Magyar Országos Tudósító, 1934. november/2

1934-11-13 [117]

ZU MATUSKA.. ,/8. folytatás./ No látja Metuska, maga beszélt a templomról is - jegyzi meg az elnök. - Nem emlékszem, hogy ozt mondtam volna. - Tud még valamit? - kérdi az elnök tovább á tanútól. - Amikor a kocsiban vizsgáltuk, nagy köziékenységgol el­mesélte Matuska, hogy felesége ösantavéri tanítónő volt és mogcmlitct­te azt is, hogy milyen adom^ójit szánt a csantavéri templom részére. Feltűnt, hogy vasúti jegye, amit Ruszwirm főorvos ur érdeklődésére megmutatott, nem szóit becsig. A délelőtt folyamán aztán eltűnt a sze­münk elől, - Körülbelül Így volt - hangzott Matmka egész észrevé­tele. Gartner Pál dr, ellenőrző szkl&értő kérdésére végül a ta­nu még annyit mondott, hogy Matuska arca egészen közömbös volt. Ezután Dezséry László dr. gyakorló orvos tett tanúvallo­mást, Ruszwurm főorvossal együtt volt kint a helyszínen, Matuska. ar­cát 5 jódozta be, - No látja Matuska,maga másként mondotta - szólt az el­nök. - Nem jódoztak be, nem - válaszolta határozottan Matuska, Az orvos azonban szemébe mondta még azt is, hogy szemé­lyi adatait is ő vette fel, Ö is azt vallotta, hogy nyugodt volt Ma­tuska.­Poós Pál államvasút! intéző az egyik szeroncsés menekült állt ezután a bir ö ság elé, hogy tanúvallomást tegyen. Elmondta, hogy három kollegájával utazott Velencébe, hogy ott töltse szabadságát és az utolsó kocsiban helyezkedett el, Eppon terveikről beszélgettek, ami­kor hirtelen fékezést, majd három hatalmas ránául&st érestek. - Dörrenést nem hallottak? - Nem, csak üvegcsörömpölést. Nyomban láttuk, hogy valami nagy szerenssétl ;nség történt, mi fennmaradtunk csaknem függve, mig a vonat eKilső része a mélységbe zuhant. Lélekszakadva rohantam le a völgybo, közben-e-gyro hallottam az egetverő sikoltozást, gyereksirást: anyukám, anyukám! azután többen kiabáltak: hallói hallőj segítség'!Az. enyhén szűrődő világosságban észrevettem egy jól öltözött urat, aki egyre segitségért kiabált s azt hajtogatta* - Ide, ide a segitsóg! Disznóság, az emberek halomra dö­gölhetnek, nincsen aki segitsenl - Egy vasúti alkalmazott lámpással odajött - folytatta a tanu az emlékezés hatása alatt ázgatott hangon­- és láttuk, hogy sen­ki nincsen a közelben, aki segítségre szorulna. E 2 a férfi, aki a leg­jobban kiabált - Matuska volt. Matuska a tanu vallomása közben nagy izgalommal az arcát simogatja, majd kezeivel játszik és idegesen mormogja: - Lehetséges, lehetséges! A tanu ezután elmondja, hogy, araikor m:g jelent ok a lapok­ban a helyszini felvételek­, ryomban felismerte az egyiken Matuskát. - Ez az én emberem! - kiáltottam fel, az aki a legjobban kiabált. Matuska fojévol integet : igen, igen! /SY/ A tanu a továbbiakban elmondotta, hogy neki, akinek va­lósággal vacogott a foga c rettenetes izgalomtól, Ig/an feltűnt, hogy abban az általános zűrzavarban'és rettenetes káoszban, akad ember, aki még csak fokozza ozt a pánikot. Az illető borostás arcú férfi volt, akinek izgatottságát azonban ő müfelháborodásnak tartotta csupán. Töb­bet aztán nem is látta az illetőt. Az elnök szeimbesitette a tanút Matuskával, aki kijelen­tette, hogy ő nem kiabált senkire semmit, Valószínű, hogy a tanu össze­rév szti őt másvalakivel. Poóst ezután megeskették vallomására. Az utána kihallgatott tanu:­Nyiri Lajos vasúti segédtiszt . szintén a felrobbantott vonattal utazott. Abban a kocsiban ült, amely a legelső volt a töltésen fennmaradtak közül. Ö is egy villanást, utá­na hatalmas detonációt hallott. Önkéntelenül felkapta lábait a levegő­be, hogy az esetleg egymá.sba fúródó szemközti ülésok össze nc roncsol­ják, aztán kimenekült a vmgonból. ORSZÁGOS LEV$&k rt- köv «A^.

Next

/
Oldalképek
Tartalom