Magyar Országos Tudósító, 1934. december/3
1934-12-22 [121]
Budapest, 1934. december 22* tV//J XVI » évfolyam, 289. szám. H I R E l| ' A MAGTÁR PBN KLUB na este tartotta a Pészok Körbon rondós évi közgyűlését, amolyan nindonokoló*tt az elnöklő R a d ó Antal terjesztette elő r^szlotos jelen ését az idoi odinburgi Pon-kongrosszus lofolyásárél és főleg az azon magyar részéről benyújtott indítvány soráéról. A közgyűlés, Harsány! Zsolt indítványára a jelentést meleg köszönettel votto tudomásul. V a r s á g h János pénztárnoki jelentésének tudomásulvétele után Szikla y János mint korelnök foglalta ol az elnöki széket és indítványára a közgyűlés az oddigi alelnököket, Holtai Jenőt, Voinovich Gézát es gróf Teleki Sándornét ujb u l három esztendőre megválasztotta, Radó Antalt pedig mint ügyvezető alelnökök megbízta az elnöki teendők további ellátásával. A tisztikar és az igazgatóság tagjai is, kevés módosítással, a régiek maradtak; uj igazgatósági tagok lottók: Szathmáry István, S. Bokor Malvin, Sziklay János és Rubinyi Mózos; uj számvizsgáló bizottsági tag lott Halmi Bódog. A közgyűlésen élénk vita volt a magyar irók pártközi békéje ügyébon és o tárgyban egy gróf Bethlen Margit, Harsányi Zsolt és Sohöpflin Aladár igazgatósági tagokb°l álló albizottság küldotott ki, amelynek elérő Radó Antalt választották mog. /MOT/B A KLÓTILD-SZERETETHÁZ KARÁGSOIIYFA-ÜTTNEPÉLYE. A Klotild-Szer'^ otház szomb. ' on délután tartotta karácsonyi -ünnepélyét. Megjelentek Auguszta és Magdolna kir. hercegnők, dr. Ripka Ferenc felsőházi tag, volt főpolgármester, ez .'gyesül t elnöke, N emes AUl .1 püspök, dr. Véssél Ede, a Gázmüvek h.lre* zárig .zgetója, dr. Becsoy Antal bizottsági tag ás még számosan. Az árvák ének?.rarával ...z árv ház nagyon szép műsort produkált. /MOT/B Pro d o m o : P e béri Armand, a Pesti Hírlap munkatársa kéri a hir szíves közlés ít. MAGYARORSZÁG 1933. ÉVI KÜLKERESKEDELMI FORGALMA. A Statisztikai Hivatal szerkesztésében mog j le nő Magyar Statisztikai Közlemények uj sorozatának 85-1 1- kötete most hagyta el a sajtót. A kötet Magyarország elmúl.. vl külkeresf-cdelnl forg Imának végleges adatait tartalmazza. Első része külkereskedelmi statlszti'-ei adatgyűjtés és értókmegáll pitás mai rendszerének ismertetésével foglalkozik, va.l mint a f8ftb táblázatodat közli. A második rász r'sz a részletes kimutatá sokét foglalja magában ás itt találjuk a külkereskedelmi forgalomnak 37 t rlf. -osztályba sorozott adat it, származási és rendeltetési orszégőnkint és szállítási in.ézmínyenként. Á hárma* dik rész a betüsoroö tárgymutatót tartalmazz-, mely rendkívül megkönnyíti kötet h-sznál„tát» A kötet magyar és franci- szöveggel korült M dásra, s nemcsak a.z Ismertetés: , hanem a táblázatok szövege is magyar és francim-ftlvü, A kötet ára 13.-- pengő és megrendelhető a Statisztikai niv-t lban II., Kel:ti Károly-utoa 5./ - /MOT/B —A FRONTHARCOSOK KARÁCSONYA* Az Országos Frontharcos Szövetség .utó- ás mo- or-sportosztálya - Málchell r étteremben rendezte kétszázfőnyi résztvevővel szokásos kerác sonyl ünnepségét. A vendégeket dr. S z a 1 n á r Aladár osztályvezető üdvözölte, ..ki z autós cégek által dómányoze; t értékes >. j alndék-t árgyakat osztotta szét* 'Az elnökség részéről dr. V ö j t s e k Ottó méltatta a motorosok érdemeit, xüojd dr. M o z o y István, a VII. kt'rü1 ei főcsoport nevében köszöntötte a frontharcos autósokét és mo orctfokat, bűzéitv őket, hegy ... jövőévi moeoros versenyeken minél többször vigyék dlad..lr . . frontharcos zászlót, Az ünnepséget társasvacsara követte. A VI. '-"rületl Frontharcos Szövetség főcsoportja K rácsonyf „* ünnepségén megjelent gróf Takách Tolvay József ny. altábornagy, országos el* n nök, Kortész Elemér'orsz .ügyvezető alelnök, Pintér mlras ny.alezredes és l Lázár Emil főtitkár* Hegdüs B'.rt lah megnyitója, után V/lassich Tábori -espe. -írás mondott n.gyhatásu karácsonyi beszédet* Gróf Takách Tolvay József záróI szav 1 után szétosztották - sz' retetcsom .gokat. /MOT/B