Magyar Országos Tudósító, 1934. március/2
1934-03-12 [096]
-2X7 %j&?.MÚ!U. .71, /4. fo-yfcotg.s./ Peek Petronella elmondta, hogy unokahugát, .Beck Reneét 8 ápolta, 7-saknem mindig a korházban tartózkodott. Az egyik kórházi orvostul hallotta, hogy 3transz igazgató rá akarta beszélni az unokahugát, m cnd.ja asfc, hogy ő az oka min de rárak. Hisehler gáncs, akit Beck Reneé a felyadék szétömlése után egy órával felhívott telefonon ós akitől aziránt érdeklődött, hegy mit kell'tenni a mérges gáz közömbösítésére, elmondta, hogy ő adott felvilágosítást a veszély elhárítására. Szerinte Beck Reneé és a többi alkalmazottak is titkolni akartak a gyár vezetősége eleit a történteket, s a leány Őt is megkérte, ne emlitse, hogy mi történt. Bruttyc Ferenc laboráns a következő tanú előadta, hogy ő akkoriban szólt Beck Leneének, hegy ne menjen be a raktárba, mert őneki is erősen szúrta a szemét, amikor lehajolt pár pillanatra, hogy megnézze, -i ömlött ki. Az elnök kérdésére, £igr e Íme z te . té k-e őt arra, h^gy a fc lysr dék mennyire veszélyes, a tarra kijelentette, hogy az igazgató mé* 192©ban figyelmeztette Őt arra, hogy a folyadék robban. - Te hiszen nem is robbant - mondotta erre az elnök, •- ezi már meg van állapítva . Arra válaszoljon: f igye Íme z tetté k-e, hogy a folyadék mérgező hatású., - Azt nem* mondták n kem - válaszolja erre a laboráns. Strausz Amália mag;..ntis ztviselönő tanúvallomásában előadta, hogy Beck Reneének az édesarja az eset után felkereste az igazgatót és az ő jelenléteken azt mondta, hogy a betegen fekvő Beck Reneé azt üzeni, hogy az igazgató nem oka semminek. Az elnök most megkérdezte Beck Reneé édesapját, hogy valótan megtörtént-e ez a jelent, mire Beck a leghatározottabban kijelentette, hogy ő efélét ne mm ondótt az igazgatónak./MA/ Vastagh Gábor az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatója; •'int szakértő előadta, hegy az üveg feneke nem válhatott le ütődés nélkül. Ha az üveget kovafeldbo ágyazták volna, akkor nem tör -ént volna ba". 3set. A vinyeták nagyon kicsinyek voltak, feltűnőbb cédulát kellett volna az üvegre ragasztani. A pincehelyiség, amelyben a vegyszert tartották, nagyon rosszal szellőztethető ^supán egy kis ablaka van, az is magasan., A mérges folyadékot, mely a leány halálát és c t ember betegségét okozta a habom alatt} mint "hadigázt használták... Frieiri^h Rezsc dr. az országos Vegyészeti Intézet vezetője , ugyamsak, mint 3zakértö telit ^állomást.. Lényegében ugyanazt mondotta ei, mint Vastagh Gábor. Arra a kérdésre., hegy van-e előírás az ilyen fc 1-aiékok tárolására vonatkozóan, igy válaszolt: - ElŐirás nincs, de a gyakorlat az, hogy kevafölcbe ágyazott üvegben tartják az ilyen f ol ' ad ékoka t. set a kevaf öldbol készült edényt aég külön pléhdobozba teszik. Minthogy előirás erre nincs, tárolhatják másképpen is, úgyis, mint ennél az esetnél tcr'.ént. Mini oh. Károly dr. egyetemi tanár, törvényszéki orvosszakértő terjesztette ele ezután a véleményét. A maró gáz Beck Reneé tüdejét és légzőszerveit támadta meg. A leány szervi szivbajban szenvedett, ellenálLéképessége csökkent veit, de clyan súlyos mérgezést szenvedett, hogy még abban az esetben is halálát okozta volna a mérgezés, ha teljesen egészséges lett volna. Sáerintc az volt a hiba, hogy az alkalmazottak a balesetet el akarták titkolni, felmosták a padlót és csak egy óra múlva kéröeztek meg a hozzáértő szakembert: mit tegyenek. Ekkor már késő veit. Szerinte valós zinüen azért lélegzett be Beck Reneé sok mérges gázt, mert amikor felmosta a kiömlött íclyadékot, mélyen lehajolt. - Pe hiszen a többiek nem hajoltak le, - szólt k^zbe Krayzell tanácselnök. Itt van például Klein Jó^sefné született Herbert Erzsébet. ő £em haj olt le . Herbert Erzsébetet, aki alig tud beszélni, maga elé szólította az élnek és megkérd: zte, hogy lahiclt-e amikor a homokot szórta. A leány nagyon halkan felelte, hegy nem. Minioh Károly clr. a munkasnő betegségére vonatkozóan megjegyezte, hogy az nem a hales.-t következménye. Szerinte a munkás nő hisztériás . Tv. .Tromrler Ernő kir. ügyész vádteszédében hangoztatta, hegy . a balesetet Vétkes gondatlanság idézte elő és a gyárigazgató súlyos meg •| büntetését indítványozta. Halász Lajes dr. védő beszédében azt hangoztatta, hogy a gyárigazgató nem járt el gondatlanul és felmentést kért. /Folyt, köv ./?. - '