Magyar Országos Tudósító, 1933. április/3
1933-04-24 [073]
ÍLATTHY GYÖRGY-töéLEKÚNNEl A KELENFÖLDI KASZONcBAN, A Kelanfö'.di Kaszinó héjfen ?ste leplezte le az év -elején elhunyt E la t c h y György arcképét. A kaszinóban ebtől az alkalomból nagyszámú közönség sereglett egybe. Eljöt'-, Liber Endre alpolgármester vezetés'vei szinte teljes számtan'a tanácsnoki kar, resztvettek az ünnepségen a budai k rülotek elöljárói, a Keresztény Községi Párt igen sok bizottsági tagja, t , OSZKÁRT igaEgatosága,élén Folkusházy Lajossal, s megjelent Pásztor János szobrászművész és Kukán Géza festőművész, aki Platthy arcképét feste;te. 0 s i 1 1 é ry András a Kelenföldi Kaszinó elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd markáns szavakkal méltatta Platthy György nagy egyéniségé;. Elmondotta, hogy Platthy György Buda kimagasló egyénisége volt, akiben inka máléd ott a kiveszőfélben lévő polgári szellem* Fennen lobogott benne az az elgondolás, hogy az egyén mindig gyengébb, mint az egyedek összefogása és a maga kollektivizmusában azért dolgozott, hogy e Székesfőváros és mindig csak a Székesfőváros lettre :. rüljön. Platthy György volt az, aki először látta m'íg azokat c na gy leh tüsűgakec, amelyek Kelenföldet a város f jlödésének hov..lokt -rété állítják. Prof ét áj a volt az elhunyt ennek a városrésznek tS mindenki előtt mutatta meg azt az utat, amelyen át a város urvényesüléséhez lenet jusni. Példaadó és útmutató volt ITatthy é-3 az ő gondolat.lt vette át a Kelenföldi Kaszinó is, amidőn legfőbbf elcdr fcának ismerte el a jövő generáció utjánek k 1 egy enge té s é t'« '"silléry András beszéde után leleplezték Platthy György arcképét, majd K. 2 s á s z a r Ferenc törvényhatóságibizot' sági tag mondott emlékb eszedet. A beszédben hangsúlyozta, hogy tle • thy mindenki * lótt á o -. j arra rz útra, amely a keresztény gondo'* i tot elli to ; ta homlok ^rbe, mindig volt bátorsága magát kereszténynek és ma.gyárnak vallani, s tulajdonképpen elinditója volt Budapest mai kérész tény politikájának. Ugyanezeket az elveket vallót'-a az országos politikában is, ahol hüségos barátja, istápolója lett a kisgazdáknak és a nincsteleneknek, Libor Endre alpolgármester Platthy netnee .emberbe rá ti tulajdonságait áltatta, majd S a 1 y Árpád, a'Kelenföldi Kaszinó alelnöke Kuk^n Séza festőművészt, a Platthy arckép művészi alkotóját köszöntötte, /MOT/H FŐVÁROS AZ EGYSÉGES KÖZSÉGI POLGÁRI E.ART ES A 1 OLGARI EG SLG KLUBJÁNAK VACSORAJA. A' I olgári Egység Klubja hétfőn este műsoros esttel egybekötött társasvt.csoréit rrndez?tt. A hangverseny hét órakor kezdődött, és azon r t y Margit zongoia m.'vésznö, C soka Béla optrr énekos, 3 á I 1 n 1 h Árpád előadóművész, Szilassy Lujza operaénekesnő, N é ÜI ., t h y Ferenc hegedűművész és A n t o n y Karoly zongoraművész, S z ~ n ; m i h á 1 y 1 Tibor operaénekes és K a 1 -' m á r ,_vi, va'amiirt J a g i c z a Margit tánc művé sznők sztrepíl ;ek. A műsorszámokat D o t s c h Zoltán zeneszerző kisérto zongorán. A műsoros est után,- amely. igen magasszinvonalu és nagysikerű volt,vacsora ktvetki'ze ; t, amelyen a párt törvényhatósági b izottsági tagjai •teljes számtan részévettok '.s ott volt az országgyűlés több tagja is. J'-V:nvoétak több-k között: Kozma Jenőn kivül Usetty Béla és fayr Hugó országgyűlési képviselők, Andréka Károly ny . f oka pitányhelyet tes, Osécsi Nagy faro altábornagy, Erösdy Sándor főispán, Dorner Gyula miniszteri tanácsos, liazza Győző, Krivoss Árpád, Orova Zsigmond, Osécsi Nagy Miklós, Dárday Ede, Csorna Kálmán/székesfóvárosi árvaszék h, elnöke, báró Bat'rczy István h, tanácsnok, Faber Fülöp, a Községi Tar: rékpénztár igazgatója és még sokan mások. - A hangversenyen és a ^/Vacsorán igen nagy számban voltjak j jlen a klub és a párttagok család* -£gj^l , továbbá a párt női tábora is. /MOT/»