Magyar Országos Tudósító, 1933. május/1
1933-05-08 [074]
— ZU TROPPAUER-éGY /Folyt.3.kiadáshoz*/ Haris Andor dr. táblabíró referátumából kiderült, hogy Troppauer Ilona annakidején a strandfürdőben ismerkedett volt meg Strón Kca^oly rt százado ssal, aki ötven pengőt adott a leánynak. Ezután egyre intimebbé vált közöttük az ismeretség, a százados lakást bérelt a leány számára, bundát, ékszereket vás ár olt > s később havi 12o pengő apanázst juttatott neki. A'"•százados néhány hónapi ismeretség x 1- tán szaki tani akart, meg akart nősülni s ekkor kezdődött az ügy botrányos része. Strén Károly állitása szerint a leány fenyegető •zött, előbb ötszáz, majd négyezer pengőt követelt tőle, ugy hogy a százados kényszerhelyzetben ki is állította ozekrŐl az öss zegrköl a kötelezvényt. Amikor a helyzet a folytonos botrányok következtében már-már tarthatatlanná vált, Strén Karoly - felettesei utasítás,.ra - zsarolás büntette cimén feljelentette Troppauer Ilonát. Eloz oleg a leány pclg-*ári kártérítési pöre tett ellene folyamatba, majd becsületügyi feljelentésekkel árasztotta el a katonai hatóságokat. - Az ismertetés egy részét Haris táblabíró a táblán zárt a jt°k mögött végez ce. Majd újra megnyíltak a tárgyalóterem ajtói s ekkor Strén százados jogi kép_ viselője : dr. Bárczay Ferenc ügyvéd terjesztett elő a bizonyitas i eljárás kiegészítésére vonatkozó indítványt. Az ügyvéd leérte Ajtay findor órnag: T és --átray Sándor százados tanúkihallgatásának alrend léset, akik, szerinte, fültanúi voltakannak, amikor Troppauer Ilona azzel fenyegetödzött, hogy ''leborotváltatja Strén csillagjait" és ismételten pénzt kért a századostól. Annak a háznak a házfelügyelője, amelybe:" a sértett'^'s'zázados lakott, ugyancsak tanúsíthatja: milyen sokszor okozott botrányt Troppauer Ilona erőszakos viselkedésével. Vargha József dr. főügyész ugyancsak több tanú pótlólagos kihallgatását indítványozta. Sándor László dr. és Rajna Dozsö dr., a. vádlottnő védői szintén terjedelmes bizonyitáskiegészitési indítványt terjeszt ttok ele. Bizonyítani kérték, hogy Troppauer Ilona hűségesen ápolta a századost, amikor az tifuszban súlyosan megbetegedett; ekkor Strén "négyezer pengőt adott a leánynak, aki azonban ezt az összeget később önszántából visszafizette, mert időközben a százados anyagi zavarok köze került. Sándor László dr. kérte Troppauer Ilona nővérének: Kornis Tibornénak, valamint a leányok édesanyjának: özv. Troppauer Jözsefnének tanúkihallgatásét, arravonatkozólag, hogy a századcs mint a leány vőlegénye szerepelt, az öreg Troppauer József temetésén is. Ekkor ugyanis Sírén százados díszruhában megjelent, karonfógta Troppauer Ilonát s a gyülekezettel együtt fennhangon elimádkozta a Kaddis cimü zsidó gyászimát. Strén Karoly indulatosan szól közbe: Ebből egy árva. sző sem. igaz ! Sándor László a továbbiakban előterjeszti, hogy maga Strén Károly titkárnőjeként tekintette Troppauer Ilonát s mint ilyennek ajánlotta fel a négyezer pengős végkielégítést, amiatt, mert a százado: örökjogú kéményseprői vállalata, amelyet ekkoriban örökölt, anyagi nehézségek közé került és Strén ily módon kívánta a titkárnőként feltüntetett Troppauer Ilona számára a végkielégítési összeget biztosítani., A százados - a védő szerint - számos alkalommal aludt a Troppauer ^lona számára bérelt lakásban s a leánynak írást adott arról,hog monyasszonyt csupán azért veszi feleségül, mert pénzre van szüksége . Később - egy másik iratban a százados viszont azt állit ja,hogy menyasszonyát nincsen szándékában feleségül venni. Troppauer Ilona a száza, dos pénzén utazott el "felejteni" egy külföldi szanatóriumba. Mindezekre vonatkozóan Sándor László dr. tanukat, bizonyítékokat ajánl fa'. A védő ezután részletesen ismerteti az országos levéltár előtt, :.z ut uán lefolyt botrányos jelenet történetét és minden állítását tanukkal kivánja igazolni. A táblai tanács beható tanácskozás után az egész vonalon elrendelte a bizonyítási eljárás kiegészítését. Mind a Vád, mind a védelem részéről bejelentett tanuk nagy részének kihallgatását elrendelte s egyben elrendelte Troppauer Ilona által történt feljelentések: vonatkozó iratok, valamint a polgári perek iratainak bcsz erzeset. A tábla h bizonyitas ki egészítő eljárás lefolytatásával dr. Székely End: büntetőtörvény széki bírót bízta meg s ennek lefolytatásáig a fellebbvitali tárgyalást elnapolta. /MOT/ Ky.