Magyar Országos Tudósító, 1933. június/1
1933-06-03 [077]
--- Zü LERÚGTAK VAGY LEESETT A VILLAMOSRÓL? /Folyt .3 .kiadáshoz ./ T íás tanuk viszont ugy vallottak, hogy a szerencsétlenség után a kisfiú azt mondta: A kalauz béxsi lerúgott a lépcsőről. A tanúkihallgatások után a mai tárgyalás on Nagy Vince dr. bc nyújtott egy_ ujabb koresetet, amelyben az anya ujabb Bllo pengő kártérítési igényt jelent he. Vidacsné szerint ugyanis amióta a gyermek nyomorék, teljesen tehetetlen magával és sem öltözködni, sem tisztálkodni nem tud, úgyhogy állandóan mellette kell, hogy legyen, és nem tud munkát vállalni. Elmaradt munkadíjét számit ja fel ebben a második keresetben és még azt is előadja, hogy férjétói semmiféle támogatást nem kap, és igy a jószivü emberek könyör adományaira! utalva . J i>o/w / Az ujabb keresetre a BESZKÁRT a" legközelebbi tárgyalás on fogja előadni érdemi védekezését és a törvényszék június végére napolta el a mai tárgyalást. Ekkor határoz a keresetek egyesitése kérdésében is. /MOT/ 3y, —A GRÓF BATTHYÁNY ELEMEK HAGYATÉKA KCRV'L TARAIT TERES KELÉS EGYESSÉGGEL BEFEJEZŐDÖTT, A mult év januárjában Batthyány Elemér gróf a Magyar Lovaregylet volt elnöke 80 esztendős korában meghalt. A gróf végrend-1 etet hagyott h tra, mely szerint budapesti ház..t és annak berendezését grof Batthyány Lajosra, Fiume volt kormányzójára hagyta,A végrend, let szerint a Nemzeti kaszinó, a Magyar Lovaregylet és Batthyány Gábor gróf kaptak egyes tárgyakat. Ezt a végrendeletet, mint tanú, gróf Andrássy Géza és JekaáLfalussy Zolt n ir ;ák alá. A végrendelet kihirdetése után azonban nem lehetett felosztani a hagyatékot, mert gróf Keglevitát. Pál ügyvédje, Rajna őezso.dr. utján megtámadta a Végrendeletet. Gróf Batthyány Elemér uno:aöccsének a tcrvénysz?khez intézett b adványa szerint a végrend let érvénytelen, mert a végrendkleti záradék hiányos és ezért kérte mondja :i a törvényszék az elhunyt mágnás végrendeletének érvénytelenségét, eglevich Fed gróf azért kérte a végrendelet érvénytelenítését, mert ha a b'iröság é rvónyt elennek • mond ja ki a végrend l;tet, akkor a hagyaték egynegyed része ö reá száll, A hagyatéki biroság a keresetnek helytadet rvénytelennek mondotta ki a végrendeletet és elrendelte, hogy a hagyaték egynegyed részét gróf Kegievich Pálna , mint törvényes örökösnek adják ki. A végrendeleti örökösök a hagyatéki bíróság döntését felfolyamodással támadták meg. időközben azonban a végrendeleti örökösek a bejelentett felf oly amoda sukat visszavonták és szzel a hagyatéki bíróság döntése jogerőre emelkedett. A p er skedésj egyes ségileg befejeződött. A végrend leti örökös ök kötél: sek a ha gr aték egynegyed részét gróf Kegievich Pál na riadni, /MOT/F . J taj^^ --- KÉNY3ZEKEGYEZSÉGLK. - Held Ármin orvosi kötszer és müszerkereskedo /Erzsébet-körut 5o., Petőfi Sándor-utca lo és Király^utca 55./ kényszeregyezségi ügyékon a törvényszék az egyezséget jóváhagyó végzést jogerősnek nyilvánította és a vagyonfelügyelő diját és kiadását 49 pengőben állapította meg - Lipóczy Margit és társa /Eskü-ut 5./ kalapkészitő cég, valamint ROsenberg I. /Bécsi-utca 9./ bejegyzett cég kényszeregyezségi ügyében a törvényszék az eljárást befejezettnek nyilvánította. - Horizont Építkezési r.t. /Hold-utca 29./ bejegyzett cég kényszeregyezségi ügyéten a törvényszék az eljárást megszüntette és a vagyon felügyelő diját és kiadását lo32 pengőben állapitotta meg. /MOT/