Magyar Országos Tudósító, 1934. november/3
1934-11-27 [118]
—«HÁZASSÁGSZÉDELGESI PER VÁDELEJTÉSSEL. •</ Sebők Zoltán dr. büntetőtörvényszéki ogyesbirá'ma tartott tárgyalást Bónis Gyula sofför bűnügyében, aki ellen a kir* Ügyészség csalás büntette ciraén emelt vádat, Bónis ellen Lányi Emma nevű nőlsroerőse tett feljelentést azzal, hogy a aofför házasságot Ígért neki, 25o pengőt kicsalt toló és aztán otthagyta, A vádlott tagadta btktösségét. Védekezése szerint nem Ígért házasságot és pénzt som kapott a lánytól. Lányi Emmával másfél hónapig él* ' együtt közös háztartásban és ez alatt- Ő tartotta él á * leányt. Ö ugyanis annakidején lo-15 peng6t is keresett éjszakákként, mint dOffőr, A leány kapott ugyan kisebb összegeket nővérétől, ebből azonban saját magét ruházta, Egyizben Lányi Busz vett • egy bun* dát neki ajándékba, mint mondotta hálából.- Ezt 5 később vissza akarta adni, & leány azonban nom fogadta el. A törvényszék kihallgatta Lányi Emmát, aki ugy valott, hogy nővérétől kért ls kapott 25o pengőt, hogy a vádlottnak adja, mert hera volt rendes ruhája és cipője. Bónis i genis hitegette 5t, hogy elveszi feleségül, ennek ellenére otthagyta őt és mást vett nőül. Lányi Barnának asszony nővére megerősítette a vádbeli adatokat; A bizonyítási eljárás befejezése után azonban Grotto László dr. kir, ügyész a vádat elejtette azzal az indokolással, hogy a sértett és nővérének Vallomásain kívül más bizonyíték nincs a vádlott bűnössége'mellott- ezeket asonban megnyugtató bizonyítéknak nom lehet "tekinteni. A törvényszék erre az eljárást megszüntette. /MOT/toa. ---DOLOGHÁZRA ^Tjg&EK KÉT VESZíiDELMES BETÖRŐT. ' Ez év nyarán több-fővárosi lakást fosztottak ki. A rendőrség megindít ta a nyomozást a -tettesek kézrekeritésére és rövid idő múlva letartóztatták Herz Jen5 • rovottmultu betűszedőt, aki nyomban IS betöréses lopást ismert be. Kiderült, hogy Herz dologházból feltételes szabadságra került és ezt az időt használta fel az ujabb büneselekmények elkövetésére. Kézrekerült Herz tettestársa: Német.József szintén büntetett előéletű Romáaoégotő, aki saját beismeréao szerint három eiőkelő fővárosi lakás kifosztásában segédkezett. A károsultak között szoropol vitéz Benko Károly, akinek lakásáhól több. mint 12»ooo pengő értékű holmit vittek el a furfangos és vakmerő" betörők, akik fényen nappal hatoltak be az őrizetlenül hagyott bezárt lakásba és Öa scaszodték aaozüstnemü" értékesebb darabjait, több öltöny ruhát és más ingókat is. Az ügyészség a betörőkön kivűl vádat omolt az orgazdák ellen is, Markevios Ignác fodiászsegéd, aki többsznr volt büntetve, Biró Zsigmondné házfelügyelő, Klein Béla kereskedősegéd; Horvát Zsigmond füszerkereskédő és Imre JenŐ fodrászmester ollen aZ ügyészség * üzletszerű orgazdaság elmén amelt vádat. Ma tárgyalta a bünport á büntetőtörvényszék Horváth-tanácsa. Herz beismerte a főtárgyalás során is & 13 rendbeli betöréses lopást, Németh pedig a három rendbeli bünrószességet, az orgazdasággal vádolt Maikovlss és társai azonban tagadták bűnösségüket. Védeke sésük szorint nem tudták milyen uton kerültek a holmik Herz és Kémet birtokába. Ilhallgatták a károsultakat, köztük Kotál Henrik építészt, akinek Baross utcai lakásába törtek be, lohhellor Jonő gyárigazgatót, akinek lakásából közel 2ooo pengő értékű ingóság tünt el.'Wessel Károly ny. altábornagyot^ akinek Booo pengS kara származott. A bizonyítási eljárás lefolytatása és Keszler Ede dr. ügyészségi alelnök vádbeszéde után a törvényszék Herz Jenőt Öt évi szigorított dologházra Ítélte, Német Józsefet szintén dologházba utalta s a büntetés minimum mát három évben állapította m>.g. Markovics Ignác fodrászsegédet orgaz daság/ bűntettéért egy évi börtönre, Klein Belát ugyanesak ennyire, Biró 'Zsigmondnét hét hónapi börtönre, mig Horvát Zsigmondot ós Imre Jenőt tulajdon elleni kihágásért 14 napi, illetve nyolc napi elzárásra Ítélte. Herz büntötéso jogerős. /M0T/3y.