Magyar Országos Tudósító, 1933. június/1
1933-06-03 [077]
TIZHóNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK OGxGÁSÉRT EGY FOGTECHNIKUST. , A kLr. ügyészség Eeifer Fél 38 éves fogtechnikus ellen csalás büntette miatt vadat emelt s a fogtechnikus bűnügyét ma tárgyalta a tűn • tetötörvényszéken Gamberszky Guidc dr. egyesbiró. Eeifer Pál ellen Némethy Gyuláné feljelentésére indult meg az eljárás. Az ügyészség veid ja szerint Nétyethy Gyuláné a mult év decemberében Eeifer Pálnál aranyfogakat rendelt és a költségekre 174 pengőt adott át a fogtechnikusnak. Felfér készített is koronákat, de nem aranyból, hanem randolfból és ezeket a koronákat behelyezte Némethy Gyuláné szájába. Amikor Némethy né rájött, hogy nem aranykoronát készített a fogtechnikus, feljelentést tett ellene, A mai tárgyaláson Eeifer Pál, akit fogházor állított a biróság elé, részben beismerő vallomást tett. Azzal védekezett, hogy később a hamis aranyból készült koronák helyett, aranyból elkész tette a fogakat. Tanuként hallgatták ki Némethy Gyulunét, majd több tanú vallomása után Kozacsek József dr. ügyes zségi alelnök a fogtechnikus szigorú megbüntetését indítványc zta, mert Eeifer Pál büntetett előéletű. A védőbeszéd elhangzása után a tcxrvényszék bűnösnek mondotta ki a fogtechnikust csalás bűntettében es ezért lo hónapi börtönbüntetésre ítélte . A törvényszék elutasította a szab dlábra helyezésre vonatkozó indítványt, mert az indokolás szerint Eeifer Pál szökésétol tartani lehet. Amikor a fogház Őr a fogtechnikust elvezette, Felfér Félné nagy botrányt rendezett, idegesen kiáltozott ugy, hogy rendőrökkel kellé. t. elvezettetni. /MOT/P. ZA&T AJTÓK MÖGÖTT TARGYALTA A TÁBLA RALI03 ISTVÁN ES FELESÉGÉNEK BeNeGYET. A királyi Ítélőtábla Hárma th-tanác sa ma foglalkozott zárt ajt ú k mögöt Raclifes István és felesegének keritési bűnügyével. Radics, - mint már megirtuk - szinész volt, a háborub°l rokkantán tért haza és artistairodát nyitott feleségével együtt s a vád szerint eritéssel foglalkozott. A napilapoktan hirdetések jelentek meg,amelyekben "vénuszter • metü, fiatal lányokat kerestek külföldi táncosoportba való kiképzésre", jelentkeztek is hiszékeny fiatal lányok, akiket azután,-mint a vádirat mcndja - férfiaknak mutattak be. Az irodában szó sem kelt komoly artistakiképzésről. A törvényszék Radics Istvánt és feleségét egyévi börtönre Ítélte kerítés bűntettéért és fellebbezés folytán került az ügy a tábla Hárma th-tanác sa elé. Eközben azonban Radicscn elmebetegség jelei mutatkoztak és Minich Károly és Bakody Aurél dr. törvényszéki szakértő a rokkant szinészt bevitették a lipótmezei elmegyógyintézetbe. Felesége azonban minden eszközzel megpróbálta férjét kiszabadítani és távirattal fordult a főkapitányhoz és segítségét kérte, ellenőrző orvos szakértővel vizsgáltatta meg az urát s a hoszszas küzdelem végül eredménnyel járt: Radicsot kiengedték az elmegyögyintéze tból. Ilyen előzmények után foglalkozott ma a Hármath-tanács zárt ajaok mögött az üggyel,a határozatot azonban már nyilt tárgyaláson hir • dették ki. Eszerint Radicsot a tábla felmentette a kerités bűntettének vádja alól azon az alapon, hogy a törvényszéki orvosszakértek• elmebetegnek nyilvánították, felesége ügyében pedig további bizonyítást rendelt el. /MOT/ Sy. IFJ. SÜSE SÁMUELT 3ZAB:XEARRA HELYESTE A VÁD TANÁCS. • A bünte tő törvény szék egyik vizsgálóbírója Földi Antal dr. röviddel e. előtt - mint emlékezetes - előzetes letartóztatásba helyezte ifj . Búm Sámuelt, a szikvizkartel elnökét. Süss ellen Széles Lajos szikvizgyáros följelentésére, , indult meg az eljárás, Széles ugyan ismére' len tettesek ellen tett följelentest körülbelül 25o szódavizüvegének eltüntetése miatt, ez ügyben aztán a vizsgálóbíró házkutatást renddel többek között ifj. Süss Sámuel telepén is, ahol hagyobbszámú üveget le is foglaltak, /Folyt .köv,/ Ma.