Magyar Országos Tudósító, 1933. július/2

1933-07-20 [081]

J> 'Jé? EGYHÁZ I-K ÍREK Q A bZEKEiVroZ-.. /.-J^G A DEBRECENI KOLLÉGIUMBAN T^l.T.O'ilA MEG ir.I *.Jl.f EJ * KÖZGYŰLÉSÉT. Csütörtökön délután az ősi református Kollégium tanácstermében gyűltek öesze a Szereteszövetség vezetői évi rendes közgyülésre• A gyűlésen Téglás 37/ Andor földbirtokos elnökölt. A szövetség működéséről dr • Kiss Ferenc egyetemi tanár, a szövetség ügyvezető elnöke terjesztett elő jelentést. Örvendetes tényként állapították meg, hogy a szövetség árvaházaiban. a helyek számát növelni tudják a jövő évben és több uj ánaházat létesítenek. A minisztériumok a szövetségnek az elmúlt :évbon pénzbeli és természetbeli adakozással siettek segítségére, hogy szociális feladtát minél jobban valóra válthassa. Fehérgyarmaton megépítik a rokkantak és aggok menházát, A fővárosi gyermekek nyaraltat ás i akciójában a., jövő évben a szövetség is...nagy munkával vesz részt és kiterjeszti a gyermektelcpitési akciót is, melynek célja, hogy a gyermekeikot eltartani nem tudó szülőktel átveszik a gyermekeket a szülők beleegyezésével és elhelyezik jómódú családoknál, ahol a gyermekeket örökbofo­gadják, A szövetség 60.000 pengős költségvetésónok elfogadásával a közgyű­lés véget ért./MOT/B. NAGY SIKERRŐL SZÁMOLTAK BE A KÁLVINEUM IGAZGATÓTANÁCSÁNAK ÜLÉSÉN. Debre­cenben csütörtökön délelőtt tartotta évi rendes közgyűlését a Kálvineum igaz­gatótanács a Kollégium tanácstermében. Kiss Ferenc dr, egyetemi tanár elnökölt, aki bejelentette, hogy a kálvineum fővárosi internátusát, melyben főiskolások voltak elhelyezve, eladták és az internátust megszüntették. A Kálvineum nyíregyházi polgáriiskolai és tanítónőképző intézete szép sikerrel működik, cz évben 44 növendék nyert oklevelet. Az intézetben magyar-német szakos tanári állásra pályázatot hirdetnek, örömmel vették tudomásul, hogy a Kálvineum lelkészi árvaházdiban husz fiút és 06 loányárvát sikerült ez évben elhelyezni, telicsen ingyenes ellátással és tanítással, /MOT/B, / HIREK .'' • AZ ORSZÁGOS MAGYAR WEEKEND EGYESÜLET DÍSZKÖZGYŰLÉSE. Az Országos Magyar Weekend Egyesület csütörtök délután disz­közgyülést tartott az "Újvárosháza közgyűlési termében, A közgyűlésen a bel­ügyminiszter képviseletében Tersztyáns zky Jenő, a f ö 'dm iveié s­ügyi miniszter képviseletében Szilvás sy Kornél, a kultuszminisz­ter képviseletében Jeszenszky Sándor, a honvédelmi miniszter neg­bizásából R e sch Rozső jelent meg, az előkelőségek sorában láttuk még K o r t é s z K. Róbertét, Samarj ay Lajost^ Miklós Elemért, Z s 0 m b e r y Istvánt, D o m o n y Móricot, Ld.no z Alcint, Antal István sajtófőnököt, gróf Ku e n- H é d e rv á r y Károlyt, Bethlen Margit, grófnőt, Tasnádi Nagy Andrást, Némethy. Károlyt, Alapy Gáspárt, Szauter Fe­renc ot, Eurner Mihályt, Zilahi ^ezsőt, Csitáry Emilt, A díszközgyűlést Dr. F a b i n y i Tihamér kereskedelemügyi miniszter nyitotta meg és f . lkérte gróf S z é c h e n y I Károlyt az egye­sület működésen.;'::, eredményeinek és célkitűzéseinek ismertetésére, Széchenyi gróf az egyesület elnöke köszönetet mondott a miniszter támogatásáért és rá­H'.. mutatott arra, hogy a weekend mozgalom hármas célt szolgált a weekend szünet .\általános bevezetését^ a hazai fürdőhelyek propagálását és a tagjainak meg­j j, szőrzendő kedvezményei: ügyét. Beszámolt az eddigi Bcrodmónyékről és rámutatott tjja jövő fejlődés útjaira. t /folyt, köv,/ ' ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom