Magyar Országos Tudósító, 1934. december/1
1934-12-10 [119]
it BUDAPESTI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ÖTVEN ÍVE ÉS SZILASSY ^LADÁR EMLÉKEZETE, - Ravasz püspök omlékboszédo Szilassy ^.ladárról. A Budaposti Korosztyén Ifjúsági Egyosülot most töltötto be működésének ötvonodik évét ós tizévé, hogy a korosztyén ifjúsági mozgalom ogyik elinditója, a nagy "világi pap": id, Szilassy Aladár ogykori közigazgatási birósági másodolnök noghalt, A kottős évforduló alkalmából, vasárnap oste, a budaposti református teológiai akadémia Ráday-utcai ópül-ténok dísztermében emlékünnep volt, amelyre a Keresztyén Ifjúsági Egyesülőtök Világszövetségének genfi központja is kiküldto ogyik titkárát, Carl von P r -o a ^ ^ • s «dicséret után B a t i z Dénes dr , főorvos imádkozott, R a v a S a László dr, dunamelléki református püspök pedig megnyitót mondott. Kortársainkról rendszerint nem tudjuk - igy kozdto a piiepök -, milyen jelantoségü emberek, a hegytől is távolodnunk kell, hogy meglássuk igazi nagyságát, Szilassy Aladárról ma már az egész magyar közvélemény tisztán latja, hogy benne lelki értelemben, történeti személyiség ment át közöttünk, olyan valaki, akin egy kisobb részében megfordult a világ sorsa, akinek életébon és szolgálatában mássá lett a magyar református egyház külső és belső képe, Szilassy Aladár uj tipust hozott: nem az a XIX, századbeli ember volt, aki azt vallotta, hogy az egyház "unalmas anakronizmus 0 , névloges és fogadkozó keresztyén sem volt, akikből gyakran lottók atheisták, nom is csak politikumként becsülte az egyházat, a nemzoti^társadalom kötőanyagaként, sőt nem kulturprotostantizmust látott benno, - ő nem tartotta képtelenségnek, hogy civil ember létére nyilvánosság előtt "imádkozzék, Szilassy Aladár bevitte családjába a Bibliát, az életet missziónak fogta fel, vallást tett hitéről. Egy kétszázosztondős szünet után benne jelent mog újra a hivő, bizonyságtevő keresztyén magyar ur, De érdokos volt egyénisége azért is, mort a nomosség, a középosztály és a gazda, mint a magyar ref ormátussag három tartóoszlopa mellé a hivő tisztviselőt állitotta és reprezentálta, A dolgozó polgárt, aki mindonestől fogva ősi magyar ur, benne kiegyenlítődött a régi nomosombor és az uj magyar intollektuol, az egyházban első vezér és belmissziói munkás ogyszorro. A magyar református egyház egész erkölcsi, jogi, politikai as vagyoni birtokállományát senki olyan hasznosan és hüségoson nem tudta szolgálni, mint Szilassy, mert az Evangélium szolgája és Krisztus heroldja volt. Jelentőségét csak a következő nemzedékek látják meg igazán, a mai ifjúság még uj generációknak fogja átadni egyéniségének áldásait, ííuló, sáppadó. szemo^u őszbon virágzanak az ilyen ádventi lelkek, akik jobb idők fölvirrad ás át hirdetik, életük gyümölcse tavasszal érkezik meg, amikor mar az uj világ elkövetkezett f amit ők hirdettek gs hoztak. Ravasz püspök emlékbeszéde után egy korán elhunyt kiváló fiatal költőnek, Szilágyi Dezsőnek Szilassyr^l irt "Halott kapitány" cimü versét elmondta Szamosközy Istvián teológus, majd a genfi Ifjúsági Világszövetség kiküldötte, von p r o s ö h lépett a dobogóra és meleg szavakban adta át küldőig jókívánságáig. Utalt arra, hogy oz a mozgalom a legrégibb az összos ifjúsági tömörülések köz jött, ennek neveltje a korszakos ogy házpolitikus, a nemreg elhunyt sv«d ersok, Söderblom is. Ez a mozgalom nemcsak ismeretet kivan terjeszteni, hanoim lelkiismeretet is felébreszteni, erre a mai idők zűrzavarában különös szükség van, Ez a szövotség fokozottan érzi kötő le zőnok önmagára nézve a szolidaritás parancsát, minden bajukban együtt vagyunk a magyar ifjakkal,. Magasztalta végül a világszövetség! főtitkár néhai Szilassy Aladár és néhai Megtyercsy Béla emlékét, akik vilíg szerto ismert nevet vivtak ki az ifjúság felébresztésében. - A műsor további folyamán még id. Szabó Aladár dr, budapesti ref, lelkész, kormányfő tanács os, az első magyar KIE-titkár omlókéit mo'-ndotta el, a ref,teológia kiskántusa ónokéit, Arany László vezetésevei, .' Bányóczky Erzsébet hegedült. /MOT/F