Magyar Országos Tudósító, 1935. január/2
1935-01-18 [123]
FABINYI TIHAMÉR KERESKEDELEMÜGYI MINISZTER IS MEGJELENT TOLNAY KORNÉL ÜNNEPLÉSÉN, Abból az alkalomból, hogy T o In a y Kornél" ny, állam titkár, az Országos Iparegyesület elnöke most töltötte be 7o-ik életévét, az egyesület és a Gyárosok és Gyárigazgatók Klubja - amelynek szintén elnöke - többszáz terítékes társasvaosorát rendezett a Hungáriád-szálló márványtermében, ahol megjelent F a b 1 n y i Tihamér kereskedelemügyi miniszter ls, T o r y Gergely államtitkár kíséretében. A vacsorán megjelent előkelőségek sorában ott voltak* Gratz Gusztáv," Kállay Tibor, Ch iorin Ferenc, Budai Goldberger Leó, Szántó Menyhért, Éber Antal, Biró Pál, Görgey István, » Szurday Róbert, Kelety Kornél, báró Madaras sy Beck Gyula, Szablya János, báró Weies Jenő és Álgbnz, Wolfney György, 8 JJpkéz Sándor és még sokan mások közgazdasági és politikai életűn 1 ' vezető férflal sorából. Az ünnepi beszédet G ö r g e y István országgyül si képviselő mondotta, aki többek >özöt'% arról beszélt, hogy Tolnay Kornél azok közé a férfiak közé tartozik, akik Nagymagyarorszá).- felépítésében elsőhelyen dolgoztak s nagy tudására és tapasztalataira úgymint a múltban a jelenten ls szüksége van az országnak, A szónok beszédének befejeztével a vecsora díszes közönségének lelkes ünneplése között átnyújtotta az Országos Iparegyesület és a Gyárosok és Gyárigazgatók Klubja által Beck Ö. Fülöp szobrászművésszel készíttetett művészi értékű plakettet* A következő szónok N e u h o 1 d Kornél kormányf őtanécsos volt, aki a Gyárosok és Gyárigazgatók Klubjának Tolnay-serlegével kezében köszöntötte az ünnepeltet/kérve öt, hogy a magyar ipari 1r özélet részére to vábbrf 1 is bocsássa rendelkezésre bölcs tudásáto Hangsúlyozta* Tolnay Kornél nem a múlté, mert reá a jelenben is szükség van s megállapította, hogy a mai magyar ifjúság az ünnepltftől tanulhatja meg, miképpen kell dolgozni, hogy ez az ország újból naggyá és erőssé legyen, A lelkesedéssel fogadott beszéd után É b ? r Antal ia kereskedelmi és ipari érdé" k épvi se letek nevében mondóto üdvözlő bes zódet,megállapitva, hogy Tolnay Kernéi az Országos Iparegyesületet a háb'oru után ujabb fényre emelte s az újjászervezés terén oly nagy. teljesítményt nyújtott, amiért az eg-^sz 'agyar közgazdasági élet csak hálával adossnat, A gyáripar nevében 0 h o r 1 n Ferenc felsőházi tag monsott lendületes beszédet, amelyben többek izzott arról beszélt, hogy Tolnay Kornél egyénisége, tudása és boecsüketé az igazi magyar liberalizmusban" gyökerezik mélyen s a nemes hagyományok adtak neki európai látókört és kultúrát; amelyet ő nemzete javára hasznosított. Végül Magyar Bertalan az OMKE társelnöke, a kézművesipar részéről moüdott üdvözlőbeszédet, mely után a megjelente 1 " viharos ünneplése között T o 1 n a y a. 'melkedett szólásra, aki meghatottad köszönte" a feléje áramló őszinte megbecsülés^, szeretetet és barátságot, s különösképpen kiemelte köszönetét azért, hogy Fabinyi Tihamér annak ellenére, hogy két minisztériumot vezet ftelenlsg,mégis . megjelent s;Z ünnepié 1- sorában* Hangsúlyozta, hogy amit eletében terc es dolgozott, a^t azért cselekedte, mert minden becsületes magyar etnbernek kötelessége hazájáért dolgozni. A továbbiakban a jelenlegi súlyos" gazdasági válsággal foglalkozott és megállapította, hogy nehéz helyzetünk nek egyik legfőb>0 0 ka az, hogy a nemzetközi árucsere elsorvadt, az autarKla lépett helyébe, amely az egész vilég&anézve végzetes. Mi szegény és szerény kis ország,, vagyunk - agymond - tehát nem vagyunk képesek arra, hogy az autarH^iával. harcbaszálljunk és legyőzzük azt! Az autart&a megszüntetését a nagy nemzetektől várjuk és itt elismeréssel kell szólni arról az óriási erőkifejtésr.-gi, amelyet a kormány végez abból a célból, hogy rést üssön a bennünket szorongató vámfalakon /általán**, éljenzés és tapsi/a jelenlegi gazdasági politika, amelyet a világ -minden állama folytat/nagy veszedelmeket rejt magában* A bajokat betetőzi;, hogy nem az észszerüség és nem a tudás, hanem a pillanatnyi hangulatok kormányozzák a világot, ez pedig még háború % mentalitása Mindezeknek elleniére a jemúlás jelei mutatkozna 1-, ami a korPnány érdeme, - Magyarország a m«aga részéről mindent elkövet, hogy a nemz.'ete"- közelebb k.-.rüljene 1- 3gymáshÜoz« , , . Hosszasan ünnepeltTolnay Kornélt beszéde után, /MOT/Vr.