Magyar Országos Tudósító, 1936. február/2
1936-02-22 [135]
ZU ÉRDEKES BONYODALMAK 1848-1849 KORABELI IRATOK KÖR'JL, /l. folytatás./ Az elnök ismertette ezután a levél egész tartalmát, amely szerint az iratok az állam tulajdonát képezik, magánforgalom tárgyai nem lehetnek és azok megszerzésének joga kizárólag az Országos Levéltárt illetik. Az igazgató kérte, hogy az iratokat az özvegy juttassa vissza hozzá és egyben felajánlott 3oo pengőt. Ezután felsorolta az elnök a szóbanlévő iratokat. Van köztük, több királyi levél, rendelet, a király trónbeszéde, Bartha György levele, az osztrák birodalmi gyűlés átirata, Vay Miklós levele a honvédelmi bizottmányhoz, Bem jelentése 1849 március 15-ről, március 16-ról, a hadügyül iniszter levele az országgyűléshez, az igazoló választmány jelentése, a kormányzó elnök átirata a képviselőházhoz és még más rendkivül érdekes történelmi dokumentumok, - Honnam jutottak ezek az iratok az ön birtokába? - Az apósom, Karosay Rezső, aki Bem tábornok mellett, mint 48-as honvédhuszár főhadnagy szolgált, beszélt ezekről az iratokról. Azt mondta, hogy a forradalom alatt a kormány mindenüvé magával vitte ezeket, majd amikor szétbomlott az egység, a kormány megbízható hü férfiak között szétosztotta, hogy semmisítsék meg, nehogy az osztrákok kezébe^ de főképpen Haynau kezébe kerüljön. Apósom több társával együtt elkísérte Kossuthot a száműzetésbe, majd onnan visszatérve az aradi várba került. Onnan azonban megszökött és egy leány segítségével kikerült az országból, Angliába, majd Amerikába jutott és ott találkozott több emigránssal. Az egyik súlyos anyagi helyzetben volt és iratokat ajánlott megvételre. Ezek az iratok voltak. Apósom 2ooo dollárért vásárolta meg az okmányokat, azért adott ilyen nagy ö sszeget, mert nyomban felfedezte, hogy értékes iratokról van szó ós nem akarta , hogy más kezekbe kerüljön. Amikor amnesztiát hirdettek ap olitikai menekültek részére, hazajött és magával hozta az órátokat is, Jfésőbb Bocskay Ignácnak adta, aki szintén szabadsághős volt, Bocskay sógora; volt apósomnak és nagy műgyűjtő, akinek valósággal múzeum volt a lakása, 1915-ben halt meg és mi örököltük egész gyűjteményét, azóta nálunk vannak az iratok. Később rossz anyagi helyzetbe kerültünk .és még férjem életében kénytelenek voltunk értékes holmijainkat áruba bocséjtani, bútorokat adtunk el és más holmikat.. Férjem 1934-ben halt meg,,. Az asszony itt elhallgatott és annyira erőt vett rajta az izgalom, hogy csak bizonyos ide múlva, az elnök megnyugtat 0 szavai után tudta folytatni: - A szükség kényszeritett arra, hogy az iratok eladására gondoljak és ezért kértem meg a leányomat, hogy vigye el a mufceumba megbecsültetni. Az elnök most ismertette azt a második levelet, amelyet az állami levéltár intézett az özvegyhez, amely szerint az iratokat ismeretlen személy, jogtalanul tulajdonította el a levéltárból f magántulajdonban nem lehetnek és erre való tekintettel kérte, hogy juttassa vissza az iratokat , - Azután ni történt? - hangzott az elnök ujabb kérdése, - Az iratokat bátyámhoz, Gay Lajos főispánhoz küldtem Zágrábba, majd öcsémhez Gay Boldizsár királyi közjegyzőhöz és tanácsot kértem, hogy mit csin Íjak, Azzal küldték vissza, hogy az iratok az én jogos tulajdonaim, nyolcvan év óta a családban vannak és jogom van megtartani, ^-mikor házkutatás volt nálam azért nem adhattam át az iratokat, mert akkor még Zágrábban voltak, most már nálam vannak-megint, de nem adom vissza, En nem vagyok kérem sem zsivány, sem hamisít 0 ,., zokogta az asszony, '- Ezt nem állítja senki! Nem igy kell érteni a vádat - nyugtatta az elnök, - Családi tradícióból ragaszkodom az iratokhoz, nagyapám az illírek vezére volt és több szabadság hős tartozott családunkhoz, én nem akartam senkit megkárosíta^ni és jogtalan dolgot csinálni, - Miért nem helyezte birói letétbe az iratokat? - Nyolcvan év óta a családban van, eddig is megőriztük és ezután is meg fogjuk őrizni - válaszolta az asszony, akinek kihallgatása ezzel véget ért, /Folyt. köv./Sy,
