Magyar Országos Tudósító, 1934. május/3

1934-05-24 [101]

)E G Y H Á Z I HÍREK /A Tiszántúli Református Egyházkerület befejezte közgyűlését. Folyt.2./ G a c sályl Gézát a debreceni főgimnáziumhoz. Bányai Sándort a debreceni tanítóképzőhöz rendes tanárrá választotta a közgyűlés, amelynek nevében Baltazár Dezső dr. püspök-elnök köszöntötte a két uj professzort. Juhász Nagy Sándor dr., a debreceni egyház; főjegyzője, tana; sblré referálta a debreceni kollégiu® uj szervezeti szabályzatát, ame­lyet nagyobb vita nélkül fogadott el az egyházkerület. Vitéz C s á n k y Adorján a debreceni kollégium polgári iskolájánál igazgató lett. B o é r Elek dr. közigazgatási biró, tanácsbiró az egyházkerület felkérésére kidolgozta a kerületi közgyűlés uj tanácskozási szabályzatát és ügyrendjét, amoly messzemenően tisztázza az etikai érdekeltség eseteit is. A nagyobbszabásu munkálatért egyhangúan köszönetet szavazott Boér Eleknek a közgyűlés. Juhász Nagy Sándor dr. tanác sbiró a debreceni egyház­nak egyik javaslatával kapcsolatosan hosszabb felszólalásban azt kérte, hogy az egyházi választói névjegyzékek összeállításénál liberálisan, méltá­nyosan járjanak el. Minden lehetséges eszközzel, fogadalomtétellel, stb, fogják fellelkesíteni az egyház iránti hűségre a gyülekezetek tagjait, de ugyanekkor a névjegyzékek összeállítását egyszerűvé, tisztává, méltányossá kell tenni. Révész Imre dr. egyetemi tanár azt mondja, hogy az-egy­háznak meg kell állapítani: hltvalló-e valaki, vagy csal: képmutató az^ Isten dolgaival szemben, a szelekció igazodjék ezekhez a szempontokhoz. Néma tö­meg-egyház, hanem s hitvalló egyház a református eszmény. * He gymegi Ki ss Fái d r. tanácsbiró, orsz, képviselő kijelenti, hogy ő és elvbarátai távolról sem akarnak politikai szempontokat érvényesíteni az egyházban és a névjegyzéke 1 .-: összeáll 1 tásánál sem. C s 1 k e s z Sándor dr. egyetemi tanár a zsinati törvény szellemének megfelelő interpretációt tud csupán elképzelni. Végül kimon­dottál: a váratlanul izgalmassá lett kérdésben, hogy az egyházkerület nem •' ad konkrét Utasítást az érdeklődő debreceni egyháznak. I R á c z Albert dr., az egyházkerület világi főjegyzője több vallássérolmet ismertetett . Számos esetben megtörtént, hogy más egyházak papjai belenyúltak reformétus lelkészek parochiális jogaiba, temetést, ke­resztclést végeztek az illetékes parochus engedélye nélkül. A felettes ha­tóságok utján kapjanak figyelmeztetést azok, akik a felekezeti harmóniát ily módon megzavarják. Erdős József dr, egyházkerületi ügyész terjesztette be a Balthazár-Amorlkai-Alapi tványnak a legutóbbi félévről szóló számadás Él t * 9. Z ifjúság segítésére az elmúlt szemeszterben csaknem tízezer pengőt adtak ki a közel másfélévtizedes nagyszerű alapítvány kamataiból. Makláry Károly egyházkerületi lelkészi főjegyző, kormáryfőtanácso és Kolozsváry Kiss László debreceni lelkész a pénzügyeket, Ferenczy Károly dr., a nyíregyházi Leánykálvineum tanítónőképzőjenek igazgatója a missziói kérdéseket referálta, B a 1 1 a Bertalan dr., Lobrecen város tanácsnoka, Gönc z y Béla és Luby Géza jegyzők, Bodor Lajos igazgatótanitó pedig a többi adminisztratív ügyeket adta elő és ezekkel ért véget az egyházkerület közgyűlése. /MOT/F. HÍREK A MANSZ V,KERÜLETI CSOPORTJA pénteken, délután hat érakor tartja alakuló gyűlését a Kereskedelmi Akad •'mi- dísztermében, /Alkotmány-utca 16./ /MOT/Sy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom