Magyar Országos Tudósító, 1936. január/2

1936-01-29 [133]

1. törvényszéki kiadás. Budapest, 1936. január 29. ELÍTÉLT BETÖRÖK. A mult év őszén betörők jártak Hoffmann Ármin Murányi-utca 25 számu házban lévő lakásán és onnan egy vaskazettát loptak el, melyben 5oo pengő volt. Néhány nappal utóbb Schwartz lárton Hernád-utca 5 számu házban lévő laká­sába is betörtek és a szekrényből 57o pengőt, valamint különböző éksze­reket, ezüsfenemüt és ruhaneműt vittek el. A rendőrség még karácsony előtt elfogta a tetteseket:Harangozó István 31 éves napszámod, és Dávid Antal 36 éves munkást, akik lopásért már büntetve voltak. A királyi ügyészség mindkettőjük ellen lopás büntette miatt emelt vádat, de megvádolta Szo­koli Sándornét és Wu Hen Csang Pálnó szül. Büczkös Klárát, egy pesten élő kinai áru$feleségét ls orgazdaság bűntettével. A lopási bünpert ma tárgyal­ta a büntetőtörvényszók Schirilla Achill dr. tanácselnök vezetésével. A biróság előtt a lopással vádolt Harangozó István és Dávid Antal csak rész­ben ismerte el bűnösségét, s tagadtak a többi vádlottak is. Wu Hen Csang Pálné azt hangoztatta, hogy nem tudott az általa vásárolt holmik bűnös eredetéről. Számos tanút hallgatott ki a törvényszék, majd meghozta Íté­letét, mely szerint Dávid Antalt kétévi és kéthónapi fegyházra, Harangozó Istvánt egyévi és hathónapi börtönre, Szokóli Sándornót hathónapi börtön­re, Wu Hen Csang Pólnét pedig 5o pongő pénzbüntetésre Ítélte. Elrendel­te egyóbkónt a törvényszék Szokoli Sándornak, akit orgazdasággal vádolt meg az ügyészség , a körözését. Az itólet nem jogerős. /MOT/B. EGYÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK A DUNAHARASZT1 ÁLLOMÁSFŐNÖK TÁMADÓJÁT. A mult óV májusában a dunaharasztii HÉV állomáson Kurtán Miklós háztulaj­donos megtámadta Gál László állomási olüljárót, késével az 1 állomásfőnök^ jobb vállát ós bal karjót, valamint a hasát megsebesítette. Az állomásfő­nök életveszélyesen megsebesült s hosszú hónapokig volt orvosi ápolás alatt. Kurtán Miklóst letartóztatták s ellene a királyi ügyészség szándé­kod emberölés bűntettének kisérlote miatt vádat emelt s az ügyet most^tár­gyalta a pestvidéki törvényszék Székely Lajos dr. tanácselnök vezetésé­vel. Kurtán Miklós, akit fogházőr állított ab Íróság elé, alig néhány szóval védekezett: - Nem vagyok bűnös. Nagyon ittas voltam és elkeseredésemben támadtam meg Gól Lászlót. Az állomásfőnök állítólag udvarolt a feleségem­nek, többen mondták nekem, hogy kettőjüket együtt látták. Egyébként senmi­ről sem tudok semmit, nem tudom mi történt, mert nagyon részeg voltam. A vádlott kihallgatása után Ismertették az orvosi véleményt, mely szerint Kurtán Miklós nem volt beszámíthatatlan állapotban akkor, amikor cselekményét elkövette. Tanuként hallgatta ki a törvényszék Gál László sértettet, aki igy vallott: - Én nem foglalkoztam Kurtán Miklós feleségével, csak néha, ha az asszony az állomásra jött, akkor beszéltünk egy-két szót s természetes, hogy az utcán, ha találkoztam vele, köszöntöttem ót. Kurtán Miklós alko­holista, részeges és olyan féltékeny természetű, hogy minden hónapban náöt gyanusit és még az apósát is, felesége apját is meggyanúsította. A kérdéses napon ón kiléptem az elüljárói irodából s okkor Kurtán nekem­rontott,^késsel össze-vissza szurkált; Én védekezni próbáltam, meg is utottem^ot, de nem volt nálam fegyver, s ezért nem tudtam elhárítani a támadását. Közvetlenül azután, hogy segítségemre siettek, elvesztettem eszmeletemet. ' xr t 9 nu . ki fe all S atása után a törvényszék bűnösnek mondta ki Kurtán Miklóst szándékos emberölés bűntettének kísérletében, valamint ha­tósági, közeg elleni erőszak bűntettében és ezért egyévi börtönre, vala­/MOT/B hlVatal és P° lltikai jogvesztésre Ítélte. Az itólet nem jogerős. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom