Magyar Országos Tudósító, 1934. március/3
1934-03-22 [097]
SZÖRTSEY ISTV^aí ÉS TÁRSAINAK ZSAR JLASIJPUÍIPERE . A bünte ótcrvényszék L..nyi-banác sa tg* t.- rtott folytatólagos tárg* r alást Szörtsey István magántisz cviselő, Teszler Eereno ke re s ke d os e £. éd és Boczán Tibor kévémére ismert zsarolási bünperében. Az volt a vad Szörtsey és Teszler állon, hogy fenyegetésekkel és erőszakkal rá. .ak.rták venni Kchn Ábrahámot, hogy a n/ála lévő idegen pénzeket adja át, Kchn azonban rendőrért klabált-j a.:i valamennyiüket élőt llitot ta a főkapitányságra. A vádi:- -t szerint Szcrtsey egy Út-a s lkai ómmal ismeretlen társával együtt Wagman Herzet akarta arra kényszeríteni, hogy pénzét átadja, de az akció itt ia csődöt mondott .Boczán ellen azért emelt vádat az ügyészség, mert - a vádirat szerint - ismeretlen társával együtt Reitzer Györgyöt kény szeri tett , hogy IPoo pengő értékű idegen valutát neki átadjon. Február közepén volt az első tárgalás a nagyszabású zsarolási bünperben. A törvényszél: kihallgatta a vádloat^kat és tc'bb tanút s ma a még ki nem hallgatott tanuk vallomására került sor. Szcrtsey, akit elsőnek hallgattak ki a vádlottak sorában, tag.dta bűnösségét. Azzal védekezett, hogy a rendőrségen felhatalmazást kapott arra-, hogy ha valaki-: tettenér valutaüzérkedésen, adja át az első rendőrnek, vagy tegyen ellene bűnvádi feljelentést. Wagman Herzrol tudta, hogy nagymennyiségű valutával érkezett Magyarországra. Felment lakására, de csak az asszonyt talált:, ott ion. Nem felel meg a valóságnak, hogy dtetektivnek adta ki magát. - Az utcán találkoztam később Vt&gmannal - vallotta Szörtsey _ és felszántottam, hogy köv.ssen a rendőrhöz. Wagman azonban elmenekült, de én után... eredtem és egy vendéglőben meg is találtam. Szóltam egy rtndo>rnek, aki azonban azt mond : :a: most már agy is hiába mind:n, mert bi.zto» san eldugta valahová a Valutákat. . A további vádpontokra vonatkoz zt adta olo Szörtsey.-, hcy miután értesült arról, hogy áohn Abrah m is üzérkedik valutával, Teszler utján rendőrt hivatott és val.mennyleh bementek a rend. ségre, ahol a k utatásek során Kohn cipőjében looo lirát, hátsó zsebében pádig bevarrva 5ooo pengőt t.-~laltak. H.ngos':atta Szörtsey, hogy ez alkalommal sem adta ki magát dc tektivnea, senkit. 1 nem kért pénzt, csak a rendőrség kezére akarta juttatni a vclutaüzéroket. Az ügyészség vádja szerint Szcrtsey ellen kihágás miatt is eljárás indult, mert jogtalanul hordott repülőtiszti agy nruh.t. Szörtsty ezzel a.pcao latban azzal véd keze. t, hog- egy filmfalvétel alkáliéval volt raj áa ilyen egyenruha. Teszler és Bocz.'.n szintén tag^dt k bűnösségüket, azt, hogy bárkit is meg akartak volna zsarolni. -Wagpan HöPB azt vallottá. , hogy Szörtsey detektivnek adta ki magát. Poák Andor dr. rendőr tanácsos azt adta elo tanúvallomás ban, hogy ellentétben Szörtsey védekezésével, semmiféle megbizas: ,1 vagy Utasítást nem adtak Szörtseynek. /Folyt, k öv./SY. A TRET TINA-GUTHARI -TASNÁDY SZŰCS RAGALMAZASI P GR A FELLEBBVITELI BIRó SÁG ELŐTT. Múlt év deoo ber végén kezdi: meg A védik Félix dr., a büntető járásbíróság elnöke annak rágalmazási pernek a tárgyalását, amely az ismeretes IBUSZ-ügybol fakadt s amelynek vádlottjai Guthard Tódor, az IBUSZ vezérigazgatója és Tasnády Szűcs András alelnök voltak. Az ügy é>özménye tud valévóleg az, hogy a Nemzeti Újság mult év dece ber 8-iki számában cikk jelent meg *Itt a hires Ribary-levél és a Tasnády Szűcs es Guthard vallomásáról szóló jegyzökönyvek bir u ságilag hitel sitett másolata, melyet nem ismer a k özönség" cimmel, E xl'kk miatt jelentette fal Trettina Guthardékat, azt adva elö, hogy 3bb ..1 értesült arról, hogy Guthard és Tasnády Szűcs mult év augusztus 19-én Tormay Geza dr. ker sk-dolemügyi államtitkár hivatali helyiségében Senn Ottó és áakabfy Ka-poly jelenlétéb en jegyzőkönyvi vallomást tettek, amelyben az állitólag az IBUSZ által részére folyesitett 2o .ooo pengő kifizetésének történetet adták elo. Mivel e val lomáso$ban foglaá':ak Trettina szerint valótlan k és alkalmasak arra, hogy Őt közmegve ';.ósnek tegyék ki, kérte feljelentésében Trettina a járásbíróságot, hogy a vádlottakat mondja ki bűnösnek és büntes_ s e meg. /Folyt. köv./MA.