire lévő Monostorfalvára, ahol Horkai István­ná nevű tanyai napszámosasszony gyermekáldást vár, A községi orvos aznapra éppen több trohomáa, valamint diftériaoltásra szorult ingyenes beteget ren­delt be magához, a távoli tanyákról s mivel ezt a sürgős munkáját nem tud­ta felfüggeszteni, illetve elhalasztani, megkérte a babaasszonyt, hogy ké­résével forduljon a községben lakó magánorvoshoz: dr* Gráf Elemérhez. Gráf Elemér azonban nem tartózkodott otthon, ugy hogy Horkalné orvosi segítség nélkül maradt és még mielőtt kórházba vihették: volna, a gyermekszülésbe belehalt, : ''<••••'' : ' A kecskeméti királyi ügyészség gondatlansággal előidézett ember­ölés vétsége cimén bűnvádi eljárást indított dr. Kordás Sándor és dr. Gráf Elemér orvosok, valamint M olnár Józsefné községi szülésznő ellen. Kordás dr, a törvényszéki főtárgyaláson azzal védekezett, hogy Horkainét jól is­merte, többször megvizsgálta s igy előre tudta, hogy csakis megfelelő mű­téti beavatkozás után hozhatja világra gyermekét. Ezért időpocséklásnak tekintette, hogy hozzá kimenjen a távoli tanyára, ehelyett nyomban azt ta­nácsolta a nála jelentkező bábaasszonynak, vigyék a menyecskét egyenesen a legközelebbi, vagyis a kiskunfélegyházai közkórházba,. Előadta ezenkívül a vádlott községi orvos, hogy trahomás és diftériás ingyenes betegeit nem rendelhette volna be a hétköznapi munka idején, s igy ezek kezelését nem halaszthatta el - veszedelem nélkül - valamelyik távolabbi időpontra, ffráf Elemér dr. magánorvos viszont azzal védekezett,, hogy ő csak napok rtultán értesült arr°l, hogy távollétében Molnárné ebben az ügyben a lakásán keres­te. Molnár Józsefné szülésznő hangoztatta, hogy az eset annyira súlyos volt, hogy orvosi asszisztencia nélkül meg sem kísérelhette volna a szü­lés levezetését, A törvényszék nem fogadta el mindenben a vádlottak védekezését s az eset körülményeinek tisztázása után Kordás Sándort kétszáz pengő, - M 0 i­nár Józsefnét pedig száz pengő pénzbüntetésre Ítélte el, gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt. Gróf Elemér dr, orvost az elsőfokú bíró­ság az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette, A tör­vényszéki itélet megokolása rámutatott", hogy dr. Kordásnak okvetlenül ki kellett volna mennie a tanyára és mindent meg kellett volna személyesen is kísérelnie avégből, hogy a szerencsétlen fiatalasszonyon segítsen. Molnár­nót annyiban terhelte mulasztás, hogy arról, miszerint Gráf Elemér dr.-t nem találta meg a lakásán, esak elkésetten értesítette a községi orvost, Kordás Sándor dr.-t, ugy hogy amikor Kordás erre mégis csak nekivágott a /Folyt.köv./ Ky.

Next

/
Oldalképek
Tartalom