Magyar Országos Tudósító, 1934. október/1
1934-10-04 [113]
1, törvényszéki kiadás. Budapost, 1934, október 4. HÁROMÉVI FEGYHÁZ UTÁN - EGYHÓNAPI FOGHÁZ. Rajna Kálmán gazdasági cseléd a mult év tavaszán Haranghy Miklós harminckilencéves bessenyőtelki földbirtokos szolgálatába szegődött, A földbirtokos nem volt megelégedve Rajna munkájával, ezért szemrehányással illette, mire az önérzetes gazdasági munkás azonnal hatállyal felmondott, Haranghy visszakövetelte a természetbeni járandóságokban előre kifizetett munkabért, erre azonban Rajna nem volt hajlandó, A birtokos a csendőrségre ment, hogy ebben az ügyben tanácsot kérjen, de előbb Rajnát és feleségét bezárta az egyik magtárhelyiségbe, nehogy távolléte alatt egyszerűen odább állhassanak, Rajnáéknak viszont sikerült; kiszabadilniok a lelakatolt helyiségből, ugy hogy amikor Haranghy Miklós útjáról hazaérkezett, szenvedélyes jelenet támadt a gazda és cselédje között, A veszekedés hevében Rajna Kálmán kést ragadott, mire Haranghy rákiáltott, hogy ne merészeljen közeledni feléje, mert ellenkező esetben lelövi. A következő pillanatban a földbirtokos fegyvere eldördült és a lövedék Rajna Kálmánt a lábszárán érte. A gazdasági munkást beszállították az irgalmas rend egri közkórházába, itt lábát amputálták, de még igy sem sikerült megmenteni az életnek, a seb elüszkösödött és a szerencsétlen ember vérmérgezés folytán a kórházban elhunyt, Haranghy Miklós ellen a kir. ügyészség halált okozó súlyos testi sértés büntette, valamint kétrendbeli személyes szabadság megsértésének vétsége cimén vádat emelt. Az egri törvényszék a felmerült bizonyítékok alapján megállapította Haranghy Miklósnak mind a két vádpont tekintetében való bűnösségét s ezért háromévi fegyházra, egyévi politikai jogvesztésre, száz pengő bűnügyi költségre és négyszáz peng5 kártérítési költségre Ítélte el, A budapesti tábla Kállay-tanácsa azonban bizonyítottnak vette a vádlottnak a jogos védelemre irányuló védekezését, ennek megfelelően a halált okozó súlyos testi sértés bűntettének vádja alól felmentette s csupán a kétrendbeli személyes szabadság megsértésének vétségében mondotta ki bűnösnek, amiért összbüntetésül egyhónapi fogházra Ítélte, A tábla Ítéletével szemben mind a vád, mindi a védelem semmisségi panasszal éltek* /MOT/ Ky. A TÁBLA FELMENTETTE A PIACI HELYPÉNZJEGYCSALÁSSAL VÁDOLT NAGYKŐRÖSI • \!aBOSI ALKALMAZOTTAKAT, AKIK ELSŐ FOKON TÖBBHÓNAPI BÖRTÖNBÜNTETÉST KAPTAK, A kecskéméül kir, ügyészség folytatólagos csalás büntette óimén vádat emelt Hajdú Ambrus és Kaszala László nagykőrösi városi alkalmazottak ellen,akik a piaci helypénzjegyek kiosztásával és a befolyó helypénzek ke-zelésével voltak megbízva s huzamosabb időn keresztül ezen a terén állító* lag sorozatos és rendszeres csalásokat kötettek'el, ugy hogy a városnak jelentős anyagi kárt okoztak. A kecskeméti törvényszék a felmerült adatom alapján bűnösnek mondotta ki mindkét vádlottat a folytatólagos csalás bűntettében s ezért Hajdú Ambrust tizhónapi börtönre, Kaszala Lászlót hathónapi börtönbüntetésre Ítélte s mindkettőjük esetében kimondotta a hivatalvesztést, A tábla azonban nem látta kellőképpen megalapozottnak a vádat, nem találta meggyőzőeknek a bizonyítékokat, ugy hogy az elsőfokú Ítéletet megsemmisítette és a vádlottakat az ellentik emelt vad alól bizonyítékok hiányában felmentette, /MOT/ Ky.