Magyar Országos Tudósító, 1934. december/1
1934-12-10 [119]
/Az OMGE közgyűlése. Folytatás 10./ H a g y ó - K o v á c s Gyula az OMGE vezetőségének ős tisztikar .'.nav mondott köszönetet, Törley Bálint pedig a legfontosabb problémának, az értékesítésnek a megoldására hivta fel a figyelmet és gazdaszempontok érvényesítését sürgette a kivitelnél. T o 1 n a y Ödön tiltakozott az 'llen, hogy a kivitel fejében befolyó deviza ne a mezőgazdaság, hanem a gyáripar kezeihez jusson. A bankokkal szemben erélyes lépésekot kivan, mert a helyzet az, hogy lassan átcsúszik a magyar föld a bankok kezébe,•amelyek egyszer már kifosztották a gazdatársadalmat s ma is az egész mezőgazdaságot a zsebükben tartják, pedig a gazdáknak három állandó lakójuk vani a kamat, az adó, a gond. E s z e n y i Jenő a bérlők súlyos helyzetére hívta fel a figyelmet és kifogásolta, hogy a pénzügyminiszter a gazdavédelmi könnyítéseket a bérkőkkel szemben nem érvényesíti teljes mértékben. Az elnöklő Somssich László gróf bejelentette, hogy etekintetben el fog járni az OMGE, mert nem lehet különbséget tenni bérlő, gazda és kisgazda között* G e 1 S z t Gáspár arra hivta fel a figyelmet, hogy a telepités'körül hozzá nem értők ós illetéktelenek részéről, különösen a sajtóban túlzott demagógia folyik, azért ezt a kérdést a mosteni parlamentnek kell'megoldania, hogy az elkövetkező választásokon ne lehessen agitálni • vele • Mut schenbacher Emil dr» ezután, az egyesülethez érkezett három indítványt "Ismertette, amelyeket a közgyűlés elfogadott. Az Indítványok szerint felkéri az OMGE a kormányt, hatalmazza fal a törvényhatóságok vezetőit arra, hogy sürgős munkák esetén a vasárnapi munkaszünetet felfüggeszthessék. Eljár az OMGE az ármentesitő társulatok járulékainak leszállítása érdekében, valamint az igazgatási költségek racionalizálása ós a kamatok mérséklése tekintetében Is. Végül kötelezni kívánják mindazokat a birtokokat, helyesebben tulajdonosaikat, akik 3000 pengő földadót fizetnek, hogy gazdaságukat okleveles gazdásszal müveitessék. V a ss János a létesítendő gyümölcsösök szamára adómentességet kér,'azt hangoztatta, hogy a gazdaadósságokat revalorizálva kell viszszeflzé'tni. Szigeti Pál a devizapolitikát hibáztatja, amely a gyárIparnak >edvez és nem a mezőgazdaságnak. A miniszter szavaira reflektálva azt mondta, hogy a miniszter ne drágítsa, hanem stabilizálja az árakat. A közgyűlés ezután az egyesület elmúlt évi működéséről szóló jelentést, a zárszámadásokat ós a jövő ővi költségvetést helybenhagyta, majd a különböző ^választ ások megejtésére került a sor r ~ amelynek során a Vájna Ede lemondásával megüresedett igazgatóválasztmányi helyre'Budapest Székesfőváros részéről R o s t a János dr.-t választották meg. /MOT/O. — — HÍREK AZ EGYSTBMET ÉS FŐISKOLÁT VÉGZETT MAGYAR NŐK FELHÍVÁSA. Amennyiben a most Jugoszláviából Magyarországba kiutasítottak között egyetemet, vagy főiskolát végzett nő van, - saját érdekében haladéktalanul jelentkezzék az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesületének elnökénél: dr. M agy a r y Zoltánnénál, XI., Nagyboldogasszony-utca 18. Telefon: 59-6-72. /MOT/B