Magyar Országos Tudósító, 1934. február/3

1934-02-27 [094]

-— "ELHAGYÁS" BŰNTETTÉVEL VaDOLT VADH AZAS P«R /l.folytatas./ Gügyögő kisgyerekkel a karján, védekezett Bezzegné a váddal szemben. A bűnösségét beismerte ugyan, csak enyhiteni próbálta azt kü­lönböző körülményekkel. Szerinte olyan nehéz anyagi viszonyok között élt vadházastársával, hogy -lög jobb akarat mellett sem tudta jobban el­látni a tehetetlen asszonyt. Hideg János akkoriban munka nélkül volt és igy ők is együtt éheztek az öregasszonnyal. A védekezés szerint nagy bajt okozott az asszony nekik mar puszta jelenlétével is, mert bem volt tö­kéletesen épelméjű es igy nem ji lehetett magara hagyni, nehogy kárt te­gyen magában. Ezért történt, hogy egy-két nap;Jg , amig ő nem tartózkodott otthon, egy kamEában helyezte el. Bezzegné egyébként határozottan kije­lentette, hogy nem Hideg János vette őt .rá, hogy asszonyt elhagyja, ha­nem mások tanácsára hagyta egy Soroksári-uti padon magára a tehetetlen öreg nőt. Olgya László tanúvallomásában elmondotta ezután, hogyő talál­ta meg a Soroks ári-uton a kitett asszonyt, akikis sé zavarosan viselke­dett ugyan, de azért értelmesen el tudta mondani* hogy unokahuga hagyta m., őt a padon. Egy szomsz édasszony vallomás a viszont ugy szól, hogy az öreg nő valóban nagyon elhagyatott volt és a legszükségesebbeket Is nélkülöz­te, de nemcsak ő éhezett, hanem a vádlottak É sok alkalommal, Nuszbek Sándor dr. ügyészségi alelnök vádbeszéde és Roth Jenő dr . védőbeszéde után a törvényszék bűnösnek mondotta ki Bezzeg Istvánnet elhagyás bűn­tettében és ezért hathónapi börtönre itélte el, Hideg Jánost ellenben fel­mentette. Az indokolás tényként állapítja meg, hogy Bezzegné özv. Kiss Györgyn.ét valóba n elhagyta, az pedig, hogy járatlan vagy járt helyen tette-e ki, az teljesen közömbös. Súlyosbító körülménynek vette a tör­vényszék, hogy vérrokonával szemben követte el a bűncselekményt és hogy előzőleg is rosszul bánt vele, viszont enyhítőnek tudta be Bezzegné bün­tetlen előéletét és nehéz anyagi körülményeit. Azt nem állapította meg a törvényszék, hogy az elhagyás és az özvegy halála között okozati össze­függés mutatkozna. Az itélet nem jogerős. /MOT 1 / Ma. -— MALONYAI ISTVANNÉ A VÁDLOTTAK PADJÁN. Annakidején sokat foglalkoztatta a nyilvánosságot Malonyai István ismert bűnügye. Ö volt az, aki ládába záratta magát, hogy ily módon kifossza Schmidt Miksa műkincsekkel teli raktárát. Malonyai Bécsbe szökött, ahol végül is letartóztatásba került, de még nem hozták át Magyarországba, h^ogy felelősségre von jak.' Malonyai ellen más bűncselekményből kifolyóan is bűnvádi eljárás indult, Feleségével együtt felbujtotta Kollá? Mar­git háztartási alkalmazottat egy háromezer pengős takarékbetétkönyv ello­pására. Kollár Margitot a biróság első fokon másfélévi börtönbüntetésre itélte és az ugyancsak Bécsbe szökött Malonyai Istvánné ellen nyomozole­v elet bocsa jtottak ki. Malonyainét az osztrák hatóságok ki is adták és ma került ügye tárgyalásra a hünte tőtör vény szék Márton-tanácsa előtt. Az ügyészség Malonyainé ellen lopás bűntettére való felbujtás , magánokirathamisitás és kétrendeli orgazdaság büntette cimén emelt vádat az ügyészség. A magánokirathamisitást a vád szerint azzal kcwette el,hogy a Kollá* Margit által ellopott takarékkönyv révén felvettek a postataka~ rékpénztarból 26oo pengőt, az erről szóló bejegyzést eltüntették. A pénz­b/6l, a vad szerint, 15o pengőt kapott Kollé Margittól Malonyainé, aki ezonkivül kapott abból a pénzből is , amit Kollár Margit ' munkaadó­itól lopott. A vád szerint Kollár Margit abból a pénzből is adott Malo­nyainénak, amit egy más helyről lopott takarékkönyvi betétből vett ki. Malonyainé mellett vádat emelt Kollár Margit'ellen is lopás büntette, magánokirathámisit ás és csalás büntette miatt- A Varga Gyulránétól eltulajdonított 4o8 pengős betétkönyvvel kapcsolatban emelte az ügyészség a lopás vádját, a csalást azzal követte cl, hogy Német Sán­dornénak, a betétkönyv tulajdonosának m ondta magát és annak személyi ada tait diktálta be a postatakarékpénztárnak; Ezzel kapcsolatos a magánok­irathamis itás vádja is. /Folyt.köv,/ Sy,

Next

/
Oldalképek
Tartalom