Magyar Országos Tudósító, 1936. február/2

1936-02-19 [135]

~— ZU KÖZSÉGI ORVOS ÜGYE /l.folytatás./ hosszú útnak, már késő volt: útközben a szembejövőktől értesült, hogy Hor^ kai Istvánné meghalt. A budapesti tábla kikérte az ügyben az igazságügyi orvosi taJSSáős szakvéleményét, majd azután a törvényszéki Ítéletet indokainál fogva egész terjedelmében helybenhagyta, A kúria Loyczel-tanácsa ma foglalkozott végső fokon az érdekes bünpörrel. A kúria Aczél Imre dr. koronaügyészhelyettes és Szent-Ivány András dr-. ügyvéd felszólalása után megsemmisítette az alsóbiróságok Ítéle­tét és dr. Kordás Sándort az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentettej egyebekben a királyi.tábla Ítéletét helybenhagyta, A kúria megállapítása szerint ugyanis Kordás dr.-?t nem terhelheti felelősség a be­következett haláleset miatt, mert vele a községi bábaasszony csak elkéset­ten tudatta azt a fontos körülményt, hogy Gráf E lemér dr.-t nem sikerült feltalálnia. Ennélfogva Kordás dr, jóhiszeműen végezte tovább hivatalos or­vosi, munkáját s nem tehetett arról, hogy amikor később értesült a val ö hely­zetről, az orvosi segítség már elkésett s a fiatalasszony a gyermekszülésbe ' belehalt. Molnár Józsefné vétkességét és Gráf Elemér dr. büntelenségét az alsóbiróságok helyesen állapították meg, /MOT/ Ky,

Next

/
Oldalképek
Tartalom