Magyar Országos Tudósító, 1933. január/1
1933-01-09 [069]
MáflYAR ORSZÁGOS TUD03IT0 5. törvényszéki kiadás .' Budapes t,1933. január 9. A LEVENTE INTÉZMÉNY ELLENI IZGATÁSÉRT B RTÖNBáNTET. SRE ÍTÉLT IK. A királyi ügyészség izgatás büntette cinén emelt vádat Ungár Imre húszéves munkanélküli napszámos ellen s a bűnügyet ma tárgyalta a büntetotörvényszék Szemák-tanácsa. A vád szerint Ungár Imre a mult év október 23-án a Magdolna-utcai iskola előtt, amikor a leventék az iskola épület ót-, elhagyták, arra izgatta a leventéket, hogy ne járjanak el az Iskolába és- csak • :kor vegyenek részt a leventegyakorlatokon és oktatásokon, ha rendörök erre kényszeritik' őket. A tárgyaláson Ungár Imre tagadta, hogy a leventéket Izgatta volna. Szerinte nagy tömeg volt az utcán, többen kiáltoztak, de nem ő volt az, aki az izgató tartalmú kijelentéseket tette. Több tanút hallgatott ki a törvényszék. A tanuk olnondották, hogy az iskola előtt suhancok kommunista tüntetést rendeutek és a tüntetők között volt Ungár nare ls, aki az inkriminált kifejezésekkel izgatott a levente intézmény ellen. Kiss László dr. királyi ügyészségi alelnök vádbe3zéde után'a vádlott védője, Jankovich Sándor dr. ügyvéd mondotta el védőbeszédét, amelyben azt hangoztatta, hogy Ungár Imro ellen nár volt eljárás azért, mert állítólag kommunista agitátorképző hallgatója volt, mert állítólag résztvett a Sallai és Fürst temetése alkalmával rendezett tüntetésben, továbbá más kommunista bűncselekmény miatt is nyomozást indítottak ellőne, ds a vádlottak padjára mégsem ültették, csupán rendőri .felügyelet alá helyezték és azt a kérdést intézte a bírósághoz hogy miért éppen ebben az ügyben omoltok ellene vádat. Az olnök kérdésere a vádlott kijelentette, hogy valóban rondőri felügyelet alatt áll » A perbeszédek elhangzása után a törvényszék bűnösnek mondotta ki Ungár'Imrét izgató büntettébon és ezért egyévi és kóthőnapi börtönre ítélte. Az ítélet nem jogerős. /MOT/ P. ZAVAROS ALADÁR VOLT POLGÁRMESTER ES TÁRSAI B-N GYE A VÁDTANÁCS ELŐTT. Esztendőkkel ezelőtt nagy feltűnést keltettek azok a visszaélések, ar.ie- ^ lyek mi a tt Szőkesf ohórvártt letartóztatták Zavaros Aladár .dr. polgármesteri és az időközben öngyilkossá lott Vargha Elemér műszaki főtanácsost. Bary Zoltán dr. a budapesti kir. ügyészség .által kiküldött ügyész fuoszas nyomozás után elkészítette a vádiratot, amelybon Zavaros Aladárt folytatólagosan elkövetett hivatali sikkasztás bűntettével, hűtlen kezelés bűntettével, köz okira t ham is it as bűntett ének kis éri ötével és' háromrendbe II sikkasztás bűntettével vb dolta meg. Vádiratot adott ki azonkívül az ügyészség Pintér János s zokesf ehé'rvári épitési vállalkozó, DeutsBh Béla ő oitészmérnők és Hirschhorn Gyula mázolóncster ellerí is. A terheltek az ügyészség vádirata ellen kifogásokat jelentettek be és e kifogások tárgyalását ma kezdte meg a budapesti büntototörv énysz ék vádtanácsa, A tárgyaláson Otrubay Dezső dr. tanácselnök elnököl,, az ügy elő aló ja pedig Jankovich Tibor dr, törvényszéki biró. A vádhatóságot ezúttal is Bary Zoltán dr. kir. ügyész képviseli, mig a vádlottakat Halász Lajos dr., Mándy Sámuel dr., és védet ársaik védik. A hatalmas anyagra való tekintettel a vádtanác s valószínűleg öt napon keres ztül'tárgyal ja a kifogásokat,természetesen a nyilvánosság kizárása mellett, /MOT/MA, itt juiXtA ..o-ATT, ÁLLÍTÓLAG TALAJVIZET KELLETT A M UNKÁS OKNAK INNI ÉS TÖBBEN TÍFUSZBAN MEG E HA UTAK, Egy banyagépósz özvegye: özvegy Németh Mihályné kártérítési pert indított az ajkai kőszénbánya vállalat ellen, melytől férje halála miatt életjáradékot követel ugy maga, mint gyermeke részére. A kereset elmondja, hogy 'Németh Mihály 1926 szeptember 15-tel 193o fobruár 5-ig volt alkalmazásban a banyavállalat cs ingervölgyi bányájában gépkezelői minőségben, A munkások - a kereset szerint - állandóan 28ű méter mélységben dolgoztak és a nyolc órás munkaidő alatt ogy percre sem távozhattak munkahelyükről. Ennek ellenére a vállalat nem gondoskodott arról,'hogy egészséges ivóvizet kapjanak a munkások; ha a szomjúság gyötörte eket, a 4o fokos és még ennél ls nagyobb hőségben, kénytelenek voltak a vályások következtében, a föld mélyéről folbu ;gyanó talajvizbél Inni, amely az egészségre ártalmas volt. A banyában állandóan mintegy 7-8oo munkás dolgozott és azon a helgren, ahol a felperes férje teljesített szolglálatot 2o-25 ember bányászott. Az egészségtelen viz miatt - állítja á koreset - tizen hastífuszt kaptak és ezek közül öten, köztük Németh rövidesen meg is halt, /Folyt.köv./SY