Magyar Országos Tudósító, 1933. május/3

1933-05-30 [076]

FŐVÁROS /a törvényhatósági tanács ülése. Folytatás 1./ lóvé és a ~£ éialenényhe z tartozó lakást a "bérlők a polgármester elő­zetes hozzájárulása mellett albérletbe adhassák. A tanács meghosszabbította a postás ^Sportegyesülettel a régi leversenytéren lévő sportpálya használatára vonatkozó szer­ződést 1932. évi április 30-ig, továbbá hozzájárult ^az M.T.K. ama kérelméhez, hogy a Hungária- mti sporttelep szerződését olyképpen módosítsák, hogy törlik azt a kikötést, amely szerint az egyesü­letnek 1936. év végéig csatornázási és gyepesitési munkálatokra legalább 50.000 pengőt kell befektetnie. Vita nélkül járultak hozzá a dunai rakodópartok és az ott lévő felépítmények hasznosítására tett polgármesteri előterjesztéshez és elfogadták a Fleischmann Antal cég által az óbudai Dunr.ágban bérbeadott parkterület használatára vonat­kozó határozat módositása tárgyában tett előterjesztést is. Hozzájá­rult a tanács ahhoz is, hogy a fővárosi alkalmazottalc fizetési elő­legeinek visszafizetése és az 1920 évi tisztújításon újból meg nem választott tisztviselők nyugdijának megállapítása a polgármester ^elő­terjesztése szerint történjek. Nyugdíj és kogydijügyek letárgyalása után a Bszkrt 1932. ovi záró számadásainak megállapitásával az igazga­tósági és felügyelőbizottsági tagok díjazásánál: ujabb szabályozásá­val, az affiliált vasutvállalatok alapszabályainak módosításával, a megüresedett igazgatósági és felügyelőbizottsági tagsági helyek be­töltésének kérdésével és az évi közgyűlésen a részvényesi jogok gyakor ládával knpcsóletban tett polgármesteri előterjesztéssel foglalkozott a törvényhatósági tanács. P a y r Hugó kívánta, hogy a polgámester a többi üzem­igazgatósági tagok dijazása ügyében is tegyen a tanácshoz előterjesz­tést. Láng Lajos a villamosvasútak mult évi zárószámadását rész­letes birálaet tárgyává tette, melynek során felvetette azt a kérdést és kívánta az ez irányú tárgyalások bevezetését, hogy a Bszkrt-nál fenntartható -e az eddigi rendszer, vagy pedig más kezelésre kell át­térni. A zárószánadást nem fogadta ol. \Y o 1 f f Károly nagyfontosságunak tartotta, hogy a Bszkrt továbbra is közüzemi formában működjék, ezért még a gondolata ellen is tiltakozott annak, hogy a vill,:xiosvasutakat bérboadjákj vagy eladjál:. Arra való tekintettel, hogy az igazgatóság és a vég­re haj tóbizottság pozitív és igen kemény munkát végzett, a, tanti érnek további fenntartását javasolja. /Folyt, köv./ _—UJABB ÉPÍTKEZÉSEK, y. magánépitési szakbizottság május 29.-én tar­tott ülésében a következő épitósi engedélyek kiadását javasolta a polgármesternek: Schnecr Ernőné II. Bimbó -utca 13295 kétmeletcs. la­kóház, Budapest székesfőváros közönsége VIII. Csobánc-utca 5. kis­dedóvó és gyermekotthon, Bortram Ferenc I. Loiningen-ut 3489, Gál Miklós III. Pusztaszeri-ut 15.273, Markbrcitor Frida VII. Mexikói­ut 52.179, Schramek Istvánná I. Széhor-ut 11008, Martinovics Sándor III. Szépvölgy-utca 15.294, emeletes lakóházak;- Földszintes lakó­házai:: Fábry Vince X. Mályvaköz 39588, Lcibinger Boldizsár I. Zajzon­utca 3., Schomitsch Józsof III. Hévizi-ut 19.322, Bodeblos Inna I. Bürök-utca 8670, Voros József X. Noszlopi-utca 41.176, Hoog Jakabné X. Bonyhádi-utca 39.592, Domonyik György X. Fogarassy-ut 39.586/25, Póoza György X. Fog^arassy-ur 59586/26, Szimler Györgyné I. Kelenföld 4038, ifj. Gödör János X. Apaffy-utca 9., Sövcggyártó György VII. Jávorka Adám-utca 31.260, Holyuta Mihály X. Bonyhádi-ut 39.667, j. Pálffy Mihály X. Alsórákosi-rétck 39.694, Baycr József X. Nővtclen­yL utca 41.203.^Ezenkívül számos kisebb építkezésre, notorfelállításra, I-n hütőborondozés és felvonó építésére adott a szakbizottság énitkozési VI engedélyt. /ÍXT/H.

Next

/
Oldalképek
Tartalom