Magyar Országos Tudósító, 1933. szeptember/3
1933-09-25 [085]
---A TÁBLA JOGERŐSEN FELMENTETTE A SZEKELY-HETET RENDEZŐ SZÍNÉSZEKET ÉS ÜGYNÖKÖKET A TÖBBRENDBELI CSALÁS VADJA ALÓL. Toronyi Gyula hatvanéves operaénekes, Papp János ötvenhároméves szinész Várnai Sándor harminc nyolcéves hangversenyrendező az 1931 év nyarán összeállt néhány szakértő ügynökkel s elhatározták, hogy a július hó végén megtartandó országos tényészállatvásáron"Székely hót" cimen látványos előadássorozatot rendeznek. A társaság tagjai megszerezték a Hargitavéralja hélyképos község elöljáróságának, elsősorban KöllŐ Ignác ny. alispánnak hozzájárulását és erkölcsi támogatását, majd az előzetes kiadásokra szükséges pénzeket olyképpen gondolták megszere zhetni, hogy az alkalmi mulatóh:ly területén előre bérbeadják az ételek és italok árusításának jogát. Toronyi és társai ezen a cimen három budapesti vendéglőstől együttvéve 17oo pengőt vettek fel. Különböző bérleti jog, fejében néhány vállalkozótól czenkivül még 4oo pengőt szereztek s hozzáfogtak az előkészítéshez és%üvészi próbákhoz. A vigalmi engedélyt ideiglenesen csak két napra váltották ki, mert abban a hiszemben voltak hogy az első két napon legalább harmincezer ember fogja meglátogatni az irredenta jellegű előadásokat s az igy begyült jövedelemből diszponálhatnak a további előadások fölött. Az elgondolás azonban nem vált valóra, & várt bevétel elmaradt, ugy hogy a Székely-hőt előadásai kudarcba fulladtak, soc a végén a károsult bérlök bűnvádi feljelentést tettek a rendezőbizottság valamennyi tagja ellen, akiket többrendbeli csalás bűntettével, illetve vétségével vádoltak meg. A monstre bünpört a budapesti büntetőtörvényszék tárgyalta. Itt a vádlottak okiratokicai, s egyéb tárgyi bizonyítékokkal igazolták, hogy a terv komoly számításokon alapultj annak kivitele érdekében megfelelő művészi előkészítést végeztek s az előadások csupán a körűimé*, nyolc szerencsétlen alakulása miatt maradtak el. A vádlottak valamennyien igazolták, hogy az egész ügyre személy szerint mindnyájan ráfizettek, Mindezek alapján, -se védekezést a tanúvallomások, sőt a szakértői vélemények is megérő s ite bt ék, - a törvényszék Toronyi Gyulát, Papp Jánost, Várnai b ándort, továbbá Grünfeld József sportrondezot, Tanai Elemér magántisztviselőt és Csillag-Stcrn László ügynököt az ellenük emelt vádak alól bizonyítékok hiányában felmentette. A budapesti tábla Degró Miklós Ítélőtáblai elnök clnöklésévcl most a felmentő Ítéletet indokainál fogva valamennyi vádlottra vovatkozóan jogerősen helybenhag:/ta. /MOT/ Ky. ÉRDEKES HAMIS TANUZA3I BÜNPÖR A TÖRVÉNYSZÉK ELÓTT. A bünte : • ©törvényszék /gengyél-tanácsa mára tűzte ki Pásztor HihAlynó óvónő és társai hamis tahuzási bünperének tárgyalás ét, A bűnügy dr * Mittacsek Kornél ügyvéd és feleségének válóperéből keletkezett. A vál°pori tárgyaláson a törvényszék tanuként hallgatta ki többek között Pásztor Mihályné újpesti Óvónőt, aki azt vallotta, hogy Mittacsekné született Reh Annát egy tüzérszázados társaságában látta az egyik kelenföldi szállodában. A válopori tárgyaláson ugyanilyen értelemben vallott Schmidt Lilian iparmüvésznő, valamint Woiszmann Arnold gyógyárukereskedő és felesége. Később kiderült, hogy az ügyészség vádja szerint a .. válóper tanúi hamisan vallottak s ezért a királyi ügyészség Pásztor Mihályné és három társa ellen hamis tanuzás büntette cimén vádat emelt. Schmidt Lilian ismeretlen helyen tartózkodik és ezért nyomozölevelet bocsájtottak ki ellene. Egy régebbi tárgyaláson Pásztor Mihályné tagadta bűnösségét, hangoztatta, hogy igazat mondott. Woiszmann Arnold gyógyszerész J és felesége is kijelentették, hogy a válóperi tárgyaláson igazat mondottak. Több tanú vallotta, hogy abban az időben amikor a vádlottak állitolag Reh Annát a szállodában látták, az asszonysúlyos betegen feküdt az zgyik klinikán. Kihallgatták Mittacsek Kornélnét is, aki kijelentette, hogy a vádlottak hamis vallomást tettek, mert néki sohasem volt találkája a kelenföldi szállodában. A törvénysszék a védő kérésére elrendelte Pásztor Mihályné elmebeli állapotának megvizsgálását és a tárgyalást elnapolta.. A mai tárgyaláson ismertettek két ellentétes orvosi véleményt s ezután a törvényszék elrendelte az orvosi bizonyítványoknak az Igazságügyi Orvosi Tanácshoz való felterjesztését és a tárgyalást ujbol elnapolta. /MOT/P.