Magyar Országos Tudósító, 1936. január/2
1936-01-29 [133]
FŐVÁROS —AZ ÜZEMPOLITIKAI .1IZOTTSÁG ÜLÉSEO Az üzempolitikai bizottság ma délután öt órakor dr, Zsitvay Tibor elnöklete alatt folytatta tanácskozását, Plósz Pál, az Elektromos Müvek vezérigazgatója ismertette a jelen helyzetet ás az üzem jövő tervelt. Rámutatott arra, hogy a kelenföldi telep további bővítési lehetőségei igen korlátozottak. Az üzem biztonsági és gazdaságossági-szempontok egyaránt megkívánják, hogy a meglévőit kívül ujabb villamoscentrálénk is létesüljön. Ennek tervezéséről már most kellene gondoskodni p mert az uj telep energiatermelésére előreláthatóan négy-öt éven belül szükség lesz, A meghívott szakértők közül vitéz Verebély László műegyetemi t&nár rendkívül érdekes és szakszerű előadásban szólt hozzá a kérdéshez* Ismertette a bá^nhidai telep létesítésének indokait és körülményeit, majd a jövő fejlődési lehetőségeket vázolva, javaslatot tett, hogy 1940-re ötvenezer kilowatt uj gépteljesitményt képviselő centrálé felállítása- feltétlenül' szükséges, A kelenföldi telep kibővítését csak félmegoldásnak tartná, Uj erőmüvet kell építeni, mégpediglBaia Budapesten, hanem a vidéken? oly bányaterületen, ahol silányminöségü szénnel olcsó áramot lehetne termelni. Figyelembe kellene venni azt is { . • hogy az uj telep az országnak oly pontja n volna felá llitandó, ahol nagyobb körzetben nagyobb teljesítményű vlllamoscentrálé még nincsen. Tekintetbe jöhetne a Má^travidék bányamedence környéke. Dr. Hoór Tempis Móric műegyetemi tanár szintén a vidéki megoldás mellett foglalt á_,llást P hangsúlyozva^ hogy a centrálét ne a közület, hanem magánvállalkozás létesítse, A kérdéshez még Borús Ferenc, Nyáry Jenő és dr, Szllas Oszkár szakértők szóltak hozzá és egyetértettek abban, hogy a kérdést mihamarabb a legnagyobb körültekintéssel és alapossággal kell megoldani. Kilenc órakor félbeszakították a vitát és a folytatását szombat délelőtt félt izénkét órájra halasztották, amikor már a szakértők előadása vita tárgyát fogja képezni, /MOT/H i/t HÍREK ff —ERIKO MEINARDI HANG VER SENYE© AZ INSTITÜTO ITALIAN 0 Dl KULTÚRA ^Meghívott közönség előtt zártkörű hangversenyt adott. A nagyszámú előkelő közönség között voltak az olasz követség teljes számban, élén Oolonna herceg olasz követtel és feleségével, a budapesti diplomáciai kar számos tagja, továbbá Hohenlohe Henna hercegnő, Villani Lajos báró, gróf Malagola, dr„ Gerevlch Tibor, dr« Zambra Alajos feleségével, továbá Failoni Serglo az Operaház karmestere feleségével és dr® Oalabro Pál és még számos ás magyar e' ! "kelőséffc /MOT/B i/l