Magyar Országos Tudósító, 1934. szeptember/3
1934-09-24 [112]
fk Szociális Missziótársulat Országos Ifjúsági Kongresszusa, Folytatás 1./ A nagy figyalemmel hallgatott előadást több hozzászólás kövotto, majd V o ö r ö s Michaoln buzditőboszód kisérotébon átadta 'a vidéki miosziósogyo sülő tok kiküldötteinek a társulat vándor zászlait. Befejezésül dr. S h v o y Lajos megyéspüspök a missziós if jusag védnöké mondott nagyszabású beszédet, rámutatva arra, hogy a szépséget nom a. külsőségekben kell keresnünk, hanem a lelkiekben s a mostani megpróbáltatásókkal toli időben arra kell törekedni minden kathoEk4s leánynak, áo minden hazafinak is, hogy lélekben szebbek legyüiúk, A továbbiakban a szorototről szólotta püspök*hangsúlyozva, hogy az igazi szorotot az életnek szentséges odaadása, és soha oly sok szeretotro nom volt szükség, mint most, Mog kell mutatni, hogy a katholikus és magyar loanytipus nem fél az élőt küzdelmeitől, szembe mor nézni minden veszedelemnek, mert a hit törtti el lelkét. Végül a nagykanizsai ifjúsági missziós szervezet zonakara a Magyar. Hiszekegyet adta elő, majd a kongresszus tagjai sáyt sorokban, a missziós zászlók alatt Prohaszka Ottokár pttspök szobrához vonultak,emelyro néma tisztelgés után babérkoszorút helyeztek el, A Saociális Misszió Társulat országos szervozoto holnap, kedden délelőtt 11 órakor tartja ünnopi közgyűlését ugyancsak a V'>ci-utcai Ujv'rosh. za közgyűlési tormébon. /MOT/Vr, HÍREK ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció NAGYSIKERŰ GAZDASÁGI KIALLTTAS PILISEN, Vasárnap délelőtt" r. pilisi Nép- • és Gazda Kör K o -r ű p e c z k y György elnök, K o v á t s Zsigmond ny, főjegyző es S r a • k ó Kálmán igazgatótanitó rondoz«-sévol igen tanulságos és kitűnően sikerült kiállitá3t rendezett, A kiállításra erkezott vitéz M a r t o n Béla m. kir, gazdasági főtanácsos, a kerülőt országgyűlési képviselője, vitéz M o c s é r András és dukai T a k á c h Géza országgyűlési képviselek, dr, Ge3ztei-Nagy László egyetemi m, tanár, a DunaTiszaközi Mezőgazdasági Kamara igazgatója, Tölgyes' István, a Faluszövetseg igazgatója, Kopa Károly, járásai főszolgabíró, Kovács S;.ndor gazdasági felügyolo, valamint a községi elölj árósággal az elén ott volt Pilis és a szomszédos községek nagyszámú közönsége, Sc h r a m kó Károly gazdaköri titkár üdvözölte a megjelent vendégeket és ismertette a kiállítás célját. Az idei ki állit as - mondotta azoknak a hatosztendőn keresztül évről-évre megismételt kiállításoknak a folytatása, amelyeket úttörő munkás 3ágával vitéz M a r t o n Béla, mint helybeli földbirtokos kezdeményezett és szervezett meg, A kiállítást vitéz Marton Béla nyitotta mog, aki beszédében a magyar gazdatársadalom összefogásának, gazdasági szervezkedésének szükségességére mutatott rá, A magyar árunak ~ mondotta ». ismét megjött a hirnove külföldön, szövetkezés utján kell megoldana a kistermelők termeivényeinek értékesítését, hogy biztosítva legyen sz^aukra verejtékes munkaijuk jogos haszna, A kisemberük kilogrammos eladható feleslegei nem voszhotnok ol a modern gazda sa.gi élet labirintusában, mert ha elpusztulnak a kisoxisztenciák, velük együtt- elvész a nemzet is, A megnyitóbeszéd utón a bírálóbizottság kezdte mog munkáját, es több mint hotvon értékes dijat osztott ki az arra érdemes kiállítógazdák között, A t örmény ki állit ás gyönyörű anyaga a. legnagyobb érdeklődést váltotta ki. Délben 200 teritékes köz'ebéd volt,amelyen elsőnek Kopa Károly főszolgabíró mondott pohárköszöntőt Magyarország kormányzójára, majd .vitéz" Moosór András orsz.ftípvisoló üdvözölte a gazdakör tagjait cs elismerőleg nyilatkozott a kiállításon 3l Jrt értékos eredményekről, V Cg tolón örömmel állapit om mog-mondottay hogy az itt levő t örmény ki ál üt ás anyagát bármelyik külföldi államban bo lehetne bátran mutatni, mint a magyar munka és szorgalom kiváló produktumát. A magyar gazdát ár sadalömnak vállvetett munkával, ' keményo:i kell dolgoznia, hogy értekeket tudjon termelni, mert ezek a