Magyar Országos Tudósító, 1934. szeptember/3
1934-09-24 [112]
/Dazdasági kiállitás Pilisem/ Folytatás 1*/ ' Verejtékes fáradsággal kitermelt értékűk képezik a gazdaogyodoknok és azokon korosztülaz ogész nemzetnek biztos létalapját, Dr, GŰ s ztolji. - Nagy László kamarai igazgató Gömbös Gyula miniszterelnököt köszöntötto boszódébon, T ö 1 g y o s' István gazdasági tanácsos podig a Falus zövotség üdvöslatét tolmácsolta. Az ebéd ivl a r t o n Béla szavaival ért végot, /MOT/B. POLITIKA §§ A Magyar Országos Tudósító jelentij Vasárnap tartotta a nemzeti egység zászlóbontó gyűlését Badacsonytomaj és Nemestördemlcí községekben* A nagysikerű gyűléseken felszólaltak: Bóldy Béla dr. központi kiküldött, Széchenyi György gróf, Handlery Gyula dr* ós mások, Ángy á n Béla ny« államtitkár orsz. képviselő választó kerületének központján Pép á n va sárnap délután négy órakor a zsufo-, lésig megtelt lovente-otthonban tartotta meg beszámolóját. A lolkos hangulatban lefolyt népgyűlésen résztvett Schandl Károly ny. államtitkár, orsz. képviselő és Holitsoher Károly orsz* képviselő, A népgyűlést Karlovitz Adolf kormányfotanác3os, a nemzeti egység szervezetének elnöke nyitotta meg'és a Hiszekegy eléneklése után dri Ángyán Béla tartotta meg beszámolóját. Mindenekelőtt a kormányzat külpolitikai és gazdaságpolitikai tevékenységét ismertette^ és rámutatott arra, hogy az adott helyzetben ugy a politikai kérdésekben, mint a gazdaságpolitikai vonalvezetésben u legnagyobb óvatosságra, bölcsességre ős előrelátásra van szükség. Ismertette a kormányzatnak a költségvetés egyensulybahozatalára irányuló törekvéseit és azok eredményeit számszerű adatokkal támasztotta alá. Az ország gazdasági helyzetét a mezőgazdaság helyzetén keresztül világította meg. Ennek kapcsán ismertette a kormányzatnak a piacok szerzésére Irányuló tevékenységét, ós az ott elért eredményekot, valamint a termelési költségek csökkentése tekintetében megtett intézkedéseit. Foglalkozott a telepítés problémájával, amely egyrészt a z összes társadalmi rétegek munkanélküliségének enyhítésére, de a fogya^sztóképesség növelésére is alkalmas. A külpolitikai kérdésekre rátérve, a rovizló gondolatát, mint a külpolitikánk tengelyében álló gondolatot ismertette. Majd arra mutatott rá, hogy a nemzeti egység mozgalma és ennek eredményes megvalósítása nélkül semmiféle hatékony külpolitikai kapcsolatot som lőhet elképzelni. Hasonló szellemben szólaltak fel: Sckandi Károly és Holitscher Károly orsz. képviselők, akik a egységes nemzeti közvélemény kialakulásának minden Igazán magyarul érző és gondolkodó állampolgárna k felekezet ós észtílykülönbség nélkül való összefogását, Illetőleg unnak szükségét hirdették. A gyűlés igen lelkes hangulatban, a Hiszekegy elóneklósévcl ért véget. A gyűlésről táwlratilag üdvözölték vitéz Gömbös Gyula miniszterelnököt, Sztranyavszky Sándor országos elnököt és vitéz Marton Béla ügyvezető főtitkárt, A nemzeti egység kerületi választmánya Pápán vasárnap délelőtt az összes községi szervezete 1 .- vezetőinek részvételével ülést tartott. A gyűlésen megjelent dr. Konessey Pongrác főispán, Ángyán Béla, a kerület képviselője, Schandl Károly ny. államtitkár, az országos központ képviseletében báró Zcch Alfonz, Szabadhegyi Elemér gazd, főtanácsos, Felber Pál központi vármegyei titkár, Pápa város szervezetének elnöksége és 13 község elnökei és titkárai. Karlovitz Adolf a kerületi elnök megnyitója után dr. Molnár Imre a pápai szervezet helyoutos elnöke ismertette a végzett munkát, ami ... szervezet kiépítésén kívül főleg kulturális ós gazdasági 6rdo!cvódelmi tevékenységre terjed ki. A szervezet agilis munkájának eredményei máris mutatkoznak abban a megértésben és megbecsülésben, amelyet ma már az egész város lakossága tanúsit a nemzeti egység iránt. Utána a községi elnököl- ismertették községeik nemzeti egység szervezetének tevékenységét, majd Zcch Alfonz báró mondott nagyhatású buzditóboszédet^P» j/T. — — — — "f \s Alin.. „